Skip navigation

Előszó

Társadalmunkban mára már kulcsszerepet játszik az informatika és a hozzá kapcsolódó informatikai eszközök. Korunk gyermekeinek életében igen meghatározó szerepet töltenek be a különböző informatikai eszközök, mint például a mobiltelefon és a számítógép. Ezek segítik őket a kommunikációban és az információszerzésben. Megítélésünk szerint az informatikai eszközök tudatos használatával jelentősen növelhetjük a gyermekek szellemi fejlődését. Ehhez elengedhetetlenül fontos, hogy a hagyományos óvodai eszközök mellett az óvodapedagógusok és az óvodák is nyitottak legyenek az informatikai eszközök használatára. A nemzetközi példákat tanulmányozva szeretnénk bíztatni az óvodapedagógusokat és segítséget nyújtani nekik, hogy kövessék Horatius tanácsát és az arany középúton találják meg az informatikai eszközök szerepét és helyét az óvodai nevelésben. Az informatikai eszközökre már rengeteg interaktív program és játék található. Összegyűjtöttünk néhány szempontot, amit érdemes szem előtt tartani, mielőtt bevinnék az óvodába ezeket az újításokat. Áttekintettük azt, hogy a matematika miképp jelenik meg az óvodai tevékenységek során, valamint azt, hogy a matematikai képességek fejlesztésében miként tud segíteni az informatika.