5.2. A behaviorizmus gyermekképe

A gyermeki léleknek a mítoszoktól való megfosztása jól tetten érhető a behaviorizmus, a viselkedéslélektan irányzatához kötődő kisgyermek-nevelési módszerek sajátosságaiban. Ez a tendencia az Egyesült Államokból indult, de világszerte széles körben elterjedt.

Nem véletlen, hogy a behaviorizmus az Egyesült Államokból indult világhódító útjára. Az amerikai embert a századfordulón a cselekvés, a próbálkozás jellemzi, nem pedig a töprengés és lelki vívódás. Az amerikai kultúra aktivitás-központúsága jó hátteret biztosított a tömegtermelő nagyipar kialakulásához. Az iparosok, üzletemberek pszichológiai tudást igényelnek, olyat, amelynek révén irányítani tudják az embereket. De hozzájárult a behaviorizmus népszerűségéhez az amerikai nagyváros „olvasztótégely-jellege” is: a különböző etnikumú emberek számára az amerikai normáknak megfelelő viselkedés biztosította a boldogulás lehetőségét (Pléh, 1992, 147-148).

A behaviorizmus atyja John Broadus Watson (1887-1958) amerikai pszichológus, Chicagóban folytatta egyetemi tanulmányait, John Dewey, a híres pragmatista-instrumentalista filozófus-pedagógus irányításával. 1908-tól lett professzor a baltimore-i John Hopkins Egyetemen, ahol lélektani laboratóriumot vezetett.  Kutatási területe ekkor még a patkányok útvesztő-tanulása volt.  Később otthagyta az egyetemet, az akadémiai világot, és reklámszakemberként helyezkedett el.

Egyetemi éveiben Watson a pszichológiát egyszerűen viselkedéstudományként határozta meg, s ennek jegyében végezte a gyermekekkel kapcsolatos kutatásait is. 1915-től kezdte el a csecsemők viselkedésének kutatását: lejegyezte reakcióikat, filmre vette mozdulataikat. kondicionálta viselkedésüket. Reklámszakemberként is jól hasznosította a viselkedéskutatás terén szerzett tapasztalatait: megfigyelte, hogyan befolyásolja az emberek vásárlási szokásait az áru megvétele által okozott öröm (Hardyment, 1998a, 290). A klasszikus kondicionálás módszerét is alkalmazta: a reklámozott terméket párosította egy-egy híres személyiség képével.

Watson – kortársaitól eltérően – nem tartotta káros jelenségnek a születési ráta csökkenését. Szerinte kevesebb gyerekre van szükség, de azok legyenek jól neveltek. A legjobb az volna – írta –, ha a szülők egy időre felhagynának a gyermeknemzéssel, amíg megfelelő mennyiségű gyermeknevelési tapasztalat fel nem halmozódik.

Az általa elképzelt ideális csecsemő „könnyen kezelhető”, jól alkalmazkodik környezete elvárásaihoz:

„Boldog gyermek? Olyan, aki sohasem sír, hacsak – szemléletesen szólva – valóban bele nem szúrnak egy tűt, aki belefeledkezik a munkába és a játékba, aki hamar megtanul anélkül úrrá lenni a környezetében adódó apró nehézségeken, hogy rögtön anyjához, apjához, dadájához vagy más felnőtthöz szaladna, aki olyan szokások tárházát alakítja ki, amelyek segítségével átvészeli a sötét, esős napokat, aki udvarias, választékos és tiszta, s így a felnőttek szívesen töltik vele napjaiknak legalább egy részét; egyszóval olyan gyermek, aki anélkül tud a felnőttek világában élni, hogy szüntelenül magára akarná vonni a figyelmüket, aki megeszi, amit elé tesznek, és nem kérdezősködik pusztán azért, hogy megnyugtassa a lelkiismeretét, aki pihen és alszik, amikor lefektetik, aki lemond kétéves szokásairól, ha beköszönt a harmadik életév, és olyan felkészülten érkezik a serdülőkorba, hogy ezáltal csak meghosszabbítja termékeny gyermekéveit, és aki végül olyan munkabírással és érzelmi vértezetben lép a felnőttkorba, hogy minden nehézséggel könnyedén megbirkózik.” (idézi: Hardyment, 1998a, 291)

Watson a századforduló gyermekközpontúságából eredő dédelgetést, babusgatást száműzni akarta a gyerekszobából. A szülői érzelmek „lehűtésére” törekedett, úgy vélte, hogy a túl sok affektív megnyilvánulás káros a csecsemőnek. Szerinte a huszadik század elején az anyák halálra csókolgatták” a kicsinyeket. Felidézett emlékeiben egy kétórás autóutat, amelynek során az anya, a nagymama és a pesztonka harminckétszer csókolta meg a kisbabát (Sommerville, 1985, 213). Az ilyen magatartás ártalmas, mivel a gyerek emocionális fejődésének megrekedéséhez, az anyától való túlzott érzelmi függőség kialakulásához vezethet. 

„Kezeld úgy [a gyermeket], mintha kis felnőtt lenne” – írja „A csecsemő és a gyermek lelki gondozása” (Psychological Care of Infant and Child, 1928) című könyvében – „Öltöztesd, és gondosan, körültekintően fürdesd. Viselkedésed mindig objektív és jóságosan szigorú legyen. Soha ne ölelgesd, de engedd, hogy az öledbe üljön. Ha kell, a homlokán csókold meg egyszer, mikor jóéjszakát kíván. Reggel fogj kezet vele.” (Watson, 1928, 1972, 81-82.)

Az idézetből látható, hogy Watson a szülőt józan, érzelemmentes, távolságtartó szakemberré akarta nevelni, aki megfelelő lélektani tudással felvértezve fog hozzá a neveléshez. A gyermek felfogása szerint inkább „kis felnőtt”, mintsem babusgatásra, kényeztetésre vágyó teremtmény. A helyesen nevelt gyermek problémamegoldó képességei töretlenül fejlődnek, és egyben „tökéletes társas lénnyé” válik (Hardyment, 1998a, 291).

Watson nevelési tanácsai széles körben befolyásolták a szülők gondolkodását, de saját családjában felemás fogadtatásra találtak. Felesége nem tartotta magát szigorúan a behaviorista elvekhez, és gyakran mutatta ki szeretetét fiai iránt. Az apa magatartása azonban következetes maradt. Nem esett nehezére a tartózkodó nevelői magatartás, mert – ahogyan James fia írja – „képtelen volt saját érzéseit kifejezni és azokkal megbirkózni”.  Az a Watson-fiú, akit apja gyermekkorában „soha meg nem csókolt, és soha nem vett fel”, később úgy ítélte meg, hogy a behaviorista tanokhoz való merev ragaszkodás a nevelés terén „a későbbi életben nagyon sok nehézséget okozhat”. (idézi: Thorne és Henley, 2000, 353)

A behaviorizmus alapelveit a csecsemőgondozás terén praktikus tanácsok egész rendszerévé transzformálta Frederick Truby King (1858-1938), aki Új-Zélandon vezetett pszichológusképző központot. Az ottani farmereknek munkáját vizsgálva megdöbbentette a borjúk magas elhullási aránya, s ezt összefüggésbe hozta a higiéniai körülmények hiányosságaival. Az addig vödörből etetett állatokat ezután Truby King tudományos módszere alapján táplálták, s a siker nem maradt el.

 23. Frederick Truby-King 

Ennek alapján az eljárást a csecsemők étkeztetésére is kiterjesztette. Truby King munkatársai sorra felkeresték az anyákat. Arra biztatták őket, hogy szoptassák maguk gyermekeiket, és megismertették őket egy újfajta, tehéntejből és adalékanyagokból álló gyermektápszerrel. A propaganda hatásosnak bizonyult:  öt éven belül évi ezerrel csökkent a az Új-Zélandon egyébként igen magas gyermekhalandóság.

A jól alkalmazkodó, ideális „Truby King-csecsemő” tulajdonságait pszichológus lánya, Mary a következőképpen foglalta össze Gyermekgondozás című könyvében: „Az igazi Truby King-baba kilenc hónapos koráig anyatejen nevelkedik, ezután pedig lassan és fokozatosan, a szilárd ételekhez vezető út első lépéseként áttér az emberi fogyasztásra alkalmas tejhez hasonló tejre... A Truby King-baba, ritka kivételektől eltekintve, születésétől kezdve négyóránként kap enni, éjszakánként pedig egyáltalán nem eszik. Annyit van a friss levegőn, illetve napon, amennyit csak lehet, és megfelelő időt alszik. Neveltetése élete első hetében kezdődik, azoknak a jó szokásoknak a megalapozásával, amelyek majd egész életén át végigkísérik.

Az igazi Truby King-baba nem kövér, húsa kemény, bőre makulátlan, a szeme ragyogó, és elég egy pillanatra kézbe vennünk, hogy megcsodálhassuk izomtónusát. Szülei nem nevető és gügyögő játékszernek kezelik, amellyel hiúságuk örömére vendégeik előtt dicsekedhetnek. Ennek ellenére mégis ő a világon a legboldogabb, amikor természettől adott játékaival: kezével és lábujjaival szórakozik. Élénken érdeklődik mindazon csodálatos és új dolgok iránt, amelyek a keze ügyébe és a látóterébe kerülnek, és életerőtől duzzad, akárcsak az udvaron játszadozó kölyökkutya.

Ha az időjárás engedi, a szabadban alszik és rugdalózik, vagy legalábbis a leglevegősebb hálószobában, esetleg a verandán, ahol függöny védi a huzattól. Miután túljutott a reggeli, a fürdetés és a „biliztetés” szokásos ceremóniáján, egész délelőtt alszik. Ha a kétórai étkezése előtt kicsivel korábban ébred, csak azzal hívja fel magára a figyelmet, hogy pici, tömzsi kalimpáló lábai kikandikálnak a babakocsiból, amelyben lendületesen hintázik.

A tökéletesen boldog és csodaszép Truby King-baba tehát reggeltől estig csak örömet szerez magának és az egész családnak. Édesanyjának sem dolgoznia, sem aggodalmaskodnia nem kell túl sokat, egyszerűen azért, mert tudja, hogy ha a természet törvényeit józan eszére hallgatva követi, gyermeke gyönyörűen fog gyarapodni.” (idézi: Hardyment, 1998a, 294)

A behaviorizmus gyermekképében egy régi attitűd fogalmazódik újjá. Ismét megjelenik a „jól nevelt gyermek” imázsa, aki nem okoz gondot szüleinek, könnyen alkalmazkodik a megváltozott helyzetekhez, és később a társadalomba is képes nagyobb megrázkódtatások nélkül beilleszkedni. Józan gondolkodású, szüleinek, tanárainak engedelmeskedik, nem lázadozik, és általában tartózkodik a szélsőséges érzelmektől.

Ez a szemléletmód a hagyományos puritánus gyermekszemlélettel összeötvöződve széles körben elterjedt, és olyan mélyen beivódott a közgondolkodásba, hogy a mai gyermek-attitűdökben is érezteti hatását.