Irodalmi adatok alapján a fokozott (folyamatosan legalább kétszeres) fehérje ürítés a vesében (proteinuria) fokozza a CVD és a halálozás kockázatát. A microalbuminuria (MA) önálló markere a keringési betegségeknek, valamint a diabetesz okozta veseelégtelenségnek (nephropathia).

Fiziológiás körülmények között a vese nefronjainak kezdetén található glomerulusokon (érgombolyagok) keresztül történik az elsődleges szűrlet készítése. Hogy mennyi folyadék tud átszűrődni a vérből a vesébe, azt a két terület közti nyomáskülönbségek (vérnyomás és ozmotikus nyomás) határozzák meg. Hogy mik tudnak kiáramlani a szűrletbe, azt a molekulák mérete, szerkezete és töltése, valamint az érfal szerkezete (töltése és az érendothél bazális membránján levő pórusok mérete) határozza meg. Az érfalban heparánszulfát molekulák találhatóak, amelyek negatív töltésük révén elektrosztatikusan taszítják a nagyrészt negatív töltésű fehérjéket, így gátolják a fehérjék szürletbe törénő kiáramlását. A heparánszulfát réteg nagyon érzékeny s képlékeny rendszer, mely különböző behatásokra csökkenhet (pl. láz), majd újra helyreállhat. A fiziológiásan átjutott kisebb albumin mennyiséget a vese endocitózissal felveszi, így a fiziológiás vizelet fehérje-mentes.

Az MA emelkedése bekövetkezhet hemodinamikai okokból (vérnyomás emelkedés), vaszkuláris károsodásból (glomerulus membrán negatív töltése csökken, a pórusok mérete nő)

Az értéke az életkorral növekszik. Fokozza még a dohányzás, fizikai terhelés és a láz is. Cukorbetegekben az értéke 20-200 µg/perc vagy 30 - 300 mg/nap. Az MA gyakran társul anyagcsere betegségekkel is (cukorbetegség, emelkedett koleszterin szint, hiperinzulinémia). Mai felfogás szerint az MA a MetS részét képezi.