Izomsérülés esetén gyakori a nem-szteroid gyulladásgátlók izomrelaxánsokkal való kombinációja. Rövidtávú használatuk az izomgörcsök csökkentése révén összhangban van az akut rehabilitációs periódus céljaival. Az izomrelaxánsokat többféleképpen csoportosíthatjuk, ezek közül most csak a centrális támadáspontú izomrelaxánsokra fókuszálunk. A vázizomzat spaszticitásának tónusfokozódása számos agyi és gerincvelői megbetegedés velejárója, de szinte törvényszerű az egyéb csontos mozgásszervi és perifériás idegrendszeri betegségeknél jelentkező izomfájdalom is. Ezekben az állapotokban a cél nem a teljes vázizomzat atóniássá tétele, ezért a perifériás izomrelaxánsok ebben az esetben nem alkalmazhatóak. Ebbe a gyógyszercsoportba olyan szelektív vegyületek tartoznak, melyek főleg a gammarostokon

(γ-hurok), keresztül fejtik ki a hatásukat.

Alkalmazásuk előnyös, mert az izmok akaratlagos működését nem befolyásolják, csak a nyugalmi tónust csökkentik spasticus tónusfokozódással járó állapotokban. A központi idegrendszeri vagy perifériás eredetű sérülésekben ezek az elsőként választandó molekulák. Mellékhatásaik enyhék és dózisfüggőek: álmosság, izomgyengeség. Ide sorolható hatóanyagok: baclofen, carisoprolol, tolperison, tizanidin.