Skip navigation

4.1. Egykülönbség játék

Kirakunk egy kezdőelemet, és a gyermekeknek folytatniuk kell a sorozatot úgy, hogy az új elem pontosan egy tulajdonságban térjen le az őt megelőző elemtől. Játékként szervezhetjük úgy, hogy a gyermekek között egyenlően elosztjuk az elemeket véletlenszerűen választva azokat (célszerű nem színenként vagy formánként válogatni, mert az nehezíti a játékot). Kirakunk egy kezdőelemet, és a gyerekek felváltva raknak a sorba a saját elemeik közül, ha tudnak. Ha valaki nem tud rakni, akkor passzol, ha rosszat rak, akkor vissza kell vegyen egy elemet a sorból. Az a játékos győz, akinek leghamarabb elfogynak az elemei.

Variálhatjuk a játékot úgy, hogy a játékosoknak nem csak balról jobbra lehet folytatni a sort, hanem balra is, és felfele és lefele is. Csupán az a kikötés, hogy minden irányban teljesülnie kell az egy különbségnek, azaz, ha egy új elemnek van baloldali és fölötte levő szomszédja is, akkor mindkettőtől pontosan egy tulajdonságban kell eltérjen. Például, ha a nagy kék lyukas négyzet mellett a nagy kék lyukas háromszög van, alatta pedig a nagy sárga lyukas négyzet, akkor a nagy kék lyukas háromszög alá csak a nagy sárga lyukas háromszög rakható. 

Ábra: Soralkotás egy különbséggel két sorban

Az alábbi oldalon egy-két-és három különbséggel lehet sorozatot alkotni a logikai készlet elemeiből.  http://tananyag.geomatech.hu/b/509239#material/730059

Az egykülönbséges soralkotás érdekesebbé tehető, ha olyan logikai készletet használunk, amelynek elemeihez történetet is mesélhetünk. Például a Páli Judit által kifejlesztett bohóckártyákon a bohócoknak vagy van kalapjuk vagy nincs, vagy sárga a fülük vagy barna, vagy van a szájukban virág vagy nincs, a csokornyakkendőjük színe vagy kék vagy sárga, mintája pedig pöttyös vagy csíkos. Mutathatunk a gyermekeknek egy bohócot, aki elindul sétálni, ezért felveszi a kalapját, így a gyermekeknek kell megkeresni azt a bohócot, amely csak abban tér el az általunk mutatott bohóctól, hogy van kalapja, a füle és a nyakkendője ugyanolyan, és szintén nincs virágja. A séta során a bohóc talál egy virágot, és a szájába veszi. Így a soralkotás cselekvések időrendi sorba rakását is jelenti, aminek a gyakorlása szintén fontos a gyermekek számára.

 

Útépítés játék:

Kirakunk két elemet, melléjük játék figurákat, például egy mackót és egy nyuszit. A logikai készlet elemei a kövek, és arra kérjük a gyerekeket, hogy építsenek ezekből a kövekből utat, amin a mackó eljuthat a nyuszihoz úgy, hogy a szomszédos kövek pontosan egy tulajdonságban térjenek el egymástól.

 

Példa: Keressük meg a legrövidebb utat a kis sárga lyukas négyzet és a nagy piros teli háromszög között!

Ábra: A legrövidebb út

Láthatjuk, hogy a két elem négy tulajdonságban tér el egymástól, így három elem közbeiktatásával eljuthatunk egyikből a másikba. Többféle megoldás lehetséges, egy megoldás látható az ábrán, a nagy sárga lyukas négyzet után a nagy piros lyukas négyzetet, végül a nagy piros lyukas háromszöget rakjuk a két megadott elem közé (így a lerakott 5 elem között 4 tulajdonságváltást tudunk megvalósítani).