4.1.3. A tanulás fogalomköre

„A tanulás a legbonyolultabb fogalom, mert az egész személyiség aktivitását igényli” (Rakaczkiné, Szabó és Szentpétery, 2002,23–24.o.).

Allport azt tartja a tanuláselméletekről, hogy azok, „mint oly sok minden a pszichológiában- a kutatónak az ember természetéről vallott felfogásától függnek. Más szóval, minden tanuláspszichológus egyúttal filozófus, akkor is, ha nincs tudatában”(Allport, 1980,98.o.) A tanulást, mint pszichés folyamatot többféle módon csoportosítják. Néhány megközelítés: Twining(1981) megállapítása: „A tanulás nagyon hasonlít a problémamegoldáshoz. Valamennyi kurzus tulajdonképpen egy megoldandó problémát jelent” (idézi: Ágoston, 2005.6.o.). J.P.Das (1988) szerint a tanulás során az elsajátítandó információ egy sajátos feldolgozási folyamatban vesz részt és a következő matematikai képlet szerint írhatjuk le: tanulás = információgyűjtés (input) + információfeldolgozás (process) + információfelhasználás (output) + szervezés (organizing) (idézi: Ágoston, 2005.7.o).

Benjamin Bloom (1956) szerint a gondolkodás szintjei, a tanulás kimenete hat féle lehet. Az ún. „Bloom-piramis” lépcsői: felidézés (emlékezés), megértés, alkalmazás, elemzés (analízis), összegzés (szintézis) és értékelés–bírálat–kritika (knowledge, comprehension, application, analysis, synthesis, evaluation).(Ágoston, 2005.8.o.)

A tanulás a legszorosabb kapcsolatban áll az emlékezéssel és a motivációval is (Barkóczi és Putnoky, 1980,19–23.o.). A hagyományos ismeretorientált tanítási-tanulási folyamatot alapul véve, a tanuló oldalát illetően a tudományterület szakértői a következő három fogalmat sorolják a tanulási módszerek összetevői közé:

• Tanulási stratégia;
• Tanulási stílus;
• Tanulási orientáció.

A fogalmakat az egyes szerzők többféleképpen, de hasonló kiindulásból interpretálják. Ezeket a következőképpen hozhatjuk közös nevezőre: a tanulási stratégia előre végiggondolt megtervezett műveletsorozat, amelyen a tanulás folyamata során a tanuló végighalad. Középpontjában a feladat áll, amelyhez stratégiát választ és használ a tanuló. Lappints Árpád meghatározása szerint „tanulási stratégia: a tanulási tevékenységre vonatkozó terv, amely magában foglalja az információgyűjtés szakaszait, az információ feldolgozását, továbbá annak szükség szerinti előhívását. A tanulásra vonatkozó elhatározások rendszere, amely meghatározott célra irányul, és amelyre bizonyos tartósság és elrendezés jellemző” (Ped. lex.: Lappints, 1997, III. kötet,489.o.). Kommunikációs kiindulással állapítja meg Szitó Imre: „[…] a tanulási stratégiák az információk tárolásában, logikus egységbe szervezésében, asszociatív kapcsolatok kiépítésében és az információk visszahívásában nyújtanak segítséget” (Szitó, 1987, 2003,19). 

A tanulási stratégia kérdésköre több részre bontható: elemi és összetett (bonyolult) stratégiák (Dansereau, DuBois–Alverson–Starley és Cruickshank–Kliebhan munkái alapján Szitó Imre ismerteti (Szitó, 1987, 2003,16–19.o., Ágoston, 2005,9-12.o.). A tanulási stratégiák tudatosan fejleszthetők. A fogalom körét kiterjeszti két, pszichológiai-biológiai jellegű fogalom: a tanulási stílus és az tanulási orientáció. A tanulási stílus az egyénre jellemző megközelítési mód a külvilág ingereinek felfogására és értelmezésére. „A tanulási stílus egyfajta hajlam, fogékonyság egy sajátos tanulási stratégia alkalmazására” (Das, 1988, 101, idézi: Ágoston, 2005,13.o.). Jellemzője a stratégiával ellentétben, hogy nehezen változtatható meg. A tanulási orientáció pedig, a motiváció hatását, mint a személyiség befolyásolható, változtatható jellemzőjét az egyik legfontosabb paraméter, a motiváció hatását vizsgálja a tanulási folyamatban. „A tanulási stílus kifejezés […] arra kíván utalni, hogy a tanulásban mutatkozó stílusbeli állandóságokat erősen befolyásolja a tanulóknak a szituációra vonatkozó és a motívumok által közvetített észlelése […]” (Mező, 2002,21, , idézi: Ágoston, 2005,16.o.).A motiváció is az egyén jellemzője, és a stratégiához hasonlóan befolyásolható, változtatható.

 Mindhárom fogalom a tanuló sajátossága, a tanulás folyamata egyéneként különböző módon történik meg. Tehát egyéni különbségeinek oka (a tanulás, mint folyamat realizálása szempontjából ) az, hogy vannak belső sémáink, szabályaik és törvényszerűségeink, amelyek alapján kialakítjuk a felhasznált módszereket. A módszer egyrészt tartalmaz olyan elemeket, amelyek sohasem, vagy csak nagyon lassan és hosszú idő alatt változnak. Ezeknek az állandó jegyek: bizonyos komponensei örököltek (genetikai sajátosságok, habitus alapvonalai), más komponensei a fejlődő személyiség kognitív sajátosságaiból, valamint közvetlen szocializációjából tevődhetnek össze (nem véletlen, hogy egyes népcsoportok speciális tanulási stratégiáit és stílusait különös figyelemmel kísérik a kutatók, például az amerikai indiánoknál, (L. még: Macias, 1989, More, 1987). Másrészt ez az egyéni módszer tartalmaz dinamikusan változó összetevőket is. Ezek függnek a tananyag típusától, a tanulási tapasztalatoktól, a rendelkezésre álló média fajtájától, a rendelkezésre álló időtől, a tanulás céljától (mennyire alaposan/felületesen kell megtanulni valamit), az egyén aktuális lelkiállapotától, a környezettől (hőmérséklet, fényviszonyok, zaj stb.) és egyéb összetevőktől. Utóbbiak szinte minden egyes tanulási szituációban különböznek. Ezek meghatározóan „közvetett szociális komponensek” (Nagy József, 2000. 24). Az adott tanulási feladat teljesítése tehát az állandó és a változó összetevők kombinációjából jön létre. A különböző kutatások pedig ezt a tanulási módszert vizsgálják több oldalról és szempontból, valamint próbálják csoportosítani bizonyos kiválasztott jellemzők alapján (melyik érzékszerv a domináns, melyik agyfélteke stb.).

Kozéki és Entwistle (1986) kutatásaira hivatkozva Ágoston György megállapítja: míg az egyes diákok motivációi a személyiséghez kötöttek és minden helyzetben nagymértékben állandóak, addig a tanulási stílus és orientáció jelentős mértékben függ az adott szituációtól, tanulási formától, intézménytől, kultúrától (Ágoston, 2005,19.o.). Ezek a megállapítások alátámaszthatják az állandó és a változó összetevők létezését.

A kompetenciaalapú pedagógiai modellek alkalmazásából adódó speciálisan a kompetenciaterületek képességkomponens-működéseivel kapcsolatos tapasztalatok radikálisan átírhatják ezeket a fenti kategóriákat. Kiegészítve ezeket az új oktatástechnikai és tanulási lehetőségek (számítógéppel segített tanulás, „új” médiumok, stb.) következtében valószínűsíthető újabb tanulási stratégia elemek keletkezése és bizonyos formák viszonylagos jelentőség-vesztése.

Azért szükséges a tanulással kapcsolatos kutatások bővebb megelőlegezése, mert a tudástársadalom fogalma, a szándékos — és szándéktalan — tanulás, mint a személyiség kompetenciáinak stratégiai tervezése paradigmatikus kérdés, alkalmazásainak integrálása a pedagógia stratégiai szempontjai közé létfontosságú. „Nem a kultúra szüli a kulturális tanulást, hanem az utóbbi, mint feltétel teszi egyáltalán lehetővé a kultúrát, s hasonló módon, a tanítást az teszi lehetővé, hogy mint etológiai rendszer, mind a gyermek, mind a felnőtt “elvárja” azt. Vannak persze jellegzetes váltások a vertikális és horizontális átadás (nemzedéken, koron, korcsoporton belül) súlyában, változik az életkorral a kooperatív tanulás, és megnő a horizontális kapcsolatok szerepe a (pedagógiailag) szokásosan kiemelt vertikális,  autoritáson alapuló tanításhoz képest, de a kiinduló mozzanat mégiscsak az: az ember tanító lény, s ezt nem a kultúra hozza létre, az csak használja”. (kiemelések az eredeti szövegben: Pléh, 2001.4.o.).

Az emberiség történelmének legősibb nembeli túlélési stratégiája tehát a tanulás. Nem kerülhető meg a tanulás, mint érték kérdése a társadalmi szerepvállalások jövőépítő lehetőségeinek és esélyeinek szempontjából sem. A tanulás a modern ember általános jellemzője és tevékenysége. A graduális és posztgraduális képzések mellett az életszituációk adaptív megélése is tanulás. És tanulás, sokszor szándéktalan, spontán, „háttértanulás” a média használata is. Az értékrelativizmus egyik forrása lehet ez a mindenre kiterjedő tanulás akkor, ha a korai tanulási szakaszokban nem egyenletesen és harmonikusan fejlődnek az ember szociális, kognitív és személyes kompetenciaterületei. Nem utolsó sorban azért fontos a tanulás folyamatainak és jelenségeinek pontos értelmezése, mert tartalmilag személyiségre vonatkoztatva a legfontosabb értékhordozó elemet rejti magában: a motivációt. Azt a motiváltságot, amely a kezdetektől fogva hajtja a gyermeket a megismerés útjain, a látott és hallott, érzékelt világ útjain. Szeretnénk, ha a gondjainkra bízott gyermekek minél többet megőriznének és tovább vinnének ebből az energiából arra az időre, amikor a tanulás már nem legfőképpen az érzékek, hanem az túlnyomóan intellektus dolga lesz. Esetünkben a világ vizuális megtanulásáé, a vizuális kultúra alkotó befogadójáé és befogadó alkotójáé.