DR. VASS LÁSZLÓ: SZÖVEGTAN: KIVONAT A 9. ELŐADÁS ANYAGÁBÓL

A komplex jel sematikus (és egyszerűsített) rajzán (6. ábra) látható, hogy a szignifikáns (jelölő) közvetlen összetevői:

A formáció: a vehikulumhoz, illetőleg annak mentális képéhez (a vehikulum-imágóhoz) hozzárendelhető formai felépítés (pontosabban a rá vonatkozó ismeret). Más szóval: a vehikulum / vehikulum-imagó formai megszervezettsége (architektonikája).

oldalának megszervezettségét / felépítését egyaránt magában foglalja. Más szóval: a formáció elemzésekor a vehikulumot (vehikulum-imágót) vizsgálhatjuk a szó legteljesebb értelmében vett fizikai szemiotikai objektumként (így jutunk el a figurához), és vizsgálhatjuk nyelvi szemiotikai objektumként is (így pedig a notációhoz jutunk).

A vehikulum-imágó – mint az adott vehikulum felépítésével analóg felépítésűnek tekinthető mentális kép – nem teoretikus nyelvi entitás, ezért explicit módon nem szükséges megadni, reprezentálni.

szövegtani megjelenési formája, tehát egy olyan teoretikus entitás, amely eleget tesz egy:

Ezért a formáció reprezentálása elengedhetetlenül szükséges (az interpretáció explicitségének biztosítása érdekében). E reprezentációt a felhasznált szabályrendszer elemeiből / kategóriáiból kell megalkotni, figyelembe véve:

– a matériatípusokra vonatkozóan értelmezett hierarchiaszinteket (szövegszintek),

– és a hierarchiaszintek valamennyi elemét (és az elemek felépítését).

A szemiotikai szövegtan továbbfejlesztett modellje a formáció két aspektusát különbözteti meg (lásd a 7. ábrán):

A rendszerszerű formáció a kontextuális formáció elemzéséhez biztosítja a rendszerszerű hátteret. (Lásd még Kivonat a 13. előadás anyagából, 10. ábra ésKivonat a 14 előadás anyagából, 11. ábra.)

A formációval kapcsolatos kreatív-produktív gyakorlat

A dominánsan verbális szövegek jelentésének megalkotásában a lexikai elemek játsszák a meghatározó szerepet. Vannak azonban olyan dominánsan verbális szövegek is, amelyeknek jelentését a vehikulum figura komponense jelentős mértékben meghatározza. Kisebb-nagyobb mértékben ilyennek tekinthető az az öt szöveg is, amelyekről az alábbiakban lesz szó. Lásd a 8. ábrát.

Vass István Második párbeszéd két ismeretlen között című versében (T1) feltűnően gyakoriak a gondolatjelek.

Vizuális csatornán történő befogadáskor a figura egyik összetevője a paragrafikus összetevő, vagyis a beszélt nyelv parafonikus sajátosságainak megfelelő paralingvakomponens (vö. Kivonat a 8. előadás anyagából).

Jelentőségét jól mutatja ez a költemény. Figurája ugyanis annak a parafonikus ténynek a megnyilvánulásaként fogható fel, hogy a szöveg két személy dialógusát reprezentálja – ha a ‘két személy’ kifejezés itt szimbolikusan is értendő.

A szöveg belső kommunikatív szervezettségét csak ennek a paragrafikuskomponensnek a figyelembevételével tárhatjuk fel. Mert egyes igeformákon találunk ugyan szuffixumokat, például „Hogy állsz?”, „Készen vagyok”, de az ilyen jellegű szuffixumok nincsenek meg minden párban, és ha nem lennének jelen a fizikai objektum felépítésében a gondolatjelek, akkor nem tudnánk megmondani, hogy a versnek melyik része melyik dialóguspartner beszédét, megnyilatkozását reprezentálja. Következésképpen a dialogikus szituációt sem tudnánk egyértelműen értelmezni. (Lásd még Kivonat az 5. előadás anyagából, Kivonat a 11. előadás anyagából és Kivonat a 15. előadás anyagából.)

Apollinaire A megsebzett galamb és a szökőkút című (T2) szövegének a figurája teljes egészében nem konvencionális. E szöveg figurájában szembetűnő a kalligrammatikus grafikus réteg, az tudniillik, hogy a szöveg lexikai anyaga úgy van elrendezve, hogy ikonikusan ábrázoljon egy galambot és egy szökőkutat. (Lásd még Kivonat a 8. előadás anyagából.) Megjegyzendő azonban, hogy ezt az ikonikus interpretációt részben a galamb (colombe) és a szökőkút (jet d’ eau) kifejezések motiválják; e kifejezések jelentésének figyelembevétele nélkül ugyanis e figurához más ikonikus interpretációk is hozzárendelhetők.

Beszélhetünk ezenkívül a figura paragrafikus rétegéről is. Az a mód ugyanis, ahogyan a női nevek és a DE szó a ’galamb’-ot alkotó részben, valamint a HARCOLNI MENTEK ŐK kezdetű sor, az ó elem és a Leander burjánzik kezdetű sor a ’szökőkút káváját’ alkotó részben szedve van, parafonikus információk tipografikus megnyilvánulásának is tekinthető. (Az „is” kötőszó azt kívánja kifejezni, hogy el lehet képzelni olyan interpretációt is, amelyben az itt paragrafikusnak minősített elemek részben vagy teljes egészében prozodikus elemek grafikus megnyilvánulásának tekintetnek.)

E szöveg neutrális grafikus összetevőjéről a következő mondható:

– a ’galamb’-ot alkotó rész soronként olvasandó, és így egy szabálytalan felépítésű versszakot kapunk:

„Látom megkínzott arcotok Csodás virágzó szátok”

– a ’szökőkút vízsugará’-t alkotó résznek először a bal oldalát, majd a jobb oldalát kell felülről lefelé haladva olvasni, és így ez a rész két, soronként nyolc szótagú, hét soros versszaknak tekinthető aabbbcc – ddeeeff rímképlettel.

O ég felé szökellő emlék

A sok barát aki még nemrég

Velem volt harcol messzi már

S a vízből haldokló sugár

Álmos szemük pillant reám

Hol van Braque s Max Jacob a hű

S Derain a hajnalszín szemű

– a ’szökőkút kávájá’-t alkotó rész, soronként olvasva, egy (soronként ugyancsak nyolc szótagú) öt soros versszakot eredményez, ababa rímképlettel.

Ez a kalligramma tehát egy konvencionálisan is olvasható szöveget reprezentál (aminek megalkothatjuk fonikus szekunder vehikulum-imágóját is).

Gomringer szövegében (T3) az az azonnal feltűnő, hogy egyetlen – többször megismételt – szóból áll. A szöveg adott grafikus felépítésében akár oszloponként felülről lefele (s balról jobbra) haladva olvassuk a szöveget, akár soronként, a hétszer megismételt silencio (csend) szót egy silencionyi üres hely követi, majd ezt az üres helyet ismét a sielncio szó hétszeri megismétlése.

Ez a szöveg tipografikusan más módon is manifesztálható lenne, nem csak az itt adott módon (például egyetlen oszlopba vagy konvencionális szövegként szedve). A szöveg adott figurájában az a plusz, hogy van egy kalligrammatikus grafikus rétege: a silencio szó ismétléseivel körülzárt silencionyi üres hely a csönd kalligrammatikus / ikonikus reprezentációjaként interpretálható. Ebben az értelemben ez a szöveg egy audiovizuális konstelláció.

Szól-e ez a szöveg valamiről? Szól-e minden szöveg valamiről? Az erre a kérdésre adható / kapható válaszok, miként a kérdés maga is, alighanem gondolkodásunk konzervativizmusából vezethetők le, azzal vannak összefüggésben.

Az elmúlt évtizedekben az úgynevezett ‘konkrét költészet’ teoretikusai elméleti cikkek tömegét írták, amelyekben hangsúlyozták, hogy a konkrét költők nem kívánnak ‘valamiről’ beszélni, hanem csupán a nyelvvel kapcsolatos érzékenységet akarják növelni. Elismerve e célkitűzés szükséges és legitim voltát, látnunk kell azonban a tipikus ‘olvasói’ reakciót is ezekre a művekre. (A konkrét költészettel kapcsolatban lásd még Kivonat az 5. előadás anyagából.)

Gomringer is konkrét költő, ő is csupán érzékennyé akarta tenni az olvasókat a nyelv iránt. Nem lehet azonban nem interpretálni ezt a „csend” szó tizennégyszeri felhasználásával létrehozott szöveget: a „csend” szó ismételt alkalmazásával körülzárt üres hely a csend ikonikus szimbólumává lett, s ezáltal e szöveg létrehozott egy olyan új komplex jelet, amely a legkülönfélébb (szimbolikus) interpertációk megalkotását teszi lehetővé.

Egy szöveg tehát nem „szól valamiről”, hanem az olvasó segítségével létrehoz, felépít valamit. A szöveg konstruál a befogadó tudatában egy „lehetséges világot”, amely világ struktúráján keresztül kapcsolódik a „valós világhoz”, annak egy sajátos modalitását, alternatíváját képviseli. Más megfogalmazásban: egy (szándékát tekintve) tetszőleges művészi jelrendszer esztétikai szempontból akkor érdekes, illetve akkor volt vagy lesz érdekes a befogadó (egyén vagy közösség) számára, amikor a „reális világ” valamilyen „alternatíváját”, „modelljét” reprezentálja.

Ehhez természetesen hozzátartozik a „reális világ” (pontosabban: a reális világ kognitív modelljének), az „alternatívának” (pontosabban: az alternatív kognitív modellnek), valamint a „befogadónak” (pontosabban: a befogadó kognitív rendszerének) mindenkori meghatározása is. Vagyis a művészet a valóság lehetőségeit mint alternatívákat hozza létre; ezen alternatív világok felépítését azonban nem vagy nem feltétlenül a valós világban működő törvények szabályozzák, hanem alapvetően „etikai’ és „esztétikai” elvek és értékrendek, melyek kognitíve és emocionálisan egyaránt meghatározottak. (A szöveg esztétikumával kapcsolatban lásd még Kivonat a 7. előadás anyagából.)

Carrega szövegének (T4) grafikus felépítése – alulról felfelé szemlélve – egyetlen sor (modificando il significante, varia il significato ’modifikálva a szignifikánst, változik a szignifikátum’) 27-szeri megismétléséből és e sort alkotó lexikai elemek töredékeinek egy halmazából áll, egy álló téglalap alakú keretbe helyezve, amely egy könyvoldal kontúrja reprezentációjának tekinthető.

Ha eltekintünk attól, hogy ez a produktum lexikai elemekből (és lexikai elemek töredékeiből) áll, tekinthetjük e produktumot képnek (szemiotikai értelemben ikonnak): akár egy zsák képének, akár egy felhajtott gallérú kabátban levő vagy bebugyolált fejű ember képének. Ez a kép funkcionálhat e szöveg kalligrammatikus grafikus autoreferenciájaként: modifikálva a szignifikánst (megváltoztatva egy könyvoldal normál képét), változik a szignifikátum. Megjegyzendő, hogy ez a szöveg nem olvasható, azaz nem rendelhető hozzá egy szekunder fonikus vehikulum-imágó.

Konkrét szöveg ez is, és interpretálható. Vagyis mi olyan szövegekbe / művekbe is belelátunk rendet / struktúrát és / vagy rendelünk hozzájuk jelentést, amelyeket szerzőjük azzal a szándékkal hozott létre, hogy ne szóljanak semmiről. Egyszerűen nem tudjuk elfogadni, hogy egy szöveg nem szól semmiről, mert így vagyunk kondicionálva. S nem fogadjuk el egykönnyen azt sem, hogy a szerző bolondot akart csinálni belőlünk. Más szóval: egy szöveg adott esetben csak azért szól valamiről, mert akarjuk, hogy szóljon valamiről. (Más elbírálás alá esnek természetesen a nyelvi elemekből – és / vagy azok töredékeiből – előállított grafikák, illetőleg azok a művek, amelyeket mi interpretátori tevékenységünk során grafikának tekintünk.)

Meg kell azonban jegyezni a következőket is: egyes olvasók számára az a jelentés elfogadható, amelynek létrehozásához nem kell túlságosan nagy interpretációs akrobatika, mások viszont azt szeretik, ha interpretáló ’művészetük’ intenzíven igénybe van véve. Ez utóbbiak az olyan szövegeket szeretik, amelyeket úgy kell olvasni, ahogy egy sakkpartit játszanak a sakkozók. Egy adott szociokulturális kontextusban általában világossá tehetők azok a konvenciók, amelyek alapján az átlagolvasók számára a még elfogadható módon és a már nem elfogadható módon való interpretálhatóság közötti határ(terület) meghatározható. Ezek a konvenciók azonban változnak, s ami ma el nem fogadhatónak minősül, elfogadhatóvá válhat holnap. Ítéleteink megfogalmazásakor ezért nem árt óvatosnak lennünk. (A konkrét költészettel kapcsolatban lásd még Kivonat az 5. előadás anyagából.)

Carroll szövegének (T5) tipografikus képe azt a tényt kívánja kifejezésre juttatni, hogy ez a szöveg egy olyan kontextusban előforduló szöveg, amelyben minden tükörben (Alice Tükörországban) jelenik meg. Ezt a tipográfiát ezért a szóban forgó kontextusban érvényes notáció tipografikus manifesztációjának tekinthetjük.

Bár nem tartozik szorosan az itt tárgyalt témához, érdemes azt is megjegyezni, hogy ha e szöveget ‘rendesen’ olvassuk (azaz, ha a tükörírást visszafordítjuk), akkor sem kapunk jól formált angol szöveget, hanem csak egy kváziangolt, amelynek egyik lehetséges magyar ‘fordítása’ a következő:

A gruffacsor

Nézsonra járt, nyálkás brigyók

tirboltak, purrtak a zepén,

nyamlongott mind a pirityók,

bröftyent a mamsi plény.

E néhány kommentár alapján is nyilvánvaló, hogy a tipográfiai felépítés figyelembevétele elengedhetetlen az interpretáció adekvát végrehajtásához. Minthogy azonban ennek tárgyalását a nyelvészet általában nem tekinti feladatának, egy olyan elméletet kell(ene) létrehozni, amelynek keretében a többi tényezővel együtt a tipográfiai felépítés elemzése is elvégezhető.

Jóllehet az elemzés tárgyát itt költői szövegek képezték, nyilvánvaló, hogy a tipográfia más szövegekkel kapcsolatban is releváns szerepet játszik. Elég itt egyrészt a diagrammokat, képeket, fotókat is tartalmazó tipográfiai felépítéssel rendelkező tudományos könyvekre és tankönyvekre gondolni, másrészt újságokra, folyóiratokra, mindennapi információink médiumaira.

E példák valószínűleg arra is rávilágítottak, hogy a formáció egy része a fizikai objektum, más része a szemiotika objektum formai felépítésére vonatkozik. A Második párbeszéd két ismeretlen között című Vass István-vers mint fizikai objektum formai felépítése például az, hogy találunk benne gondolatjelekkel nyitott, ponttal, kérdőjelekkel lezárt szavakat, szósorokat stb.; mint szemiotikai objektum a formai felépítés, minthogy verbális szövegről van szó, elsősorban szintaktikai felépítést jelent.

Az összefüggőség formációban elvárt / fellelhető megnyilvánulásával kapcsolatban (az egyértelmű terminológiai referencia biztosítása érdekében) a konnexitás terminus alkalmazása a célszerű.

A konnexitás:

szintaktikai természetű tulajdonság; a vehikulum és formáció összefüggősége, szintaktikai és kommunikatív jól formáltsága, mind a textúra, mind pedig a kompozíció vonatkozásában.

Egy megnyilatkozás / szöveg konnexitása attól függ, hogy tudunk-e olyan kotextust (vagy kontextust) találni, amelyben a megnyilatkozás, szöveg – összetevőinek adott elrendezésével – jól formáltnak hat. Az összetevőket összekapcsolhatják:

– explicit konnektív elemek, konnektorok: kötőszók, névmások, bizonyos ragok stb.,

– értelem-szemantikai elemek,

– a megnyilatkozásban leírt tényállások között fennálló relevanciarelációk.

Szegény huszár sok búval él,

Sokat búsul, gondolkodik,

Sokat éhezik, szomjazik.

A kompozíció:

A kompozicionális konnexitás:

A kompozicionális elemzés:

A kompozicionális konnexitás hordozói:

Vizuális figura esetében:

– bizonyos tipográfiai sémák (például versszakok),

– grafikus ikonikus konstellációk (például a szökőkút vízsugarai).

Auditív figura esetében:

– a metrikai-ritmikai struktúrák

– az alapegység egy szintaktikailag konnex szóalakzat, séma vagy szintaktikaikategória-konfiguráció (mint vizuális, illetőleg auditív forma);

Az ide tartozó kompozícióegységek (szakaszok, bekezdések, alfejezetek stb.) egybeeshetnek, de nem feltétlenül esnek egybe az értelem-szemantikai kompozícióegységekkel.

a szöveg formai és értelem-szemantikai felépítésének horizontális / lineáris (’lokális’) aspektusa, szervezettsége. Az a szövegben kimutatható ’minta’, amelyet a különféle kompozicionális szinteken ismétlődő / visszatérő elemek és kategóriák együttese hordoz.

A texturális konnexitás:

a vehikulum (formáció) lineáris összefüggősége.

A texturális elemzés:

A texturális konnexitás hordozói:

Vizuális figura esetében:

– a szöveg alapszedés-típusától eltérő szedéstípusok (például versbetétek, kurzív szedés) ismétlődő alkalmazása,

– bizonyos elemek, szavak, szövegrészek stb. visszatérése.

Auditív figura esetében:

– a metrikai-ritmikai

– és rímtechnikai stb. sajátosságok.

A notáció esetében:

A formáció teljessége főként olyan szövegekkel kapcsolatban tárgyalható explicit módon, amelyek jól definiálható poétikai-retorikai mintát követnek.

Összefoglalva és általánosítva:

– a kompozicionális konnexitáshordozói: a különféle fonetikai / fonológiai, szintaktikai, metrikai-ritmikai és melodikai relációk;

– a texturális konnexitáshordozói pedig: ezek ismétlődőnek tekinthető elemei.

(A továbbiakban inkább a notációra koncentrálunk.)

„Valamely adott költeményben fellelhető különféle morfológiai osztályok és szintaktikai szerkezetek kiválasztásának, megoszlásának és kölcsönös kapcsolatainak elfogulatlan, figyelmes, kimerítő teljes leírása magát a kutatót is meglepi a váratlan és feltűnő szimmetriákkal, a kiegyensúlyozott struktúrákkal, az egyenértékű formák és a szembetűnő ellentétek hatásos halmozásával, sőt meglepik a költeményben használt különböző morfológiai és szintaktikai struktúrák korlátozott halmazával; épp ez az elhatároltság teszi lehetővé, hogy követni tudjuk a ténylegesen felhasznált alkotórészek mesteri kölcsönhatását.” (R. Jakobson: Hang – jel – vers, 1969. A grammatika poétikája és a poétika grammatikája, 284-285.)

A VEHIKULUM KOMMUNIKATÍV FUNKCIÓJA

Konkrét költészet

Konkrét költészet

A gruffacsor