6. ábrát
A KONTEXTUÁLIS SZENZUS
valamely
világfragmentum összetevőire utal. Egy világfragmentumon belül különféleképpen
különíthetünk el egymástól részvilágokat: részvilágalkotó elemnek tekinthetünk
valamely helyet és/vagy időt, de ilyen elemnek az egyes szereplőket
is. – Az egyes részvilágokon belül is beszélhetünk részvilágokról vagy
szubvilágokról. Külön részvilágoknak tekinthetjük azokat a tényállásokat,
amelyeket egy világalkotó személy tapasztal, amelyeket tud,
hisz,
elképzel
(és más úgynevezett világalkotó igék).
6. ábrát
A
kontextuális értelemnek is három aspektusa különböztethető meg:
(1)
diktum,
(2)
apperceptum,
(3)
evokátum.
Ezeket
az aspektusokat, melyek a 6. ábrán nincsenek külön feltüntetve, a rendszerszerű
szenzus megfelelő összetevőivel analóg módon lehet definiálni (itt azonban
eltekinthetünk a meghatározásuktól).
E
három összetevőn belül is 3-3 alapvető szerveződési formával kell számolnunk,
egyszerűsítve azonban elég globálisan együtt kezelni őket:
(a)
relacionális
kontextuális értelem (a 6. ábrán rel a kalligrafikus R alsó indexeként),
(b)
a konfiguracionális kontextuális értelem (a 6.
ábrán cnf a kalligrafikus R alsó indexeként),
(c)
az inferenciális kontextuális értelem (a 6. ábrán
inf a kalligrafikus R alsó indexeként).
Az
(a) relacionális (relációs)
kontextuális értelem: az az értelem,
amely a részvilágokhoz rendelhető tényállások
által fejeződik ki a ‘felszíni’elrendezettségtől függetlenül. Ezt
az értelmet reprezentálhatjuk például úgy, hogy megalkotjuk azoknak a propozícióknak
a hálóit, amelyeknek valamely argumentumát valamely
személy neve / leírása képezi. (Vas István Második párbeszéd két ismeretlen
között című versében (lásd Kivonat
a 9. előadás anyagából, 8. ábra) az „egyik ismeretlen” tudja,
hogy p1, p2,..., feltételezi, hogy r1, r2,..., meg van győződve arról,
hogy s1, s2,... stb., s hasonló attitűdökkel viszonyul a „másik ismeretlen”
is a különféle tényállásokhoz.)
A
(b) konfiguracionális (konfigurációs) kontextuális értelem:
az az értelem, amely az egyes részvilágokhoz rendelt tényállások lineáris
egymásutánja által – tehát a kommunikátum ’felszíni’ elrendezettségének
megfelelően – fejeződik ki.
A
(c) inferenciális kontextuális értelem: azoknak a következtetéseknek
(inferenciáknak) az összessége, amelyeket a befogadó az egyes részvilágok
tényállásai alapján a szóban forgó részvilágokra és/vagy magára az egész
világdarabra vonatkozóan levonhat. – Az egyes részvilágokban általában
különféle következtetések érvényesek. Egy részvilágot meghatározó törvények
többnyire saját következtetéseket implikálnak és/vagy kiválasztó funkciót
töltenek be abban az értelemben, hogy a való(s)világ-specifikus következtetések
közül kiválasztják a részvilág-specifikusakat. (Lásd még Kivonat
a 11. előadás anyagából és Kivonat
a 14. előadás anyagából, Az inferenciáról.)
Az
(a) relacionális kontextuális értelmet a szakirodalomban szövegvilágnak
is szokás nevezni.
A
szövegvilág
(’discourse world’):
a
lehetséges
világ(ok) létrehozásának nyelvileg teremtett, szövegszerűen adott feltételei.
A
lehetséges
világ:
olyan
konstruktum, amelyben a szövegvilág tényállásai adott feltételek mellett
a befogadó számára igazak / lehetségesek.
(A
való(s) világ: itt nem egy nyelvtől függetlenül létező objektív valóság,
hanem meghatározott konvenciók által valósnak feltételezett világ.)
A
kontextuális értelmet mint teoretikus nyelvi entitást reprezentálni
szükséges.
A
rendszerszerű szenzus reprezentációja döntően azoknak az elemeknek az explikációját
jelenti, amelyek az interpretálandó vehikulumban
textuálisan (materiálisan) jelen vannak. (Vö. Kivonat
a 11. előadás anyagából.)
A lexikai kontextuális szenzus mikroegységei és a mikroegységek összetevői
A lexikai kontextuális szenzus kommunikációegységei
Fogalmi
séma, szcenárió segítségével. De nem olyan jelleggel, hogy mindegyik szóhoz
tartoznék egy szcenárió. A belépés például függ az étteremtől,
s ehhez van egy szcenáriós elképzelésünk, amelynek a szöveg így vagy úgy
megfelel. (A fogalmi sémákkal kapcsolatban lásd még Kivonat
a 11. előadás anyagából és Kivonat a 14.
előadás anyagából.)
A
szcenárió, amely többé-kevésbé analóg strukturáltságú a valósággal, valamely
hívó szó vagy kifejezés említésével mint mintaadó és -közvetítő rendszer
(re)aktivizálódhat, illetőleg ’épülhet
be’ a szövegbe. Az így nyert jelentés a kontextuális szenzus, amely bizonyos
elméletekben a pragmatika része. Világmodelljeinkben
speciális jellegűek a szöveg alkotójának világára vonatkozó ismeretek,
valamint az intertextuális ismeretek. (Az intertextualitással
kapcsolatban lásd Kivonat a 15. előadás anyagából.)
(A
kontextualizáció igen fontos tényezője a kommunikációnak, mert ha a partner
esetleg másként kontextualizál, abból könnyen származhatnak félreértések.) Példaelemzések
A lexikai kontextuális
szenzus első fokú kompozícióegységei
A
lexikai kontextuális szenzus magasabb fokú kompozícióegységei
Mond
valaki egy bármilyen példamondatot, s azt a befogadó el tudja képzelni,
keres hozzá egy részvilágot. A
relátum-imágó nemcsak vizuális vagy auditív, hanem bármely érzékszerv által
közvetített kép is lehet. Hazafelé tartva felfigyelsz, s ezt mondod magadban: De
jó csülköt főz valaki. A
relátumot olyan szövegek interpretálásakor keressük, amelyeknek elsődleges
funkciója, hogy valamely ‘praktikus tevékenység’ végrehajtásához vezessen
(például egy objektum megtalálásához vagy egy instrukció elvégzéséhez stb.).
Irodalmi szövegek esetében a relátum-imágónál nemigen megyünk tovább. A
relátum-imágó (a vehikulum-mágóhoz hasonlóan)
nem teoretikus nyelvi entitás, reprezentációjára ezért nincs szükség. Örkény
István Az otthon című egypercesének (melynek
vehikulum-imágóját lásd Kivonat a 8. előadás
anyagából) relátum-imágója
például: a
lágerből való kiszabadulás egy (lehetséges) szcenárióepizódjának a mentális
képe. Maga
a szcenárióepizód pedig: A
szövegben kifejeződő világdarabbal kapcsolatos kreatív-produktív gyakorlat
A
teljesség
a kontextuális értelemmel és a vehikulum-imágóval
kapcsolatban azt jelenti, hogy a befogadó az általa létrehozott világdarabot
az adott kommunikációszituációban az általa feltételezett kommunikatív
funkciók betöltésére alkalmas, lezárt egésznek tudja tekinteni. (Az
így értelmezett teljességfogalom interszubjektív explikációjához még nem
rendelkezünk szükséges és elégséges ismeretekkel.) A
kontextuális értelem és a relátum-imágó ugyanazon szemantikai entitás két
arca. A kontextuális értelem mint teoretikus entitás voltaképpen a relátum-imágó
szövegtani megjelenési formája, amely eleget tesz a rendszerszerű értelem
kontextualizációját vezérelni képes szabály- és konvenciórendszer elvárásainak. A
konstringencia: a
szöveggel kapcsolatba hozható relátum összefüggőségét minősíti. Rá vonatkozóan
csak a mindenkori kontextustól függő, parciális
intuícióval rendelkezünk. Ebben
a megközelítésben a koherencia a konstringenciával kapcsolatos szövegtani
terminus. Más szóval: a koherenciareláció a konstringenciareláció textuális
megfelelője. Ezért a koherencia szükséges vagy elégséges feltételeit illetően
is csupán globális hipotéziseket fogalmazhatunk meg. NYELVI
ISMERETEK– VILÁGRA VONATKOZÓ ISMERETEK A
szöveg összetevőit bemutató 6. ábrán a vehikulumot és a rendszerszerű értelem
diktum
aspektusát összekötő kapcsos zárójel, illetőleg a kapcsos zárójel alatti
IL szimbólum a nyelvi, lingvisztikai ismereteket fogja egységbe:
egy ’szövegen belüli világ’-ra utal. A
diktumot a relátummal összekötő kapcsos zárójel, illetőleg a kapcsos zárójel
alatti [I & H]V szimbólum pedig a világra vonatkozó ismeretekre
utal. A
6. ábrán balról jobbra haladva tehát fokozatosan csökken a nyelvészet dominanciája
(ha a szerepe nem is csökken), s növekszik a pszichológiáé, a szociológiáé
stb. A
világra vonatkozó ismeretek köréből a nyelvi ismeretek alapállásszerűen
ki vannak zárva. A kettő viszonyát illetően azonban van egy közös rész
(a diktum alatti rész), ami a vehikulumot összekapcsolja azzal, amiről
szó van. A
6. ábra négyzetbe foglalt kalligrafikus M betűje tulajdonképpen a kontextuális
értelem, a relátum / relátum-imágó és a világra vonatkozó ismeretek viszonyát
szimbolizálja. A
szöveg értelmezésekor a befogadó feladata lényegileg az, hogy rekonstruálja,
összegyűjtse azokat az ismereteket, amelyek véleménye szerint a szöveg
megértéséhez szükségesek. A
szöveg létrehozásakor az alkotó feladata lényegileg az, hogy olyan
szöveget produkáljon, amelyet a befogadó a lehető legkönnyebben ért(het)
meg. Ennek érdekében meg kell próbálnia számba venni azokat az ismereteket,
amelyekkel a szöveg megértéséhez a befogadónak rendelkeznie kell. Ez a
tanár feladata is. S
amikor mi pedagógusok létrehozunk egy szöveget vagy egy interpretációs
modellt, azt sohasem szabad kizárólagosnak tekintenünk. Sőt, ha a tanítványunk
a miénktől eltérő modellelemekkel kezd el operálni, meg kell próbálnunk
bekapcsolódni az ő modellfelépítésébe. Mert lehet, hogy ő is egy jó modellt
konstruál. Példaelemzések
A
poétikai kontextuális szenzusról
A RELÁTUM ÉS A RELÁTUM-IMÁGÓ
A
szignifikátum
(Sm) másik közvetlen összetevője a relátum / relátum-imágó.
A
relátum
(Re):
a
szövegen kívüli (extratextuális) jelöltet alkotó (részvilágokból
álló) világdarab (tényállás-konfiguráció), amelyről – a befogadó véleménye
szerint – a szöveg 'szól'.
A
relátum-imágó
(ReIm [Re]):
annak
a világdarabnak a mentális képe, amelyről – az interpretáló véleménye szerint
– a szöveg ’szól’.
egy anya és a kislánya között
folyó rövid dialógus, amelynek során az anya az ’otthon’ fogalmát próbálja
meg kislányában rekonstruálni.
Példaelemzés
KOHERENCIA, KONSTRINGENCIA
A
szöveg kontextuális értelmének összefüggőségét és teljességét – kettős
természete miatt – részben a kohézió, részben pedig a koherencia minősíti.
(A kohézióval kapcsolatban lásd Kivonat a 11.
előadás anyagából.)
A
koherencia:
pragmatikai
természetű tulajdonság, amelynek egy szöveghez való hozzárendelése során
a befogadónak az adott szövegre, annak használatára és általában
a világra vonatkozó ismeretei egyaránt szerepet játszanak. A kontextuális
értelem és a relátum / relátum-imágó relációját minősíti.
A
koherencia nem tekinthető a szöveg inherens (bennfoglalt) tulajdonságának,
ugyanis már tartalmazza a befogadó preszuppozícióit (előfeltevéseit), inferenciáit
(következtetéseit) és kiegészítéseit is. (A koherencia nem azonos sem a
konnexitással,
sem pedig a kohézióval.)
Egy
szöveg akkor minősül koherensnek, ha a befogadó a rendszerszerű
értelem és az alkalmazott világmodell(ek) alapján létre tud hozni egy
olyan kontextuális értelmet, amelyet egy általa relátumként elfogadható
világdarab (tényállás-konfiguráció) mentális képével egybehangzónak, megfelel(tethet)őnek
tart.
Egy
szöveg koherenciájáról beszélve tehát egy (extralingvisztikai) világdarab
rekonstruált mentális képére, a relátum-imágóra utalunk. (Ha a befogadó
a szöveghez hozzá tud rendelni egy olyan értelmet, amely lehetővé teszi
számára egy interpretációként elfogadható mentális kép (re-)konstruálását,
a szöveg – a (re-)konstruált mentális képre vonatkozóan – számára koherensnek
minősül.)
