DR. VASS LÁSZLÓ: SZÖVEGTAN: KIVONAT A 14. ELŐADÁS ANYAGÁBÓL

A szöveg formai és szemantikai felépítésében különböző organizációformákat, szerveződési formákat különíthetünk el. Az ezekre a szerveződési formákra vonatkozó ismereteket a deszkriptív–explikatív interpretáció modelljében a B_Iinterpretációbázis-konfigurációnak kell tartalmaznia.

Páronként e szerveződési formák a következők.

1.1. Belső kommunikatív, ami azt a kérdést érinti, hogy ki beszél kihez, és a szöveg figurájában különféleképpen valósulhat meg.

– monologikus,

– és polilogikus.

József Attila Bukj föl az árból című költeményének belső kommunikatív organizációja monologikus.

1.2. Diszkurzív (deszignáló, referenciális) organizáció annak a megszervezettségére vonatkozik, amiről a szövegben kommunikálnak. Tehát a tárgy / tematika, amiről a monológ vagy a dialógus folyik, illetőleg az erre vonatkozó nyelvi elemek / mondatok elhelyezése / elrendezése. (Az, ami mondjuk a Hamletben a Hamlet és a többi szereplő közti beszéd tárgyát képezi.)

2.1. Textuális, vagyis a szövegben ténylegesen adott elemek által létrehozott szerveződési forma, az, ami a szövegben explicite megtalálható, benne van.

2.2. A kommunikátumban ténylegesen adott elemekhez motiválható módon hozzárendelhető organizációformák. Ezek a szövegben különféle, szintaktikai, morfológiai, szemantikai stb. elemek által juthatnak kifejezésre. (Lásd még Kivonat a 11. előadás anyagából és Kivonat a 12. előadás anyagából.) Három fajtáját különböztethetjük meg:

(a) inferenciális (következtetésen alapuló),

(b) preszuppozicionális (előfeltevéseken alapuló),

(c) és kompletív (kiegészítő) organizációformák.

A hozzárendelhető szerveződési formák a szövegeknek azzal a sajátosságával függenek össze, hogy ha bennük explicit módon megtalálnánk mindent, akkor olyan unalmasak lennének a szövegek, hogy nem bírnánk végigolvasni őket. A kérdés az, hogy mit lehet, esetleg kell elhagyni egy szövegből, hogy még érthető legyen, és érdekes is, vagy legalább ne váljék unalmassá; avagy hogyan lehet egy szövegben az elhagyott és az el nem hagyott ’információkkal’ operálni. Mi az az optimális ismeret, amelynek segítségével egy szövegből optimális ’információt’ nyerhet a befogadó. Ha túl sokat nyújt az alkotó a témáról, akkor talán azokat az ’információkat’ sem nyeri a befogadó, amelyeket a szöveg hordoz, mert az nem lesz érdekes. Ha túl keveset, akkor a befogadó nem lesz képes a maximális információ elnyerésére.

Az (a) inferenciális szerveződést érintő alapkérdés az, hogy

– egyrészt hogyan hozunk létre következtetéseket,

– másrészt ezek a következtetések milyen mértékben járulnak hozzá egy szöveg megértéséhez, az egyes kifejezések referenciájának és/vagy koreferenciájának megállapításához, bármilyen típusú szövegről legyen is szó.

A világismereteink alapján működő inferenciák klasszikus példái az efféle mondatok / megnyilatkozások:

Az ilyen és ehhez hasonló esetekben tudjuk: hogy Istvánnak milyen idősnek kell lennie ahhoz, hogy fia lehessen, hogy fia befejezte a középiskolai tanulmányait, ha tudjuk, hol van az ELTE, azt is tudjuk, hogy a fiú Budapesten tanul stb.

A világismeret interpretatív jelentőségére jó példa lehet a következő (is). James Joyce Ulisses című regényének főszereplője, mint ismeretes, Leopold Bloom, hirdetésügynök. Bloom magyar származású, illetve magyar zsidó volt a nagyapja, akit Szombathelyen még Virágnak hívtak, csak a főhős apja változtatta Bloomra a nevét. A Virág név és Szombathely a magyar interpretátorban nyilvánvalóan más ismereteket reaktiválhat, mint az angol vagy az ír olvasóban, amelyek más következtetéseket implikálhatnak. A magyar olvasóban felidéződhet a magyar város s az Osztrák–Magyar monarchia légköre is. (Itt olyan sajátos esetről van szó, amikor a fordítás – legalábbis ebben a vonatkozásában – több, gazdagabb jelentést villanthat fel, mint az eredeti szöveg.)

A (b) preszuppozicionális, feltevéseken/feltételezéseken, előfeltevéseken alapuló organizáció.

A kutatók egy része pragmatikai, más része szemantikai fogalomként (logikai implikációként) kezeli a preszuppozíciót.

A szemantikai preszuppozíció két kijelentés közötti reláció, a pragmatikai a kommunikátornak a megnyilatkozásaihoz való viszonyában születik meg. A kettő összefügg egymással, egymásra épül. Szövegek esetén mindkettővel számolni kell.

Az előfeltevések egyik legtisztább esete az egzisztenciális preszuppozíció. Ezt a kutatók többsége szemantikai jellegűnek tartja. Például:

A preszuppozíciókkal kapcsolatban részletesen lásd Kiefer Ferenc: Az előfeltevések elmélete, Akadémiai Kiadó, Budapest 1983.

A (c) kompletív organizáció az elliptikus szerkezetekben nyilvánul meg. Abban tehát, hogy adott esetben mit, milyen elemeket hagyunk el a megnyilatkozásból.

Lásd részletesebben Dienes Dóra:A szerkesztettségi hiányosság és szövegösszefüggésbeli kiegészülése. Nyelvtudományi Értekezések 98. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1978.

3.1. A texturális – a szöveg lineárisan (horizontálisan) ismétlődő elemei által létrehozott – organizáció tulajdonképpen a szövegminta: szuffixumok, szintaktikai struktúrák, rím, ritmus stb. ismétlődése.

József Attila Bukj föl az árból című költeményében például az Istenre és a ’lírai én’-re utaló kifejezések, igei toldalékok stb. mutatják:

3.2. A kompozicionális organizáció a szöveg hierarchikus (vertikális) szerveződése. (Lásd például 8. reprezentáció.)

(Lásd még Kivonat a 9. előadás anyagából, Kivonat a 10. előadás anyagából és Kivonat a 11. előadás anyagából.)

4.1. A konfiguracionális organizációforma tulajdonképpen a szöveg felszíni elrendezettsége.

4.2. A relációs organizációforma pedig ’mély szerkezet’-i elrendezettség. (Lásd például Petőfi S. János: A szövegszignifikáció aspektusai és azok szemiotikai textológiai tárgyalása. In: Szemiotikai szövegtan 2. A magyar szövegtani kutatás irodalmából (Első rész), JGYTF Kiadó, Szeged. 1991. 7-37, 25.)

A 4.1. és 4.2. organizációformákkal kapcsolatban vegyük a következő példát:

E megnyilatkozás négy eleme 4!, azaz 24 felszíni variációban, elrendezettségben fordulhat elő. Ezek a variációk különböző jelentéseket implikálhatnak, miközben a mélyszerkezeti relációk ugyanazok, azaz a relációs organizációforma változatlan. (A különböző jelentések tehát a felszíni elrendezettséggel függenek össze.)

Az első- és másodfokú deszkriptív–explikatív interpretáció bázisait és alkotóelemeit a 11. ábra mutatja.

A figuratív hozzárendelést a 11. ábrán az ass.fg szimbólummal ellátott nyíl jelöli.

A B_I bázisnak arra vonatkozó információkat is kell tartalmaznia, hogy a B₃ bázis (mely a rendszerszerű értelemhez a kontextuális szenzus – relátum-imágó párt rendeli) sikertelen működése esetén az interpretációfolyamat adott lépését a B_I² bázis alkalmazásával kell végrehajtani.

A B_I² bázis az a modul, amely egy első fokú rendszerszerű szenzushoz egy másodfokú kontextuális szenzus – relatum-imágó pár figuratív hozzárendelését vezérli.

Ennek a bázisnak azokat az ismereteket tartalmaznia kell, amelyek egy kifejezés figuratív (metaforikus, metonimikus stb.) interpretációjának végrehajtásához szükségesek.

Az otthon című Örkény-egypercesben például (lásd Vehikulum – vehikulum-imágó) két olyan kifejezést találunk, amellyel kapcsolatban felmerülhetne a figuratív kontextualizáció szükségessége, az egyik az „emlékei összemosódtak”, a másik a „küszöbön álló változás”, de az értelmező kéziszótár tartalmazza az ezek közvetlen kontextualizálásához szükséges információkat is:

Azaz ha ezekben a kifejezésekben rejlik is valamiféle ’figurativitás’, az már ’konvencionalizálódottnak’ tekinthető.

Másodfokú vagy szimbolikus interpretációra akkor kerül sor, ha a befogadó (a B_Tp tipológiai bázis alkalmazása során):

– a jelentéshozzárendelést első fokon nem tudja kielégítően elvégezni, és / vagy

(Ez nem jelenti azt, hogy minden szöveget lehet első fokon interpretálni. Modern versek esetében például a közvetlen, direkt interpretáció elég gyakran sikertelen maradhat.)

A 11. ábrán a másodfokú interpretációt a tl.sb jelöli: ’szimbolikus transzláció’ (szimbolikus eltolás).

A 11. ábra itt kommentálandó részében a már ismert szimbólumok (lásd Kivonat a 13. előadás anyagából) másodfokú megfelelői találhatók egy kivétellel: az első fokú vehikulum-szimbólumnak nem egy másodfokú vehikulum-szimbólum a megfelellője, hanem a S, vagyis a teljes első fokú jelviszony. (A másodfokú szimbólumok magyarázata egyébként értelemszerűen megfelel az eddigi magyarázatoknak.)

Annak, hogy a vehikulum-szimbólumnak a 11. ábra (2) sorában a S a megfelelője, az a magyarázata, hogy a másodfokú interpretáció is a vehikulum interpretációja, de nem közvetlenül. A másodfokú interpretációban a vehikulum szerepét az adott szöveg első fokú interpretációjának eredményeként kapott teljes jelviszony (Ss –> Sm) tölti be. Más szóval: a szimbolikus interpretáció vehikulum szerepű összetevője:

– plusz az első fokú interpretáció.

Azt, hogy erre a teljes jelviszonyra (a S-ra) vonatkozóan milyen másodfokú matériákkal, szintekkel és elemekkel lehet / kell operálni, valószínűleg külön-külön kell meghatározni az egyes (szimbolikusan interpretálandó) szövegtípusokkal kapcsolatban. (Elképzelhető például, hogy bizonyos mesetípusokhoz tartozó mesék interpretálásánál egy olyasféle kategóriarendszert célszerű alapul venni, mint Propp formális ’mesegrammatiká’-ja. (Vö. V. Ju. Propp: A mese morfológiája, Gondolat, Budapest, 1975.). Más szövegtípusokhoz tartozó szövegek interpretálása esetén pedig más szcenáriórendszerek kategóriáit.)

A továbbiakban csupán néhány megjegyzés következik a másodfokú interpretáció bázisaival kapcsolatban, éspedig A tékozló fiú interpretációját tartva szem előtt.

A parabola alábbi vehikuluma a Biblia 5.0 (Arcanum DataBases Kft. Budapest, 1998.) CD-ROM-ról származik (törölve belőle a kereszthivatkozások szimbólumait).

Majd így folytatta: „Egy embernek volt két fia.

A fiatalabbik egyszer így szólt apjához: Apám, add ki nekem az örökség rám eső részét! Erre szétosztotta köztük vagyonát.

Nem sokkal ezután a fiatalabbik összeszedte mindenét és elment egy távoli országba. Ott léha életet élve eltékozolta vagyonát.

Amikor már mindenét elpazarolta, az országban nagy éhínség támadt, s nélkülözni kezdett.

Erre elment és elszegődött egy ottani gazdához. Az kiküldte a tanyájára a sertéseket őrizni.

Örült volna, ha éhségét azzal az eledellel csillapíthatta volna, amit a sertések ettek, de még abból sem adtak neki.

Ekkor magába szállt: Apám házában a sok napszámos bővelkedik kenyérben - mondta -, én meg éhen halok itt.

Útra kelek, hazamegyek apámhoz és megvallom: Apám, vétkeztem az ég ellen és teellened.

Arra, hogy fiadnak nevezz, már nem vagyok méltó, csak béreseid közé fogadj be.

Csakugyan útra kelt és visszatért apjához. Apja már messziről meglátta és megesett rajta a szíve. Eléje sietett, a nyakába borult és megcsókolta.

Erre a fiú megszólalt: Apám, vétkeztem az ég ellen és teellened. Már nem vagyok méltó arra, hogy fiadnak nevezz.

Az apa odaszólt a szolgáknak: Hozzátok hamar a legdrágább ruhát és adjátok rá. Az ujjára húzzatok gyűrűt, és a lábára sarut.

Vezessétek elő a hizlalt borjút, és vágjátok le. Együnk és vigadjunk,

hisz fiam halott volt és életre kelt, elveszett és megkerült. Erre vigadozni kezdtek.

Az idősebbik fiú kint volt a mezőn. Amikor hazatérőben közeledett a házhoz, meghallotta a zeneszót és a táncot.

Megjött az öcséd, és apád levágta a hizlalt borjút, hogy egészségben előkerült - felelte.

Erre ő megharagudott, és nem akart bemenni. Ezért az apja kijött és kérlelte.

De ő szemére vetette apjának: Látod, én annyi éve szolgálok neked és egyszer sem szegtem meg parancsodat. És nekem még egy gödölyét sem adtál soha, hogy egyet mulathassak a barátaimmal.

Most meg, hogy ez a fiad megjött, aki vagyonodat rossz nőkre pazarolta, hizlalt borjút vágattál le neki. –

S illett vigadnunk és örülnünk, mert ez az öcséd halott volt és életre kelt, elveszett és megkerült.”

A B₁² bázis funkciója az, hogy a másodfokú interpretáció vehikulum eleméhez, azaz a S-hoz egy másodfokú vehikulum-imágó – formáció párt rendeljen.

A ’vehikulum-imágó’ terminus itt a S imágójára utal, amely magában foglalja az interpretációként létrehozott (első fokú) relátum-imágó(ka)t is.

Azt lehet mondani, hogy a másodfokú vehiculum-imágó annak a ’virtuális színpadi mű’-nek (’virtuális film’-nek) a mentális képe, amely a befogadóban az első fokú interpretáció eredményeként létrejön. Azaz: a szimbolikus vehikulum-imágó egy olyan színpadi mű, amely az első fokú interpretáció eredményeként látható, megjelenik előttünk.

A B₁² bázisnak azokat az ismereteket kell tartalmaznia, amely e ’virtuális színpadi mű’ (’virtuális film’) formai felépítésének interpretációjához szükségesek. A másodfokú formáció ezek szerint e színpadi mű formája, e film szegmentálása. Reprezentációjának tartalmaznia kell többek között a szimbolikusan interpretálandó kifejezéseket.

A tékozló fiú interpretálásánál szimbolikusan interpretálhatjuk (szimbolikusan kell interpretálnunk) a következő kifejezéseket:

A B₂² bázis feladata az, hogy a másodfokú vihikulum-imágó – formáció jelösszetevő-párthoz egy másodfokú rendszerszerű szenzus jelösszetevőt rendeljen.

Kérdés viszont, hogy mi tekinthető másodfokú rendszerszerű szenzusnak.

Hiperonim (fölérendelt) fogalom például a virág, hiponim (alárendelt) fogalmak a rózsa, liliom stb., kohiponim (mellérendelt) fogalmak a rózsa és a liliom stb.

A hiperonímia / hiponímia jelensége azonban nem határozható meg objektíve, hiszen a virágnak fölérendelt fogalma lehet például a növény (ahová a gabona stb. is tartozik), ez viszont magasabb absztrakciós szintet is jelent. (Jószerével tetszés szerinti absztrakciós szintekre emelkedhetni.)

A másodfokú rendszerszerű értelem parabolákra vonatkozóan valószínűleg egy olyan ’hiperszöveg’, amely

A tékozló fiú paraboláját átírhatjuk például úgy, hogy a szimbolikusan interpretálandó kifejezéseket változókkal helyettesítjük. Például:

X = az „apa”, aki tehát gondoskodik valakikről,

y1 = fiú1, aki ezen absztrakt apa elvárásainak eleget tesz („idősebbik fiú”),

y2 = fiú2, aki nem tesz eleget ezen apa elvárásainak („fiatalabbik fiú”)

D(X) = az apa országa,

y1p = y1 öröksége stb.

Az így kapott szöveg a:

A ’hipertextus’ attól lesz függő, hogy milyen absztrakciós szinten vagyunk. A két szöveg közt homomorf (megfelelő) viszony van.

A B₂² bázisnak azokat az ismereteket kell tartalmaznia, amelyek a ’hipertextus’ létrehozását elősegítik.

Mesékkel, mitologikus szövegekkel, adott esetben az alkotó egyéni világával stb. kapcsolatban rendelkezünk ilyen ismeretekkel, de vannak hétköznapi mítoszaink, mesevilágaink is.

A B₃² bázis feladata az, hogy a B₂² által létrehozott másodfokú rendszerszerű értelemhez egy másodfokú kontextuális értelem – relátum-imágó párt rendeljen, más szóval a konkretizálás, kontextualizálás.

A kontextualizálást az absztrakció adott szintjéről több szinten és többféleképpen is elvégezhetjük. Például:

– az alkotó korára, a korabeli befogadókra való tekintettel,

– csupán a befogadó ismereteinek felhasználásával stb.

A tékozló fiú ’hipertextusa’ például:

– behelyettesíthető egy vallási kontextusba,

– vonatkoztatható egy interpretátorra, adott esetben rád, és

– értelmezhető iskolai szinten is.

– X-nek Istennel való behelyettesítése,

– y1-nek, y2-nek Isten (egymástól eltérő magatartású) gyermekeivel való helyettesítése,

– D(X) = Isten országa stb.

A B₄² bázis feladata az (lenne), hogy a másodfokú kontextuális értelem – relátum-imágó párhoz egy relátumot rendeljen.

Akár parabolák interpretálásánál is előfordulhat, hogy a B₃² bázis működése során létrehozott ’konkretizáció’ egy ténylegesen adott tényállás-konfigurációhoz vezet, azaz a parabola olyan interpretációt nyer, amely egy ismert (ténylegesen megtörtént) egyedi esetről szól. Más szóval ez azt jelenti, hogy az interpretáció egy empirikusan azonosítható másodfokú relátumhoz vezet.

A B_s²bázis parabolák interpretációja esetén – ami az értelmezést mint folyamatot illeti – az interpretációfolyamat kezdetétől működik. Ennek a modulnak a közreműködésével történik a szimbolikusan interpretálandó kifejezések, majd a megtartandó analógia konstitutív tényezőinek a megválasztása. Tartalma alig határozható meg. Gyakran nem tudjuk, hogy hogyan jön létre az interpretáció, de aztán valamiképpen megvilágosodásunk támad.

A másodfokú bázisokkal és a parabola szimbolikus interpretációjával kapcsolatban bővebben lásd Petőfi S. János: A szövegszignifikáció aspektusai és azok szemiotikai textológiai tárgyalása. In: Szemiotikai szövegtan 2. A magyar szövegtani kutatás irodalmából (Első rész), JGYTF Kiadó, Szeged. 1991. 7-37.

Hasonló műveletek eredményeként rendelhetők hipertextusok, szimbolikus interpretációk például a következő szövegekhez is.

„(1) vannak emberek által más emberek számára teremtett ’embertelen kontextusok’ (a meg nem nevezett hely / láger hiperonim szintre emelt megfelelője),

(2) az ebben az embertelen kontextusban uralkodó állapotok gondolkodásmódot / magatartást deformálnak (a kislány ’otthon’-fogalma elvesztésének, a megszökés lehetősége domináns értékké válásának hiperonim szintre emelt megfelelője), s végül

(3) az emberek által más emberek számára teremtett ’embertelen kontextusok’ révén létrehozott ’embertelen állapotok’ kifejezésre juttatására nincs verbális válasz, vagy ha volna, se lenne elegendő!?! – (a kislány utolsó kérdésével kapcsolatban elmaradt válasz hiperonim szintre emelt megfelelője).”

’adott korban Magyarországon a kedvesebb haza és az egyetemes emberi lét iránti vágy fogcsikorgató magányba, hazátlanságba taszít, elidegenítve a szülőföld és a szerelem eszményét egyaránt’.

Pilinszky János Harmadnapon (lásd A lexikai formáció kommunikációegységei)

A költemény a krisztusi áldozatot a ravensbrücki halálgyár, a második világháború, tágabban a történelem valamennyi pokla vértanúinak sorsába transzferálva juttatja kifejezésre – a megváltás misztériumába vetett biztos hittel emelkedve felül e (kollektív) bűn(ök)ön.

(Lásd még Vass László – Barta Ágnes: Interpretáció és illusztráció. 1. Pilinszky János: Harmadnapon. In: Galgóczi László (szerk.): Alkalmazott nyelvészet a magyar nyelv és irodalom tanításában. A pedagógus-továbbképzés kiskönyvtára 1. Program és tanulmányok. A Juhász Gyula Tanárképző Főiskola Magyar Nyelvi Tanszéke, Szeged, 1998. 131-144.)

FIGURATÍV INTERPRETÁCIÓ

A MÁSODFOKÚ VAGY SZIMBOLIKUS INTERPRETÁCIÓ