Skip navigation

Lezárás, megoldás

A klasszikus elbeszélés szabályai szerint mindkét cselekményszálnak egyértelműen el kell varródnia, ha nem is kötelező happy enddel, de az okok és okozatok láncolatának végleges lezárásával. A közösségi szálon ezúttal is sikerül megmenteni a bankszövetkezetet a csődtől, a kisváros közössége kifejezi háláját az adakozással. A magánéleti szálon viszont George eredeti célkitűzése nem teljesül, kalandvágy és utazás helyett a családi és közösségi boldogulással kell beérnie. A film vége mégis happy enddel zárul: George még sohasem volt olyan boldog, mint a visszanyert családi együttlétben. Csakhogy közben ahhoz, hogy ezt a befejezést happy endként tudjuk elfogadni, azt is látnunk kell, hogy George eredeti céljai helyettesítődtek. A lineáris oksági lánc elleplezi ezt a cserét, úgy tűnik, mintha minden esemény az azt megelőző ok-okozatból lenne levezethető. A történet tetőpontján, végső kétségbeesésében, amikor a pénzt nem tudja előkeríteni, George-on úrrá lesz a rombolás, a család iránti neheztelés, a helyhez kötöttség és a munkája iránti ellenszenv (félresöpri az építészeti álmait megjelenítő maketteket, megbántja a szeretteit). Ezután kapcsolódik be a védőangyal a történetbe, aki megmutatja neki, hogy milyen lenne a kisváros nélküle, ha ő meg sem született volna. Ez a negatív vízió ad visszamenőlegesen értelmet George maradásának, és motiválja a célok ki nem mondott helyettesítését. A film végén a nagy érzelmi tetőponton (amikor a család újra egyesül) a néző azt a (racionális) döntést ünnepli a happy enddel, hogy annyi viszontagság után George megtalálta a helyét, még akkor is, ha ez lemondással járt együtt. Így fordítja le a klasszikus film az egyéni és társadalmi problémákat az érzelmi történet nyelvére, összefüggéseire.