Tipológia

A főműsoridős sorozatok vegyítik az epizodikus sorozatok (series) és a szeriális sorozatok (serials) tulajdonságait. Míg az előzőek többnyire statikus karakterekkel, állandó főszereplőkkel és változatlan történettípusokkal dolgoznak (tipikus esetben a sit-comok), az utóbbiakban a karakterek jellemfejlődése, változása és a történet kibontakozása az epizódokat átívelően is fontos jelentés létrehozó erővel bír. A lényeges különbség a sorozatok két típusa esetében az, hogy az epizodikus sorozatokba bármikor bekapcsolódhatunk, az egyes epizódok sorrendjét akár fel is cserélhetjük, a szeriális sorozatoknál az epizódok sorrendje kötött, az információk epizódonkénti adagolásának is szerepe van a történet megalkotásában.

Az epizodikus sorozatokban a történet az epizód keretein belül lezárul (a nyomozás, a helyszínelés, a bírósági ügy, a veszélyes helyzet megoldódik), a sorozatosságot az ismerős szereplők és helyzetek biztosítják, a néző ugyanannak a történettípusnak a különféle variációival találkozik − az azonos majdhogynem rituális visszatérését, az ismétlést ünnepli. A szeriális sorozatok több szinten is építik a történetet, az érdeklődést azáltal tartják fenn, hogy a lezárást folyamatosan elhalasztják, késleltetik. Tiszta formájában talán egyik sorozattípus sem található meg a kortárs televízió-sorozatokban. Az epizodikus narratívák esetében, ha más nem, akkor az előzetesen felhalmozott nézői többlettudás mégiscsak hozzájárul a részek feletti történet alakulásához, az előrehaladáshoz, ellenkező esetben a karakterek úgy tűnnek fel, mint olyan automaták, akik folyamatosan ugyanazon típusú események részesei, viszont nincsen történetük, emlékezetük, hogy beépíthessék korábbi tapasztalataikat. Ez a sorozattípus egy olyan szerkezetet jelöl, ahol a téma vég nélküli variációjával találkozunk, az epizódok viszonya a puszta egymás mellé rendelés; a sorozatnak nincs eleje és vége, bármeddig folytatható. Ezt a struktúrát motiválják azok a sorozatok, melyek egy-egy foglalkozás köré szerveződnek: a nyomozók újabb és újabb bűnügyeket oldanak meg, az orvosok újabb és újabb betegeket gyógyítanak, tűzoltók, mentősök, temetkezési vállalkozók, ügyvédek stb. újabb és újabb eseteit követhetjük nyomon. Ezeknél a sorozatoknál általában a magánéleti történetszál alakulása biztosítja az epizódok feletti narratív előrehaladást (változást, fejlődést), melyhez az egyes esetek megoldása vagy hozzájárul, vagy sem.

A szeriális sorozatok esetében is szükség van arra, hogy a történet az epizódo(ko)n belül legalább ideiglenes nyugvópontra jusson, egyes történetszálak (átmenetileg) elvarródjanak − mindenféle lezárás vég nélküli elhalasztása valószínűleg frusztrálóan hatna a nézőre. A nézői figyelem ökonómiája itt abban nyilvánul meg, hogy az egyes események, történések két szinten is elkönyvelhetőek: egyrészt az epizód viszonylag zárt összefüggésein belül, másrészt az évad vagy az évadok feletti ívek, történetszálak építésében. Gayer Zoltán a Médiakutatóban megjelent tanulmányában a szeriális sorozatokon belül (http://www.mediakutato.hu/cikk/2005_04_tel/05_a_befogadas) további két típust különít el. Az első típus, melyet elnyújtott játékfilmnek nevez, egy általában egyszerű és lezárható történet narratív szerkezetét mutatja akár az egészestés játékfilm, csakhogy a fő konfliktus megoldását rengeteg bonyodalom, fejlemény, mellékszál és alkonfliktus akadályozza. Az életmesének nevezett típusban nincs egy kiemelhető történetszál, sem a jó és gonosz ellentétpárokba rendezhető főszereplők, ehelyett a szereplők megsokszorozásával több szálon futó, párhuzamos történeteket kapunk. A szereplőkhöz kapcsolódó történetszálakban egyes problémák megoldódnak, és aztán újak jelentkeznek. A szereplők gyakran egy közösséghez tartoznak (egy kórház dolgozói, egy lakótelep lakói, egy texasi város olajmágnásai). Ezeknek a történeteknek nincsen lezárása, inkább a fiktív szereplők életének a metszetei; az életmese típusú sorozat történeteit nem lehet befejezni, csak abbahagyni. A nézőnek nem szükséges észben tartania a sorozat minden egyes epizódjának a történéseit, több száz vagy ezer epizód után már fel sem tudja valószínűleg idézni a legkorábbiakat, inkább csak az olykor cserélődő szereplők jellemvonásai, a hozzájuk kapcsolódó események, történések s a folyton áthelyeződő problémák orientálják a sorozat követése során. Ebbe a típusba tartoznak a magyar kereskedelmi csatornákon főműsoridőben vetített sorozatok is (Barátok közt [Kalamár Tamás et al, 1998-], Jóban Rosszban [2005-]). 

A sorozatokat tehát aszerint osztályozhatjuk, hogy az egyes részek a fő történethez hogyan kapcsolódnak, néhány kiemelt szereplőt helyeznek-e középpontba, vagy sokszámú szereplő életeseményeivel foglalkoznak, van-e változás a karakterek fő attribútumait illetően, maguk a szereplők beépítik-e az önértelmezésükbe az elmúlt eseményeket. (A narratív megközelítésen kívül léteznek más osztályozási szempontok is, például a műfaji jegyek alapján: thriller-, kém-, sci-fi-, bűnügyi sorozatok stb.)