6.4. Helyes kommunikáció mozgássérült személyekkel

- Mindig tekintsük partnernek a mozgáskorlátozott személyt! 

- A partnerség kialakításában fontos szerepet játszik a segítő személy metakommunikációja, non-verbális jelzései;

- Forduljunk mindig szembe vele, ha kerekesszéket használ;

- Kerüljünk vele egy magasságba, hogy ne „felülről” kommunikáljunk vele!

- Soha ne a külső megjelenés, a mozgásteljesítmény, vagy egy-egy megnyilvánulás alapján ítéljünk, hanem emberi teljességében tekintsünk rá!

- Előfordulhat, hogy érzékenyebb, mint a nem fogyatékos emberek. Állapotából kiindulva sokszor félreérthet dolgokat, főleg, ha jelenlétében kétértelműen fogalmaznak, vagy az állapotából adódó helyzetre megjegyzést tesznek.

- Térképezzük fel a mozgáskorlátozott személy kommunikációs lehetőségeit;

- Artikulációja elmosódott, nehezen érthető lehet motoros beszédzavar esetén, de ettől ő nem értelmi fogyatékos, vagy hallássérült a személy!

- Ne kiabáljunk, ne használjunk túlzott artikulációt!

- A mozgásszervi fogyatékosságból eredő hangzóbeszéd zavara vagy hiánya esetén fokozottan kell figyelni a beszédet kísérő jelzések használatára, igyekezzünk megérteni a nonverbális jelzésekben rejlő kommunikációs tartalmakat.

- Ha nehezen tudunk a partnerrel verbálisan kommunikálni, kezdetben egyértelmű eldöntendő kérdésekkel vonjuk be minden élethelyzetbe, pl.„igen” – „nem” jelzésekkel.

- Halmozottan fogyatékos személy esetén a mozgásfogyatékosság mellé társuló kommunikációs nehézségek miatt csökkenteni kell a segítőnek az érintett személyhez viszonyított térbeli távolságát. Testközelbe kell kerülni egymással, a világ jelenségeit, tárgyait, személyeit, eseményeit testi kontaktuson keresztül kell közvetíteni.

- A segítőnek meg kell tanulnia a legegyszerűbb jelzéseket is közlésként értelmezni.

- Fontos, hogy a segítő tevékenységet ne rajta, hanem vele együtt végezzük el.

(Gáspár és Kisházy, 2010 nyomán)