A monopólium kínálata
A profitmaximalizálás kritériumait univerzális feltételeknek tekintettük, amelyek minden piacon érvényesek. Miért vezetne akkor a monopolista optimalizálás más eredményre, mint a vállalatok versenypiaci viselkedése? Nos, jóllehet a monopólium ugyanazokat a határ- és volumen-feltételeket teljesíti, mint a versenyző vállalatok, azonban más feltételek mellett, s így egy másfajta allokációs teljesítménnyel.
A versenypiacon a vállalatok a piaci árat egyszerűen tudomásul veszik, ahhoz egyfelől passzív módon alkalmazkodnak, másfelől kibocsátásukkal nem képesek hatni rá. Termelésük bővítése nem igényli az ár csökkentését, kínálatuk visszafogásával nem lehet árnövekedést elérni. Úgy is fogalmazhatunk, hogy – méreténél fogva – a versenyző vállalat nem képes arra, hogy a kínálati függvény egyik pontjából a másikba mozdítsa el az ágazatot. A monopólium azonban egyedül áll szemben a piaci keresleti görbével. Választhat egy magasabb árat, akkor kevesebb terméket tud majd értékesíteni, vagy dönthet nagyobb eladandó termékmennyiség mellett, ekkor viszont alacsonyabb árral kell beérnie. Ami a versenyző vállalat számára egy vízszintes egyenes volt (a vállalat által megvalósítható ár-mennyiség kombinációk), az a monopólium számára egy negatív meredekségű görbe. Míg a versenyző vállalat az újabb és újabb termékegységek révén mindig ugyanannyival – az árnak megfelelő nagyságban – növelhette az árbevételét, a monopólium a többletértékesítés érdekében az ár folyamatos csökkentésére kényszerül. Az értékesítés növelésének, ahogy az a 3.8. ábrán látszik, van egy ún. mennyiségi hatása (a pótlólagosan értékesített termék ára növeli az árbevételt) és egy árhatása (az eladások növelése érdekében valamennyi terméket alacsonyabban kell árazni). A bevétel növekménye a két hatás eredője. Erről a növekményről (határbevétel) általánosan elmondhatjuk, hogy monopólium esetében (az első termékegységet kivéve) kisebb, mint a termék ára: MR < p. A határbevételi görbe valahol a keresleti görbe alatt húzódik.
3.7. ábra: Mennyiségi hatás ( + ) és árhatás ( – ).
Az egyszerűség kedvéért vegyünk egy lineáris (inverz) keresleti függvényt, legyen ez
Az összbevételi és a határbevételi függvény ekkor:
illetve 
vagyis a határbevételi függvény függőleges tengelymetszete megegyezik a keresleti függvény megfelelő tengelymetszetével, a meredeksége viszont kétszerese annak. Keressük meg és vizsgáljuk meg ezek után a monopólium profitmaximalizáló kibocsátását! A 3.8. ábrán láthatjuk, hogy a profitmaximum első feltételének (MR = MC) megfelelő termelési szint esetén a vállalat olyan termékeket nem állít elő (Q* és QV között), amelyekért pedig a vevők többet lennének hajlandók fizetni, mint előállításuk határköltsége. A monopolista erőforrás-allokáció következtében olyan javaktól esik el a társadalom, amelyek többet érnének, mint amennyibe kerülnek. Az ebből fakadó társadalmi veszteséget holtteher-veszteségnek
(DWL – dead weight loss) nevezzük. A monopólium kevesebbet termel, mint a versenyzői és egyben társadalmi optimum (QV) lenne.
3.8. ábra: Holtteher-veszteség a monopóliumban
Más dolgokat is megfigyelhetünk a 3.8. ábrán. A vállalat olyan áron értékesíti termékeit, amelyek meghaladják az előállítás határköltségét, azaz a vállalat gazdasági profitra tehet szert. Míg a versenyzői egyensúlyban minden társadalmi jóléti többletet a vevők realizáltak fogyasztói többletként, annak egy része most a vállalatot gazdagítja. A holtteher-veszteség miatt vérzik a közgazdász szíve, a jólét ilyen elosztását azonban nincs okunk minden további nélkül negatívan megítélni. A benzinkútnál talán morgolódunk a magas árak miatt, ugyanakkor jóleső érzéssel gondolunk a sublótfiókban rejtegetett MOL-részvényeink árfolyam-növekedésére.
Egy részletesebb ábrán még azt is megfigyelhetnénk, hogy semmi garancia nincs arra, hogy a monopólium az átlagköltség-görbéje minimumában termeljen (vö. H2).
Mindezek miatt a monopólium a közgazdászok „ősellenségének” számít. Aminek eredményeképpen elszántan küzdenek a nem természetes monopóliumok kialakulása, kialakítása ellen, s gyakran közreműködnek a természetes monopóliumok megregulázásában. Az efféle célokat szolgáló első törvényt (Sherman Act) 1890-ben alkották meg az Egyesült Államokban. Ma minden fejlett országban létezik valamiféle versenyhivatal, amelynek feladata egyebek között a monopolhatalomból fakadó piaci erővel való élés, visszaélés ellenőrzése.