Hosszú távú kínálat a versenypiacon

A 3.4. ábrán p₁ ár esetén a vállalat optimális kibocsátása q₁. Látjuk azonban, hogy bár az ár meghaladja az átlagos változó költséget, így rövid távon érdemes termelni, a tevékenység valójában veszteséges, hiszen q₁-nél p₁ < AC.

3.4. ábra: Hosszú távú vállalati egyensúly, fedezeti pont. 

Arra számíthatunk, hogy ez a vállalat állandó termelési tényezőit a későbbiekben (azaz hosszú távon) nem fogja megújítani, elhagyja az ágazatot. Ha elég sokan tesznek így, a kínálat érezhetően csökkenni, az ár emelkedni fog. Tegyük fel, hogy az emelkedés p₂-ig tart.
A vállalati optimum ekkor q₂, ahol p₂ > AC, a vállalat gazdasági profitra tesz szert.
A „gazdasági profit”, mint azt tudjuk, azt jelenti, hogy a termelési tényezők tulajdonosai vagy az azokat koordináló vállalkozók ebben az ágazatban nagyobb jövedelemre tehetnek szert, mint más területeken. Ez a körülmény értelemszerűen vonzani fogja más ágazatokból a termelési tényezőket, új belépők jelennek meg, nő a kínálat. Azt várhatjuk, hogy sem p_F-nél alacsonyabb, sem p_F-nél magasabb ár mellett nem kerülhet nyugalomba az ágazat. p_F ár (fedezeti ár) mellett viszont sem az ágazat elhagyására nincsen ok, se új belépők megjelenésére. Ez a vállalat hosszú távú egyensúlyi pontja. Az ár megegyezik a határköltséggel (a profitmaximalizálás I. rendű kritériuma) és megegyezik az átlagköltséggel is (nulla-profit feltétel). A három érték azonban csak az AC-görbe minimumában egyezhet meg egymással, ami egy újabb hatékonysági következtetés levonását teszi lehetővé, H₂: a versenypiacon hosszú távon a vállalatok minimális átlagos ráfordítással állítják elő termékeiket.