Az erőforrások piaci allokációjának hatékonysága

A közgazdászok általában egyetértenek abban, hogy a piacok jobb allokációs teljesítményre képesek, mint más gazdaságszervezési mechanizmusok. A fenti kereslet-kínálati modell ezt a vélekedésüket hivatott alátámasztani. Nem hihető, hogy bármely más mechanizmus (például a tervgazdálkodás) képes lenne a kereslet-kínálat által szabályozott allokáció hatékonyságát elérni. Nem hihető, hogy a szűkösen rendelkezésre álló erőforrásokat bármely más koordinációs rendszer képes lenne a társadalmi jólétet maximalizáló szinten csoportosítani egy-egy ágazatba. Nem hihető, hogy a szükségletek, ízlések, a termelési technológiák stb. változásait bármely más mechanizmus az árrendszerhez hasonló pontossággal, gyorsasággal lenne képes közvetíteni a gazdasági élet szereplői felé. Volt egy történelmi kísérlet (a volt „szocialista” országokban) a piaci mechanizmusok központi tervezéssel történő felváltására. A kísérlet kudarca a közgazdászok szerint nem az elképzelés hanyag kivitelezését bizonyítja, hanem annak lehetetlenségét.

A piacgazdaságokban az ár és az ármechanizmus az, ami a szűkös erőforrásokat elosztja a versengő felhasználási lehetőségek között. A társadalom értékítéletei a keresleti görbén, az erőforrások szűkösségére, alternatív hasznosíthatóságára vonatkozó információk a kínálati görbén keresztül jutnak kifejezésre. S ezekben a görbékben nem a társadalom tagjai ítéletének, véleményének „megszűrt”, „szintetizált”, „aggregált” jelzései jutnak kifejezésre, mint a gazdaságpolitikai döntésekben, hanem maguknak ezeknek az ítéleteknek az összessége. Amire a „társadalmi tervező” elvileg is képtelen – megválaszolni a „Mit termeljünk? Hogyan termeljünk? Kinek termeljünk?” kérdéseket –, azt elintézi az információkat (majdnem) minden határon túl befogadni, értelmezni, feldolgozni, közvetíteni képes piaci mechanizmus. A decentralizált döntéshozatal nem vezet káoszhoz.