Árdiszkrimináció
A holtteher-veszteség nem csak a közgazdászok érdeklődését keltette fel, hanem magukét a monopóliumokét is. A vállalatok is látják, hogy olyan termékek előállításáról mondanak le, amelyek pedig többet érnének, mint amennyibe kerülnének. E termékek előállítása és értékesítése növelhetné a profitjukat. „Csupán” azt kellene megoldani, hogy úgy adhassák olcsóbban a további termékeket azoknak, aki a p*-nál alacsonyabb, de a határköltségnél magasabb árat hajlandók fizetni, hogy közben azok, akik legalább p*-ra értékelik a terméket változatlanul megfizessék ezt az árat. Az efféle törekvéseket árdiszkriminációnak nevezzük, tekintettel arra, hogy ilyenkor nem egy egységes árat állapít meg az eladó, hanem a különböző vevőknek különböző árakon értékesíti termékét, esetleg ugyanannak a vevőnek különböző árakon értékesíti a termék különböző egységeit.
Az árdiszkriminációnak rengeteg formája van, naponta találkozhatunk ilyen „trükkökkel”. Erről van szó, amikor egy-egy vásárlásunk után „Tesco-pénzekkel” ajándékoz meg bennünket a pénztáros, egy reklámújságból kivágott kupont bemutatva olcsóbban jutunk a termékhez, telefonunkhoz különböző tarifacsomagok közül választhatunk, délelőtt olcsóbban ülhetünk be a moziba, és még sorolhatnánk.
A dolog lényegének megértéséhez a legegyszerűbb, s a profitot legjobban növelő ún. elsőfokú (más néven „tökéletes”) árdiszkriminációval ismerkedünk meg. Egy kisvárosi orvosról például elképzelhető, hogy elég jól ismeri pácienseit ahhoz, hogy mindenkitől azt az összeget kérje el tiszteletdíjként, amit azok maximálisan hajlandók megfizetni (rezervációs ár). Hogyan alakul ebben az esetben a monopolista doktor profitmaximalizáló „kibocsátása”? A vezérelv – MR = MC – nem változik, de az alapjául szolgáló határbevételi függvény igen. Az egyes betegek rezervációs árait az orvosi szolgáltatások iránti keresletet megadó keresleti függvény pontjai reprezentálják. Ha mindenki ezt a rezervációs árat fizeti meg, akkor a kínálatnövelés árhatása elmarad, a bevétel rendre az újabb és újabb ügyfélnek felszámított árral nő, vagyis a határbevételi görbe egybeesik a keresleti görbével.
3.9. ábra: Elsőfokú árdiszkrimináció
Két dolgot vehetünk észre. Az első, hogy a fogyasztói többlet teljes egészében termelői többletté (profittá) alakul át, de ez megint csak elosztási, s mint ilyen, normatív kérdés, nincs dolgunk vele. Ennél fontosabb, hogy a monopolista output egybeesik a társadalmilag optimális (versenypiaci) kibocsátással (Q* = QV). Nem csak a fogyasztói többlet, hanem a holtteher-veszteség is eltűnt.
Általánosíthatjuk is tapasztalatunkat. A piaci mechanizmus, mint láttuk, időnként nem garantálja a társadalmi jólét maximumának elérését. Az efféle veszteségek azonban nemcsak a gazdaságpolitikusok, de a vállalkozók figyelmét is felkeltik. A feladat adott: számold fel a veszteséget és csinálj belőle profitot! Megmutatható, hogy ugyanilyen eredményt versenypolitikai beavatkozással (ármaximálás, direkt szabályozás stb.) is elérhettünk volna, de a szabályozó hatóság sokkal kisebb eséllyel találja el a társadalmi optimumot (ha egyáltalán képes arra), mint a „Láthatatlan Kéz”.
3.10. ábra: Árdiszkrimináció a stadionban
Forrás: www.fradi.hu