TERVEZET EGY SZEMIOTIKAI TEXTOLÓGIAI
MEGALAPOZOTTSÁGÚ SZÖVEGNYELVÉSZET KIDOLGOZÁSÁRA

VASS LÁSZLÓ

        1. Bevezető megjegyzések

        1.1. Ebben a tanulmányomban – abból a nyilvánvalónak tartható tényből kiindulva, hogy a szövegszerűség (textualitás) egy nyelvi és nem nyelvi tényezőktől egyaránt függő tulajdonság – a szövegnyelvészet helyét és feladatait próbálom meg kijelölni egy átfogó (a nem nyelvi tényezőkkel is operálni kívánó) szövegtan, a szemiotikai textológia keretében.
        1.2. Ezen célkitűzésnek megfelelően alapvetőnek az alábbi kérdések megválaszolását tartom.
        1.2.1. Elkülöníthetők-e egymástól a szöveginterpretációban szerepet játszó nyelv(észet)i és nem nyelv(észet)i információrendszerek? A szóban forgó információrendszerek hol és milyen konfigurációban helyezkednek el a szemiotikai textológia makrostruktúrájában?
        1.2.2. Milyen felépítésű lehet egy szemiotikai textológiai megalapozottságú szövegnyelvészet?

        2. A szemiotikai textológia ’design’-ja

        2.1. A szemiotikai textológia ’design’-ja (lásd például PETŐFI S. JÁNOS: A szemiotikai textológia mint egy studium generala egyik lehetséges eleme, in: VASS LÁSZLÓ [szerk.]: Magister Emeritus 1993, JGYTF Kiadó, Szeged, 1994. 85-116; PETŐFI S. JÁNOS – VASS LÁSZLÓ: A szövegnyelvészet helye és feladata a szemiotikai textológiai kutatásban, in: PETŐFI S. JÁNOS – BÉKÉSI IMRE – VASS LÁSZLÓ [szerk.]: Szemiotikai szövegtan 5. Szövegtani kutatás: témák, eredmények, feladatok, JGYTF Kiadó, Szeged, 1992. 177-195) egy olyan diszciplína létrehozásának igényével jött létre, amelynek központi feladata első és másodfokú elméleti explikatív interpretáció(k) hozzárendelése ’szöveg’-nek nevezett (nevezhető), dominánsan verbális objektumokhoz.
        2.2. Egy szöveg – mint jelölő-jelölt viszony (jelkomplexus) – architektonikájának első fokú komponenseit és az első fokú elméleti explikatív interpretációjuk céljára szolgáló bázisokat (ahogyan e komponensek és bázisok a szemiotikai textológia keretében értelmezésre kerülnek) az 1. ábra, a szöveg szintjeit és egységeit pedig a 2. ábra foglalja ’operatív egység’-be.

Ve    :     vehiculum                 Fs: formatio sistemica         Sc     : sensus contextualis
                                                                                                          (kontextuális sensus)
VeIm:    vehiculum-imago      Ss: sensus sistemicus          ReIm: relatum-imago
                                                        (rendszerszerű sensus)
F    :       figura                                                                        Re    : relatum
N    :      notatio
Fc     :    formatio contextualis

 1. ábra

        2.3. Az interpretatív operációk menetét, metodológiáját Utassy József Fohász című költeménye (Utassy József: Keserves, Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1991. 95) [T] segítségével kísérlem meg legalább vázlatosan bemutatni, a jelölő-jelölt szerkezet ’domináns’-nak tekinthető hordozóira szorítkozva.
        Hangsúlyozni szeretném azonban, hogy a szemiotikai textológia nem csupán irodalmi, hanem tetszőleges (jogi, vallási, természettudományos stb.) szövegek szövegtana.
        Helykímélés miatt a T/1 reprezentáció a versnek nem az ’eredeti’ (kötetbeli) vehikulumát, hanem egy ’feldolgozott’ – éspedig a kontextuális formáció lexikai kommunikációegységeit reprezentáló – formáját mutatja.

T/1 reprezentáció
 

         2.3.1. A T-hez rendelhető vehikulum-imágó

        a. A csak neutrális grafikus komponenssel rendelkező figura vizuális (primer) imágójának (vö. F és VeIm az 1. ábrán) létrehozásakor különbséget tehetünk egy címként felfogható és egy általa dominált szövegrész vehikuluma között.
        b. A címrész és az általa dominált szövegrész vehikulumának betűtípusa nem azonos.
        c. A T szedése nem teljes mértékben felel meg a versekre vonatkozó, konvencionálisnak tekinthető ismereteinknek.
        d. A notáció (vö. N az 1. ábrán) vizuális (primer) imágójának létrehozásakor megállapítható, hogy a címrész egy egyszerű (szóalaknyi) kifejezés, az általa dominált, öt „szabálytalan” versszakra tagolt szövegrész pedig különböző írásjelekkel lezárt szövegmondatokból (kompozícióegységekből [= leFcK..]) áll (lásd a T/2 reprezentáció K.. jelű szimbólumait).
        e. Az akusztikus vagy auditív (szekunder) vehikulum-imágó konstitutív tényezői (a figurális és a notációs aspektusokat a lexikai és a poétikai arculatra együttesen vonatkoztatva): a hangsúlyviszonyok, a szólamok, a melódia, szünetek és az alliteráció (istenem, istenem, hiányod hidegében stb.). – A továbbiakban a T poétikai arculatának kommentálásától (a lehetőségek szerint) eltekintek.
 

Makroszint
n fokú kompozícióegység
1 fokú kompozícióegység
Középszint
Az 1 fokú kompozícióegység összetevői
Kommunikációegység
Kommunikációegység-összetevők
Mikroszint
Mikroegység
Mikroegység-összetevők
Mediális alapelem
Szubmikroszint
(Megkülönböztető jegyek)

2. ábra

         2.3.2. A T-hez rendelhető kontextuális formáció

        1.a. A T kontextuális formációjának (vö. Fc az 1. ábrán) mikroegységei (vö. mikroszint a 2. ábrán) többé-kevésbé eleget tesznek a konvencionálisnak tekinthető elvárásainknak. (Reprezentációjától terjedelmi okok miatt itt eltekintek.)
        1.b. A mikroegységek összetevőit a lexikai egységek Sg.1. és Sg.2. személyragos, illetőleg birtokos személyjeles alakjai dominálják.
        2. Ami a T szóban forgó kommunikációegységeit (vö. középszint a 2. ábrán) illeti (lásd T/1), azok közül hiányos (elliptikus) szerkezetűek a k14 és a k16. A k01, a k07 és a k08 megszólító funkciójú. A kommunikációegységek összetevőszerkezetével kapcsolatban csupán annyit jegyzek meg (reprezentációjuktól ugyancsak eltekintve), hogy például a k13 jelű, Szökik arcomról a mosoly egység „Arcomról szökik a mosoly” elrendezésben stb. is manifesztálódhatna. (Kötőszók kurzív szedése a T/1-ben azt juttatja kifejezésre, hogy azok nem részei a kommunikációegységeknek, csupán a szóban forgó egységek összekapcsolására szolgálnak.)
        3. A T (első és) magasabb fokú (vö. makroszint a 2. ábrán) kompozícióegységeinek kontextuális formációját a T/2 reprezentáció szemlélteti. Az első fokú kompozícióegységekkel kapcsolatban megjegyzem, hogy szövegmondatzáró írásjelnek nem csupán pontot és felkiáltójelet tekintettem, hanem gondolatjelet is az [leFck06] és az [leFck07] között. Az első fokú kompozícióegységek összetevőszerkezetének reprezentációjától itt szintén eltekintek. (A T/2-ben a „^” szimbólum a formális egymáshoz kapcsoltság (konkatenáció) jele.)

T/2 reprezentáció

K0 ^ K1 ^ K2 de K3 ^ K4 ^ K5 ^ K6

        2.3.3. A T-hez rendelhető rendszerszerű formáció

        1. A T rendszerszerű formációja (vö. Fs az 1. ábrán) mikroegységeivel (vö. mikroszint a 2. ábrán) kapcsolatban megállapítható, hogy azok többsége eleget tesz a rendszerre vonatkozó tudásunknak. Elemei közül jelentős szövegkonstitutív szerepet különösen a következők toldalékai játszanak: „léteznél”, „volnál”, „térdedre”, „ültetnél”, „hajolnál”, „lennél”, „volnál”, „vagy”, „hiányod”; „adnék”, „fölibém”, „istenem”, „istenem”, „volnék”, „arcomról”, „hitem”, „didergek”, „pillámon”.
        2. A T szóban forgó kommuniációegységei és azok összetevőszerkezetei (vö. középszint a 2. ábrán) konfiguracionálisan lehetnek többértelműek, relacionálisan azonban nem. Nem egyértelmű például az [leFck14], minthogy elliptált alanyával relacionálisan az [leFck13] „mosoly” összetevője éppúgy megfeleltethető, mint az [leFck14] „hitem” komponense.
        3.a. A T rendszerszerű formációja első fokú kompozícióegységeiben (vö. makroszint a 2. ábrán) többé-kevésbé ’következetes’ az írásjelek használata. Az [leFck01] – [leFck06]-ot azonban gondolatjellel záródó, önálló egységnek tekintettem.
        3.b. Ami a T rendszerszerű formációja magasabb fokú kompozícióegységeinek elemzését illeti, túlnyomórészt nem szintaktikai rendszerszerű ismeretekre van szükség. Ezek az ismeretek poétikaiak éppúgy lehetnek, mint nyelvi-szemantikaiak, vagy legáltalánosabb értelemben a ’világ’-ra vonatkozók.

        2.3.4. A T-hez rendelhető rendszerszerű sensus

        1. Ami a T rendszerszerű sensusának (vö Ss az 1. ábrán) mikroegységeit (vö. mikroszint a 2. ábrán) illeti, azok sensus-szemantikai explikációja alapján minimálisan az alábbiakat érdemes kiemelni.
        1.a. Különböző relációk (párhuzamok, ellentétek stb.) mutathatók ki a lexikai elemek következő csoportjai között: fohász, hit, isten; hiány, létezik; cserbenhagy, (hátat) fordít, hervad, szökik; arc, könnycsepp, mosoly, pilla; didereg, hideg, megfagy stb.
        1.b. A T időszerkezetét jelentős mértékben motiválja a befejezett és a folyamatos szemléletű igék előfordulása, illetőleg relatív gyakorisága. Az adnék, volnék, didergek; léteznél, volnál, ültetnél, hajolnál, lennél, volnál, (nem) vagy; szökik, hervad, fordít, cserbenhagy, megfagy lineáris láncok modalitása releváns tényezője a T kommunikációegység-összetevőinek.
        2. Ami a T szóban forgó sensusának kommunikációegységeit (vö. középszint a 2. ábrán) illeti (lásd T/1), a k01, a k07 és a k08 megszólítottja egyértelműen sem a „lírai én”-en kívüli valóságként, sem a „lírai én”-en belüli bizonyosságként nem értelmezhető. Ennek következtében nem rendelhető első fokú (közvetlen) jelentés a következő kommunikációegységekhez sem: k03, k04, k05, k06, k10, k11, k12 és k17. Az első fokú interpretáció szintjén a k15 „hátat fordít” összetett kifejezését nem lehet szó szerint értelmezni.
        3. A T-ben a rendszerszerű sensus (első és) magasabb fokú kompozícióegységeit (vö. makroszint a 2. ábrán) illetően a rendszerszerű értelmi relációk alapja egyrészt a megszólítottra (Istenre) és a „lírai én”-re vonatkozó elemek és toldalékaik, másrészt a K3 által bevezetett következtető utótagú ellentét. Az utóbbival kapcsolatban lásd többek között BÉKÉSI IMRE: Jelentésszerkezetek interpretációs megközelítése (Egy modell az argumentatív szövegtípus tanulmányozásához), JGYTF Kiadó, Szeged, 1993. 114 kk., ahol az oppozicionális konstrukciótípusok fajtáit bőséges és gondolatébresztő példaanyaggal illusztrálja, illetve ábrázolja a szerző.

        2.3.5. A T-hez rendelhető kontextuális sensus

        1. A T-ben a kontextuális sensus (vö. Sc az 1. ábrán) mikroegységeivel (vö. mikroszint a 2. ábrán) kapcsolatban a következőket kívánom megjegyezni. Az, hogy az adott vehikulumban található szóalakokhoz milyen kontextuális sensusokat rendelünk, elsősorban attól függ, hogy egy-egy adott szóalak szótövéhez a lehetséges lexikai jelentések közül melyiket rendeljük mint feltételezésünk szerint abban realizálódót. Így választhatjuk ki például a szökik lexikai szócikkből a ’műsz biz <Folyadék, gáz, energia> észrevétlenül távozik’, a megfagy lexikai szócikkből a ’fagyás következtében szilárd halmazállapotot ölt’, esetleg az ’<élőlény> hidegtől elpusztul' értelmet stb. (Lásd Magyar Értelmező Kéziszótár.)
        2. A T kontextuális sensusának kommunikációegységeivel (vö. középszint a 2. ábrán) kapcsolatban a következőket jegyzem meg.
        2.a. A szóban forgó egységek közül az [leFck14] elliptált alanya következtében nem referencializálható egyértelműen. (Az [leFck15] kontextualizálása a „hátat fordít” konstituens határozói bővítménye, az [leFcK16]-é pedig tárgyi vonzata explicit megnevezésének hiánya miatt esetleg kétféleképpen is elvégezhető [„neked” vs „nekem”, illetve „téged” vs „engem”].)
        2.b. A szóban forgó egységekhez különféle performatív modalitású ’szubvilág’-alkotó igék rendelhetők. Az [leFck09]-hez például a ’tud’, az [leFck12]-höz a ’tapasztal’ stb.
        3. A T kontextuális sensusában magasabb fokú kompozícióegységeket (vö. makroszint a 2. ábrán) globálisan jelző elemeknek tekinthetők egyrészt az Istenre és a „lírai én”-re utaló kifejezések, igei toldalékok – ezek kodenotatív és/vagy koreferenciális láncokat képező használata a konvenciókat kielégítőnek tekinthető: léteznél (te), volnál (te), ültetnél (te), hajolnál (te), lennél (te), volnál (te), (nem) vagy (te) [Sg.2. igealakok], istenem; térdedre, hiányod [Sg.2. birtokos személyjeles alakok]; istenem, arcomról, hitem, pillámon, [Sg.1. birtokos személyjeles alakok], adnék, volnék, didergek [Sg.1. igealakok] stb.; másrészt a makrokonnektívumokhoz rendelhető interpretációk – a K3-hoz például egy „(te)hát” sensusú kontextuális szemantikai kötőelemmel kapcsolód(hat)ik a K4 (lásd a T/2 reprezentációt).

        2.3.6. A T-hez rendelhető relátum-imágó

        A relátum-imágó (lásd ReIm az 1. ábrán) azon ismeretrendszerek alapján alkotható meg, amelyekkel az interpretátor a szöveggel kapcsolatba hozható tényleges vagy fiktív ’világfragmentumok’-ra vonatkozóan rendelkezik. A T-hez rendelhető relátum-imágó úgy hozható létre, hogy az interpretátor elképzeli a T-ben kifejezésre jutó tényállások konfigurációját.

        2.3.7. A T szimbolikus interpretációja

        A T szimbolikus (másodfokú) interpretációja a T-ben kifejezésre jutó (a T-ben leírt vagy a T által létrehozott) frame segítségével globálisan a következőképpen fogalmazható meg: „Isten létének vágya vs Isten egzisztenciális hiánya és következménye”, más szóval: „a lírai én Istennel kapcsolatban áhitott vs átélt érzései, állapota, illetőleg személyes pusztulása”.

        3.1.1. A BTp jelű tipológiai bázisnak (lásd az 1. ábrán) a következő három tipológiai ismeretrendszert kell tartalmaznia: (1) a lehetséges kommunikációszituációk tipológiája; (2) a lehetséges dominánsan verbális szövegek tipológiája; végül (3) az arra a nyelvre vonatkozó tipológiai ismeretek, amely nyelv egy adott kommunikációszituációban (egy adott verbális szövegben) felhasználásra kerül. Ezek közül az ismeretek közül a felhasznált nyelv típusára vonatkozó ismeretek egyértelműen nyelvészeti ismeretek, rendszerbe foglalásuk tehát a nyelvészet feladata.
        3.1.2. A VBM jelű a bázisnak (lásd az 1. ábrán) azokat az ismereteket kell tartalmaznia, amelyek a vehikulumok olvasás (vagy hallás) útján történő befogadására, illetőleg vehikulum-imágók írás (vagy beszéd, recitálás) útján történő kifejezésre juttatására vonatkoznak, s ezek nagyobb részben pszichológiai, kisebb részben nyelvészeti jellegűek.
        A figura vonatkozásában ide tartoznak mindazok az ismeretek, amelyek alapján az adott vehikulum ’alakja’ (vizuális percepció esetén: a benne használt betűk formája, valamint az azokból létrehozott szavak, szóláncok, illetőleg különböző komplexitású konfigurációik formája; akusztikus percepció esetén: ahangok, a hangzó szavak, szóláncok, illetőleg különböző komplexitású konfigurációik formája) feltárható és kategoriálisan leírható.
        A notáció vonatkozásában vizuális percepció esetén ide tartoznak: (1) azok az ismeretek, amelyek segítségével a verbális vehikulumok lexikai összetevőjét alkotó morfológiai képződmények, egyszerű mondat nagyságrendű közlésegységek és szövegmondatok szintaktikai felépítése, valamint az egyes szövegmondatok között egyértelműen nyelvészetinek minősíthető szintaktikai relációk feltárhatók és kategoriálisan leírhatók; (2) azok az ismeretek, amelyek segítségével a vizuális verbális vehikulumok prozódiai ’hangosítása’ végrehajtható; (3) azok az ismeretek, amelyek alapján a vizuális imágóban az esetleges metrikai-ritmikai felépítés szempontjából relevánsnak tekinthető elemek feltárása és kategoriális leírása elvégezhető. Akusztikus percepció esetén ide tartoznak (1) azok az ismeretek, amelyek segítségével a verbális vehikulumok lexikai összetevőjét alkotó morfológiai képződmények, egyszerű mondat nagyságrendű közlésegységek, szövegmondatok, valamint az azoknál magasabb fokú kompozícióegységek egymástól elkülöníthetők, illetőleg szintaktikai felépítésük feltárható és kategoriálisan leírható; (2) azok az ismeretek, amelyek alapján az akusztikus imágóban az esetleges metrikai-ritmikai felépítés szempontjából relevánsnak tekinthető elemek feltárása és kategoriális leírása elvégezhető; végül (3) azok az ismeretek, amelyek segítségével az akusztikus verbális vehikulumok grafikus ’rögzítése’ (más szóval a primer akusztikus imágóhoz egy szekunder vizuális imágó hozzárendelése) végrehajtható.
        3.1.3. Az MBF jelű bázis (lásd az 1. ábrán) mindazokat a nyelvészetinek tekinthető ismereteket kell hogy tartalmazza, amelyek egy verbális vehikulumnak a szó legtágabb értelmében vett formai felépítése feltárásához és leírásához szükségesek.
        A figura vonatkozásában ehhez a bázishoz kell hogy tartozzanak azok az ismeretek, amelyek egyfelől a nyomtatott és írott, másfelől a hangzó nyelvi vehikulumok ’alak’-jának minősítésére használt, konvencionalizálódottnak tekinthető ’tudásunk’ részét képezik.
        A notáció vonatkozásában mindenekelőtt azok az ismeretek, amelyek a verbális vehikulumok lexikai összetevőjének formai elemzésére szolgálnak. Ezeket az ismereteket célszerű olyan kategóriák felhasználásával leírni, amelyek egyrészt mind a rendszerszerű, mind a kontextuális formáció tárgyalásánál alkalmazhatók, másrészt lehetővé teszik bármilyen kompozíciószintre való kiterjeszthetőségüket (továbbépíthetőségüket).
        A 2. ábra szintjei a rendszerszerűség szempontjából a nyelvészet olyan, jól ismert részterületeivel hozhatók kapcsolatba, mint a fonológia (lásd szubmikroszint), morfológia, beleértve itt a derivatio és a compositio tanát is (lásd mikroszint), szintaxis (lásd középszint). Annak eldöntése, hogy találhatók-e olyan, a makroszint alsó rétegéhez sorolható, elsőnél magasabb fokú kompozícióegységek (tömbök), amelyek formai organizációját konvencionálisnak tekinthető nyelvi ismeretek határozzák meg, még további kutatást igényel. Erre mutatnak BÉKÉSI IMRÉnek az oppozicionális konstrukciótípusok szemantikai struktúrájának feltárására irányuló vizsgálatai.
        A lexikai összetevő formai felépítésére vonatkozó nyelvi ismeretek szemiotikai textológiai keretbe való beépíthetősége azt kívánja meg, hogy az egyes szintek egységeinek relációs organizációját leíró reprezentációkhoz a lehetséges konfigurációs organizációjukra vonatkozó információk oly módon legyenek hozzárendelve, hogy azok ne csak az adott egység „megszerkesztettsége” szempontját tekintve legyenek informatívak, hanem a hierarchiában közvetlenül fölöttük álló egységbe való „beszerkeszthetőségük” szempontját tekintve is. Mindez azt jelenti, hogy a szemiotikai textológia nem egy, a hangtan – szótan – mondattan sor további kiegészítését képező szövegtan, hanem a szövegek jellemzésére és leírására szolgálni kívánó olyan diszciplína, amelynek keretében e sor valamennyi elemét képező tan funkciója és felépítése újraértelmezendő.
        3.1.4. Az FBS jelű bázis (lásd az 1. ábrán) tekinthető a szó legteljesebb értelmében vett rendszerszerű ismereteket tartalmazó bázisnak. Nyelvészeti szektorának az a funkciója, hogy rendszerbe foglalja mindazokat a (nyelvészeti) ismereteket, amelyek egy-egy formatívomot (olyan ’szó’ vagy ’szólánc’, amely lehetséges ’jelentéseitől’ teljes mértékben elválasztott jelölő elemként kezelendő) és a hozzá rendelhető sensusokat (olyan fogalmi és verbalizálható [dictum], fogalmi és nem verbalizálható [apperceptum] vagy nem fogalmi [evocatum] ’entitás’, amely valamely formatívumhoz mint annak ’jelentése’ rendelhető hozzá) egymáshoz kapcsolnak.
        E bázis nyelvészeti ismeretszektorának egyik ’alap eszköztár’-a egy thesaurus. Ez a thesaurus mind értelmező szótár (nyelvi lexikon) típusú, mind általános értelemben vett lexikon (nem nyelvi enciklopédia) típusú, adott esetben specifikus információkat is kell hogy tartalmazzon az adott nyelv morfémáira, lexémáira, illetőleg egy egységként kezelendő (idiomatikus és nem idiomatikus) kifejezéseire vonatkozóan.
        E bázis másik ’alap eszköztár’-a egy olyan szabályrendszer kell hogy legyen, amely lehetővé teszi egyrészt egy-egy szócikkből az adott esetben felhasználható sensusösszetevő kiválasztását, másrészt a kiválasztott sensusok formációadekvát összekapcsolását. Ez az összekapcsolás természetesen nyelvinek tekinthető szabályok segítségével csak addig a komplexitáshatárig hajtható végre, ami még nyelvirendszerszerűnek minősülhet.
        3.1.5. Az SBM jelű bázis (lásd az 1. ábrán) nyelvészeti szektora mindazokat a nyelvészetinek tekinthető ismereteket kell hogy tartalmazza, amelyek egy verbális vehikulumnak a szó legtágabb értelmében vett kontextuális szemantikai felépítése feltárásához és leírásához szükségesek.
        A szemiotikai textológiai – és ezen belül a szövegnyelvészeti – kutatásnak vizsgálnia kell, hogy milyen pragmatikai paraméterek és milyen módon befolyásolják egy adott rendszerszerű szemantikai felépítés kontextualizációját, és hogy ez a befolyásolás mily mértékben köthető szövegnyelvészetinek tartható, és mily mértékben csak (azokon túlmenő) szemiotikai textológiai egységekhez és/vagy intertextuális relációkhoz.
        3.1.6. Az MBR jelű bázisnak (lásd az 1. ábrán) az a feladata, hogy egy adott relátum-imágóhoz hozzárendeljen egy tényállás-konfigurációt (relátumot). Ezen a bázison belül annyiban tételezhetünk fel egy nyelvészeti szektort, amennyiben a tényállás-konfigurációk percipiálásával kapcsolatban nyelvészeti ismereteknek is funkciót tulajdonítunk. Más szóval: ha ennek a bázisnak van nyelvészeti szektora, az e szektor által tartalmazott ismeretek a nyelv és a (ténylegesen adott vagy fiktív) ’valóság’ kapcsolatára vonatkozóan nyelvészetinek tartható ismereteket kell hogy tartalmazza.
        3.1.7. Az SsBSm jelű bázis (lásd az 1. ábrán) – alternatív módon – a következő két funkciót töltheti be: (1) a teoretikus interpretáció első lokális operációjától kezdve olyan módon vezérli az operációk végrehajtását, hogy a létrehozott konstruktumok csak a ’jelölő-jelölt’ viszony szempontjából domináns összetevőket tartalmazzák; (2) valamennyi lokális operáció végrehajtása után a létrehozott konstruktumok összetevői közül kiválasztja a ’jelölő-jelölt’ viszony szempontjából dominánsakat. Arra vonatkozóan, hogy ennek a bázisnak a nyelvészeti szektora – ha rendelkezik ilyennel! – milyen ismereteket kell hogy tartalmazzon, jelenleg érdemleges információval nem szolgálhatni, már csak azért sem, mert a ’dominancia’ egy, a mindenkori interpretátor ’elvárásaitól, relevanciamotivációitól’ függő kategória. (A BI jelű bázis bemutatására, mely a fenti bázisokon operál, itt részletesebben nem térek ki.)

        3.2. A szemiotikai textológia elméleti keretébe beilleszthető
               (szöveg)nyelvészet felépítéséről

        Ami egy szemiotikai textológiai megalapozású szövegnyelvészet kialakításának lehetőségeit illeti, célszerűnek látszik az alábbi – mind a rendszerszerű, mind a kontextuális aspektus(ok)ra vonatkoztatandó – beosztás (mely a 2. alatti metódust követi, s a különböző területekre vagy azoknak legalább egy-egy komponensére a 2.3. részeredményeivel utal, szükségképpen csak parciálisan).

        4. Befejező megjegyzések

        4.1. Egy szemiotikai textológiai megalapozottságú szövegnyelvészet körvonalait minden bizonnyal más módon is meg lehet adni. Az itt vázolt beosztást már csak a vonatkozó szakirodalom kritikai újrafeldolgozása is átrajzolhatja. (Csak zárójelesen jegyezem meg, hogy a Szemiotikai szövegtan című periodika eddig megjelent köteteiben több mint száz szövegtani vonatkozású, főleg hazai mű feldolgozására került sor.) A szemiotikai textológia makrostruktúrájába illeszthető szövegnyelvészet tervét, programját egyrészt ennek elvégzése után, másrészt egy, a kontinuitás nagyobb terjedelmű korpuszra támaszkodó vizsgálata és monografikus feldolgozása eredményeitől függően látszik célszerűnek részletesebben és körültekintően megfogalmazni és véglegesíteni, majd kidolgozni.
        4.2. Végül annak a reményemnek szeretnék hangot adni, hogy a közeljövőben talán létrejöhet egy hosszabb ideig tartó kutatómunkára – institucionálisan is – együtt maradni és dolgozni (!) tudó interdiszciplináris team, amely a szöveginterpretációban generálisan szerepet játszó nyelv(észet)i és nem nyelv(észet)i információk folyamatos diszkusszión alapuló feltárása révén a szóban forgó ismereteket a lehetőségekhez képest egymással kompatibilis formában tudja definiálni, szisztematizálni és reprezentálni, s ezáltal képes a szemiotikai textológia bázisrendszerének optimális telítettségét biztosítani, ha szükséges, természetesen a szemiotikai textológia makrostruktúrájának célszerű tágításával. Az említett team bázisául szolgálhat például egy létrehozandó studium generale, amelynek keretében természetesen nemcsak szépirodalmi, jogi, vallási stb. szövegek, diszkurzusok elemzésére kerül(het)ne sor, hanem a legkülönfélébb szakmai szövegekéére is, tetszőleges mintán és mélységben. – Ennek szükségességéhez napjainkban újabb és újabb argumentumokat szolgáltat a komputertechnika egyre erőteljesebbé váló előretörése, a legkülönfélébb ismerethalmazok hipertextuálisan organizált vehikulumai.
 
 

Válogatott bibliográfia