2.4. Elméletek a játékról

A téma vizsgálatának kiindulópontját a fejlődéselméletek jelentik.

A fejlődést mint a személyiség kibontakozását, visszafordíthatatlan folyamatot vizsgálják. A fejlődéselméletek egy része, a biológiai orientációjú elméletek a fejlődést mint a szervezet növekedését, érését tekintették (pl. Gesell érési elmélete, 1954), ma már nem tulajdonítunk jelentőséget ezeknek az elméleteknek. A miliő-elméletek a fejlődést főleg a cselekvési potenciál növekedésének tartották, központban a környezetnek a gyermek fejlődésére gyakorolt hatása állt (M. Mead, 1959). A pszichodinamikus elméletek az elsődleges környezetnek a fejlődésre gyakorolt hatásaiból indultak ki.

A fejlődéselméletek tanulmányozásához segédanyagként ajánljuk az alábbi linkeket:
http://eduline.hu/segedanyagtalalatok/1539-Fejlodeselmeletek

http://www.bgk.uni-obuda.hu/~tkt/segedanyagok/pszichologia/2008/Fejlodeselmeletek

Bizonyos fejlődéselméletek figyelmet fordítanak a gyermeki játékra, ezeket az alábbi közös jellemzők alapján tudjuk csoportosítani:

1. Esztétikai elméletek: a játék és a művészet kritériumait azonosnak tartják, mindkettőt önmagáért való (cél nélkülinek !?) tevékenységnek. Pl. C. Götz, aki szerint a játék is, a művészet is a spontán önkifejezés eszköze.

R. Steiner szerint sajátos, ingergazdag környezet szükséges, ahol a játék kibontakozhat. A nevével fémjelzett Waldorf pedagógia egyik fontos eszköze az euritmia, mely egy sajátos kifejezési forma, mozgásos, táncos önkifejezés.

2. Biológiai elméletek: a játék fiziológiai szerepét vizsgálták, pl. K. Groos, M. Lazarus, H. Spencer, S. Freud, M. Montessori.

Karl Groos a begyakorlás elmélet megfogalmazója, szerinte a játék funkciógyakorlás. Minden mozgást, mely nem tölt be életfunkciót, játéknak tekintett, amely felkészít a felnőttkori tevékenységekre. A játék jelentőségét abban látta, hogy játék közben az öröklött adottságok gyakorlással fejleszthetők. Véleménye szerint a játék cél nélküli örömforrás, melynek kialakulásában szerepe van az utánzási ösztönnek is.

Herbert Spencer nevéhez az erőfölösleg-elmélet kapcsolódik, legfontosabb jellemzőjének azt tartja, hogy önmagáért van, a gyermek a fölös energiáit vezeti le a játékkal.

Moritz Lazarus az ún. üdülési elmélet megalkotója, szerinte a játék üdít, pihentet, rekreál.

Stanley Hall az átöröklési vagy megismétlési elmélet megfogalmazója. Szerinte a gyermeki játék folyamatában megismétlődnek korábbi korok tevékenységei.

Sigmund Freud szerint a gyermek játékát nemi ösztönei irányítják, a játéka vágyteljesítő pótcselekvés. A gyermek a játék során feszültségein lesz úrrá. 

1. kép De jó együtt! Mit játsszunk?
(forrás: internet)

A fenti, ún. klasszikus játékelméletek közös értéke, hogy felhívják a figyelmet a játék értékeire, fejlesztő hatására.

2. kép Mikor fog velem játszani?
(forrás: Sztanáné)

3. Filozófiai magyarázatok: közös vonásuk, hogy az emberi lényeg, az emberi kultúra irányából közelítik a játék kérdéseit. Legismertebb képviselője Johan Huizinga.

4. Antropológiai magyarázat: kiinduló pontja az én. Képviselője Margaret Mead, aki szerint az én fejlődésében a másokkal folytatott interakciók játsszák a legfontosabb szerepet, a gyermek a játék során megvalósuló szociális tanulás, utánzás útján válik szociális lénnyé.

5. Pedagógiai, pszichológiai játékelméletek: bár a játékot különböző nézőpontból közelítik, közös vonásuk, hogy kitüntetett jelentőséget tulajdonítanak a játéknak. Legismertebb képviselői Büchler, Freud, Rubinstein, Adler, Piaget, Wallon, Vigotszkij.

Rubinstein a játék és a munka közötti összefüggésekkel foglalkozott, Freud az élményfeldolgozás, katarzis kérdéseivel.

Vigotszkij nevéhez a proximatikus fejlődési zóna (legközelebbi fejlődési zóna) fogalmának leírása kötődik.

(Piaget elméletével külön foglalkozunk.)

A téma további tanulmányozásra ajánljuk: Franz J. Mönks, Alphons M.P. Knoers (2004): Fejlődéslélektan. Urbis Könyvkiadó.