3.2. A játék fogalma és jellemzői

A játék  az emberi tevékenység olyan sajátos formája, mely végigkíséri az ember egész életét és az emberiség életét. A játék önként, szabadon választott tevékenység, amelyben nincs kényszer. A játék varázsa minden korosztályt magával ragad, a játék lényege az embernek az a képessége, hogy tükrözze a valóságot, és át is alakítsa azt. A gyermeki játék által a gyermek hatni tud környezetére, az őt körülvevő világra, és közben játékával változást idéz elő a valóságban. A gyermek a valóságot nem úgy tükrözi vissza, ahogy azt mi felnőttek a valóságban tettük. A gyermek életkorának megfelelő játékot játszik. Úgy játszik, ahogy életkora és fejlettsége meghatározza, úgy fejlődik, ahogy a játéka segíti ebben.

A játék szónak sok jelentése van a mindennapi életben: jelölhet egy tevékenységet, játékcselekvést, jelölhetünk vele egy tárgyat (baba, társasjáték), de beszélhetünk a képzelet játékáról, vagy a színészek játékáról.

A játék a kisgyermek elsődleges tevékenysége, szabadon választott, külső céltól mentes, önmagáért a tevékenységért folytatott, örömszerzéssel kísért cselekvéssor.
Ahogy a gyermek növekszik, egyre jobban megérti mind önmagát, mind pedig az embereket, és azt a társadalmat, melyben él, s ezen keresztül játékának módja, tartalma, szintje változik.

Vigyázok, ne félj!
(forrás: Sztanáné)

Az óvodáskorú gyermekeknél még elsődleges, alapvető tevékenység a játék, mint pl.: az szabadtéri játékok vagy a dramatizálás, ugyanez iskoláskorban már szabadidős tevékenységként jelenhet meg, pl. színjátszó kör, sportkör, stb…

A játéknak természetéből eredően többféle hatása van a gyermek mindennapjaira:

• feszültségoldó hatás,
• örömforrás
• személyiségfejlesztő hatás

A játék jellemzői továbbá

• sajátos céltudatos tevékenység
• önkéntes
• szabadon választott
• kellő komolysággal játsszák
• örömérzés kíséri
• funkciógyakorlás
• kellemes élmények újraélése
• konfliktusérzésektől való szabadulás
• veszély legyőzése
• játéktudat kialakulása

A játék a gyermek természetes közege, ennek révén fedezi fel a világot, és az óvodapedagógus is ezen keresztül ismerheti meg a gyermeki világot, értesülhet problémáiról, örömeiről.

A fejlődésnek természetes közege, alapvető tevékenységi formája és leghatékonyabb eszköze a játék. → Játék és tanulás
A játékban minden lehetséges: motívuma az öröm, bánat, kaland feszültsége, kommunikáció igénye, az erő próbálgatása, az önkifejezés igénye. A játék megnyugtat, játszótársat közvetít, nevel és tanít. Lehetővé teszi, hogy segítségével a gyermek megismerje a világot.

A tanulás óvodás korban főleg utánzásos, spontán tevékenység. A problémamegoldó gondolkodás, a memória, a képzelet, a megszerzett képességek kreatív kombinációi csak a 7-8. életév után emelkednek szervezőelvvé, tevékenységi formává.

Az óvodapedagógusnak a nevelési folyamatban programjaival tevékeny, gazdag óvodai életet kell megteremteni, melyben a játékos elemek, motívumok és a játékos óvodapedagógusi beállítódás, az óvodai élet játékorientáltsága a meghatározó. A játékosság megmutatkozik mind a gyermek, mind pedagógus részéről.

A játékosság az óvodai életnek és benne a tanulásnak is olyan szinguláris elve, amelynek célja a gyermek játékos beállítódásának és a játék dominanciájának figyelembe vétele a tanulás folyamatában. Tehát egyfelől jelenti az óvoda egész légkörének, mint a különböző tanulási formák színterének játékos hangulatát, másfelől jelenti (a kezdeményezett /irányított/ tanuláshoz kapcsolódva) azoknak a belső és külső feltételeknek a megteremtését, amelyek révén a játékban megnyilvánuló, ill. a játékra jellemző vonások, játékelemek a tanulási tevékenység alkotó részévé válnak.

A játék hatása a gyermek egész személyiségét érinti, a társas együttlét formáit kialakítja.

Javasoljuk az alábbi link tanulmányozását!
http://www.kormocikatalin.hu/?menu=30