1.1. Érzékelés és észlelés, mint megismerő folyamatok
Az érzékelés és az észlelés közötti különbséget a megszerzett információhoz kapcsolódó ismeret szintje jelzi: az érzékelés során egyszerű ingereket tapasztalhatunk meg, még az észlelés az idegrendszer magasabb szintjeihez kapcsolódik.
Az érzékleti modalitások közé tartozik a látás, a hallás, a szaglás, az ízelés és a tapintás. Ugyanakkor az érzékelési módokhoz kapcsolódik a helyzetérzékelés, mint a mozgás statikussága vagy dinamikussága.
Az észlelés során a már tapasztalt érzékletekhez jelentést kapcsolunk, mint a tárgyak észlelése (pl. figura-háttér szerveződés), távolságészlelés, mozgásészlelés. Az észlelés területei közé tartozik az alaklátás, a hallási észlelés, látási észlelés, az időészlelés, a téri tájékozódás, a téri orientáció.
Az érzékelés és az észlelés fejlesztése segíti a tanulók tanulásra való felkészülését, a tanulási folyamat sikerességét.
Ezen megismerő folyamatok fejlődését támogatja a gyermek aktivitása, mely során az észlelés fokozatosan kezd függetlenedni a cselekvéstől.
Hat éves korra a látás veszi át a vezető szerepet, és 7 éves korra az akkomodáció és a különbségérzékenység válik intenzívvé. Az elemző látás, a strukturált egész észlelése veszi át egyre inkább a tagolatlan, diffúz látásmód helyét. Kisiskoláskorban a gyermek képessé válik a tér dimenziói, a térirányok megkülönböztetésére. Ennek az az előfeltétele, hogy kialakuljon a saját testről egy perceptuális séma. Állandósul a nagyság, az alak és a szín észlelése.
Az alaklátás az összetartozó egészek egységes egészként való felfogása. Az óvodáskorban még a szinkretizmus dominál, a 3-4 éves gyermek nem képes a részletek felismerésére, elemzésére, a 4-5 éves gyermek felfogása analitikus, felismer bizonyos részleteket izoláltan, az egésszel való összefüggésük nélkül. Kisiskolás korra kialakul az elemző látás, a „Gestalt” látás. Ez a strukturált egésznek a felfogása, az egésznek a részleteivel együtt történő észlelése. Az egész és a rész összefüggéseinek helyes felismerése, az írás-olvasás tanulás alapfeltétele, ezért is fontos erre nagy figyelmet fordítani.
Óvodás korban a formaészlelésben (forma, méret, felület, nagyság) csak egy kritérium, dimenzió mentén két elem összehasonlítása jellemzi a gyermeket. Az életkori fejlődése során egyre pontosabb lesz a felismerés és a megkülönböztetés. Kisiskolás korra a gyermek képes elrendezni több tárgyat nagyság, szín és forma szerint.
Óvodás kor kezdetén a gyermek a színeket képes felismerni, de nem tudja biztosan megnevezni, ezt tanulnia kell. Az életkorral fokozatosan növekszik a színek differenciáltabb megkülönböztetése.
A test-séma fejlettségének függvénye a térészlelés kialakulása, a térirányok leképezése. A test-séma a szervezet és a környezet, valamint a szervezet és a részei között fennálló térbeli relációk ismerete, ezeknek az információknak egy funkcionális egységbe, perceptuális sémába való rendeződése. Óvodáskorban a gyermekek a valódi térirányok szerinti tájékozódásra még nem képesek, a valódi térirányok szerinti tájékozódás első lépése a domináns kéz felismerése, majd a jobb és a bal kéz segítségével a szimmetrikus testrészek megkülönböztetése. Kisiskolás kor kezdetére fontos a térészlelés minőségének fejlettsége, az olvasás, és az írás szempontjából is.
Az óvodás gyermekek az emlékeikről még jelen időben beszélnek, először a ma fogalmát ismerik meg. A fogalmi gondolkodás megjelenésével lesznek képesek a múlt, a jelen és a jövő megkülönböztetésére. Kisiskolás korban kialakul az időfogalom, amikor már konkrét műveleti szinten való gondolkodásra képesek a gyermekek, és fokozatosan az absztrakt időfogalom.
A hallási küszöb jelentősen csökkenése a hallási észlelés fejlődését segíti és az idő észlelése konkrétabbá válik, annak megítélése közelít a valósághoz, egyre fontosabb az időbeosztás számukra.