2.2. A társadalmi érzékenyítés mint beavatkozási stratégia a Fogyatékosságügyi Világjelentésben

Több mint egy milliárd fogyatékos ember él a Földön. Ez a világ népességének hozzávetőlegesen 15 százaléka. (World Report on Disability, 2011). 2005-ben az UNICEF becslése alapján, 150 millió 18 év alatti fogyatékos gyermekről beszélhetünk. (The state of the world’s children 2006: excluded and invisible, 2005). A Fogyatékos Személyek Jogairól szóló Egyezmény (Convention on the Rights of Persons with Disabilities-CRPD) és a Funkcióképesség, fogyatékosság és egészség nemzetközi osztályozása (International Classification of Functioning, Disability and Health -ICF) kiemelik azokat a környezeti tényezőket, amelyek korlátozzák a fogyatékos személyek társadalmi részvételét:

1. Nem megfelelő szakpolitikai tervezés, inadekvát szabványok. A szakpolitika nem veszi mindig figyelembe a fogyatékos személyek szükségleteit, a meglévő szakpolitikai rendelkezések nem feltétlen érvényesülnek. (Pl. az inkluzív oktatás, a fizikai akadálymentesítés, a rehabilitáció kérdései)
2. Negatív attitűd. A tévhitek és előítéletek akadályt jelentenek. Amikor például az egészségügyi dolgozók nem látnak a fogyatékosságon túl, a tanárok nem látják a fogyatékos gyermekek értékeit, a munkaadók diszkriminálják a fogyatékos dolgozókat, és a családoknak alacsony elvárásaik vannak fogyatékos hozzátartozóikkal szemben.
3. Szolgáltatások hiánya. A fogyatékos személyek különösen érzékenyek a szolgáltatások hiányára, úgymint például az egészségügy, a rehabilitáció, a támogatás, a segítség.
4. A szolgáltatások problémái. A szolgáltatások közti szegényes koordináció, alkalmatlan munkatársak jelenléte, az alkalmazottak kompetenciái, a szakmai képzésükből hiányzó ismeretek negatívan befolyásolják a fogyatékos személyek számára nyújtott szolgáltatások minőségét.
5. Hiányos finanszírozás.
6. Az akadálymentesítés hiánya. Az épített környezet, a közlekedési hálózat, az információk gyakran elérhetetlenek a fogyatékos személyek számára. Az akadálymentesség hiánya a közlekedésben gyakorta elbátortalanítja a fogyatékos személyeket a munkakeresésében, gátolja őket az egészségügyi szolgáltatás hozzáférésében. Még azokban az országokban, ahol törvény szabályozza az akadálymentes hozzáférést, a középületekbe való akadálymentes bejutás gyakran nem valósul meg teljes mértékben. Az információk, az alapvető infokommunikációs technológiák gyakran nem hozzáférhetők a fogyatékos személyek számára (pl. televízió, mobiltelefon)
7. A konzultáció hiánya és a fogyatékos személyek döntésekben való részvételének hiánya. A fogyatékos személyek gyakran ki vannak zárva az életüket befolyásoló döntések meghozatalából.
8. Adatok hiánya. Hiányoznak a fogyatékosságra vonatkozó pontos, összehasonlító adatok, illetve programok, ami hátráltatja a megértést és a cselekvést.

A megoldási javaslatok között erőteljes hangsúlyt kap az a paradigma, miszerint „fel kell hívni a társadalom figyelmét a fogyatékosság megértésére, „elfogadására”. A kölcsönös tisztelet és megértés hozzájárul a befogadó társadalom formálódásához. Fontos, hogy a nyilvánosság jobban megismerje a fogyatékosságot, nézzen szembe a negatív szemlélettel, és próbálja elfogadhatóan képviselni a fogyatékosságot. A fogyatékossággal kapcsolatos ismeretek, hiedelmek, tévhitek és attitűdök összegyűjtése segíthet azonosítani, és szűkíteni a rést a nyilvánosság és a fogyatékosság közt, hidat képezhet az oktatáson és az információk megosztásán keresztül a társadalom felé. A kormányoknak, a civil-, és szakmai szervezeteknek fontolóra kell venniük társadalmi kampányok szervezését, hogy a stigmatizált csoportokra irányuló társadalmi attitűdök megváltozzanak. A média bevonása elengedhetetlen a sikeres kampányok lebonyolításában, hisz a sérült személyek és családjaik pozitív történeteinek bemutatásával jól szolgálhatják a társadalmi érzékenyítés ügyét. (World Report on Disability, 2011)