9.2.5. Varázstükör

Varázstükör          

Gertner Gréta verses meséje

Volt egyszer egy kicsiny falu,
lakói közt legfőbb tabu
Monyó banya palotája,
csúf kalapja karimája.

Akadt főzet, kígyó, béka,
varázsolt is néha-néha.
Nem gonosz ő, csak nagyon rút,
Nem láttál még ily’ nagyorrút.

Volt neki egy furcsa lánya,
Nem adatott, csak egy lába.
Szíve soha nem mosolygott,
Barát nélkül nem volt boldog.

Kívánta a társaságot,
Soha olyanra nem vágyott,
Mit más gyerek át ne élne,
Tudta jól, ezt mire vélje.

Megszokta már, nem szeretik,
Titkon féregnek nevezik.
Anna nem haragszik rájuk.
De nagyon sajog bús magányuk.

Volt egyszer egy sötét este,
Nem tudta már, mit keresne
ebben a rideg világban
jobb, ha eljön örök álma.

Ekkor így szól Monyó banya:
„Lányomnak nem eshet baja!”
Megfeszítve szőrös állát
felrántotta ködkabátját.

Kerek három éjszakán át
fényesíti alkotását.
Sok munkával létrehozta,
szeretetporral fokozta.

Különleges tükör volt ez,
külsőségen hamar túltesz.
Mindig csakis azt mutatja,
ami a szívedet hajtja.

Volt egyszer egy szürke szamár,
aki akkor épp arra járt.
Búskomoran tükörbe néz,
s a boldogságba majd’ belevész.

Valóra vált vágyott álma,
látja magát paripának.
Bámulja az álomképet,
Megtört szíve hálát béget.

Anna nézi szép ruháját,
Kékben járja kecses táncát.
Közönségnek nem is vita:
Ő a legszebb balerina.