6.2. Értelmezési keretek

A fogyatékosság fogalmának jelentéstartalma egyrészt attól függ, hogy a fogalom értelmezési köre milyen tulajdonságterületekre terjed ki, másrészt attól, hogy a fogalom az egyes tulajdonságterületek milyen összefüggését jelöli meg. Vannak olyan lelki, cselekvésbeli, szociális tulajdonságok, amelyeket a testi, idegrendszeri károsodás szükségszerűen módosít, amelyek tehát közvetlen következményei a károsodásnak. Ezek az egymással elválaszthatatlanul összekapcsolódó tulajdonságok a fogyatékosság magtulajdonságai. A látás szervrendszerének egyes károsodásainál például mindig kialakul a vakság, vagyis a biológiai sérülés lelki, és cselekvésbeli tulajdonságok hiányával jár együtt. Ha a sérülés más tulajdonságterületen is szükségszerűen elváltozást okoz, akkor ezek az elváltozások képezik az elsődleges, másodlagos, harmadlagos fogyatékosságot. A biológiai károsodás az elsődleges, a lelki tulajdonságot károsodás, a másodlagos, a cselekvésbeli elváltozások a harmadlagos fogyatékosságok (Hatos, 2008).

A fogyatékosság fogalmának orvostudományi jelentése elsősorban a biológiai károsodást és a többi tulajdonságterület következményes elváltozását foglalja össze. A gyógypedagógiai tevékenység természettudományos értelmezései általában ezzel a jelentéssel használták a fogyatékosság fogalmát. Nem tagadható, hogy az egyes tulajdonságterületek között léteznek szükségszerű kapcsolatok, és valóban vannak lelki, cselekvésbeli és szociális tulajdonságok, amelyek közvetlenül visszavezethetők a testi, idegrendszeri elváltozásra. Nem lenne helyes azonban, ha a fogyatékos ember minden módosult tulajdonságát kizárólag a testi, idegrendszeri károsodással magyaráznánk, ha a lelki, cselekvésbeli zavarokat előidéző hatásokat kizárólag a károsodás hatására szűkítenénk le. A tulajdonságterületek között lehetséges ugyanis olyan kapcsolat is, amelynél a biológiai szintű, testi, idegrendszeri károsodás már nem kizárólagos oka, hanem csak nehezítő feltétele a lelki, a cselekvésbeli és a szociális tulajdonságok kialakulásának. A mozgáskárosodás például mindenképpen nehezíti a szocializációt, a tapasztalatszerzést, a társas kapcsolatokat, önmagában azonban már semmiképp nem lehet felelős ezek kedvezőtlen alakulásáért. Ezek a lelki, cselekvésbeli és szociális tulajdonságok már a szocializáció környezeti feltételeitől is függnek, és ezért a tulajdonságokat már nemcsak a károsodás határozza meg, hanem a szociális környezetből kiinduló más irányú hatások is. A képességek, kompetenciák között tehát vannak olyanok, amelyek meghatározott biológiai károsodás esetén szükségszerűen maguk is károsodnak és vannak olyanok, amelyek kialakulásában a biológiai károsodás csak részleges szerepet játszik, mivel a tulajdonság kialakulása nagymértékben függ a környezettől és az egyén más tulajdonságaitól is (Hatos, 2008).

A biológiai károsodás és a többi tulajdonság kapcsolatának további lehetséges formája az, amikor egy tulajdonság már semmilyen kapcsolatban nincs a biológiai károsodással. Ennél a harmadik típusnál a képességek, kompetenciák körébe tartozó egyes tulajdonságok állapotát már nem határozza meg a károsodás. Mozgássérült vagy vak emberek intelligenciaszintje már teljesen független lehet a mozgássérüléstől, a vakságtól. Mindezeken túlmenően a testi, idegrendszeri károsodással élő embereknek lehetnek olyan lelki, cselekvésbeli és szociális tulajdonságai is, amelyek bár hiányosságok, fejletlenségek, akadályozottságok, de amelyek egyáltalán nincsenek kapcsolatban a biológiai károsodással, hanem más forrásokból származnak. A fogyatékos ember kedvezőtlen tulajdonságai közül nem mindegyik tulajdonságot lehet közvetlenül vagy közvetve visszavezetni a biológiai károsodásra.

Attól függően, hogy a fogyatékosság fogalmi tartalma mely tulajdonságterületekre és milyen tulajdonságokra terjed ki és a fogalom körébe bevont tulajdonságok közötti kapcsolatoknak mi az értelmezése, a fogyatékosság fogalmának többféle jelentésváltozata lehet. A gyógyító, segítő szakmák tevékenységi köre általában egy-egy tulajdonságcsoport helyreállítására, javítására irányul. Az orvosi tevékenység a testi, idegrendszeri tulajdonságokkal, a nevelés a lelki és cselekvésbeli tulajdonságokkal foglalkozik. A holisztikus szemlélet a szakmák szűk tulajdonságszemléletével szemben az embert valamennyi tulajdonságával együtt egységben kívánja láttatni. A modern gyógypedagógiai irányzatok mellett a rehabilitáció modern elméletei a holisztikus szemlélet fontosságát hangsúlyozzák.

A fogyatékosság fogalmának levezetése 1980-tól 1997-ig egyirányú folyamat volt:
(Kálmán és Könczei, 2002, hivatkozza: Könczei és Hernádi, 2011.)

A fogyatékosság szociális modelljének alapgondolata nyert megfogalmazást a WHO értelmezésében (1997, majd 2001; magyar nyelven 2004: Funkcióképesség, fogyatékosság és Egészség Nemzetközi Osztályozása, rövidítve: FNO). Az FNO az egészséget és az egészséghez kapcsolódó állapotokat osztályozza, a leírás a környezeti és személyes tényezők viszonylatrendszerében születik. A korábbi egyirányú folyamat helyett ez visszafordíthatóságot feltételez, mely döntően környezeti és személyi tényezők függvénye. A környezet és az egyén kölcsönhatásában a tevékenység, és a környezet életében való részvételre teszi a hangsúlyt.

forrás: Zászkaliczkyt hivatkozza Fehérné és Szabóné, 2009.

Az FNO, mint osztályozás nem modellezi a funkcióképesség és a fogyatékosság folyamatát, írja Könczei (2009). Értelmezésében az FNO egy nyelvnek tekinthető: a felhasználásával készíthető szövegek függenek a felhasználóktól, azok kreativitásától és tudományos irányultságától. A különböző alkotóelemek kölcsönhatásainak jelenlegi megfogalmazását mutatja be az ábra.

Az FNO alkotóelemeinek kölcsönhatásai

Az FNO alkotóelemeinek kölcsönhatásaiforrás: http://mek.oszk.hu/09700/09756/09756.pdf (Könczei, szerk. 2009.18.oldal)

„Az ábra egy személy funkcióképességét mutatja egy specifikus résztartományban, amely szerint ez interakció vagy másféle bonyolult kapcsolat a kóros egészségi állapot és a kontextuális tényezők (azaz a környezeti és a személyes tényezők) között. Az entitások közötti interakció dinamikus: egy entitásba történő beavatkozások a többi entitásból egyet vagy többet módosíthatnak. Ezek az interakciók specifikusak, a résztvevőik közötti kölcsönhatás nem mindig megjósolható. Az egymásra hatás kölcsönös: a fogyatékosság megléte akár magát a kóros egészségi állapotot is módosíthatja.” (Könczei, 2009.18.o).  Kullmann Lajos professzorra hivatkozva Hatos (2008) szerint a modell tehát nem fogyatékossági folyamatról beszél, hanem különböző tényezők kölcsönhatásairól. A testi, személyes és közösségi dimenzióban megjelenő tényezőket befolyásolják további személyes vagy környezeti fakorok.

A fogyatékosság fogalmának levezetése 1980-tól 1997-ig egyirányú folyamat volt:

A fogyatékosság-modellekben leírható társadalmi szemléletváltások

– Orvosi-egészségügyi modell, melyben a fogyatékossággal élő ember az orvosi kezelés és jótékonysági támogatások elfogadója, passzív befogadója.

–  A képzési modell szellemében szakemberek már igyekeznek biztosítani egy minimális 

társadalmi részvételt, a különféle készségek elsajátításának támogatásával.

– Szolgáltatói modell szerint a kliens maga dönti el (természetesen anyagi, gyakorlati, szakmai stb. megfontolások alapján), hogy a felkínált szolgáltatások közül melyiket kívánja igénybe venni. Itt már megjelennek esélyegyenlősítő törekvések, a pozitív diszkrimináció is, az érintett személy önálló döntései is.

– Szükségleten alapuló modell a fogyatékossággal élő állampolgárt tekinti alanyának, akit mint állampolgárt az állapota által indokolt, olyan színvonalú, mennyiségű és minőségű ellátások illetik meg, amelyeket önmaga - a szakértők tájékoztatása alapján – szükségesnek tart, s amely az adott társadalomban elérhető. Ezt a modellt a jogalkotás oldaláról a jogokon alapuló modellel erősíti meg a törvényhozás.

– Szociális szemléleti modell - az Independent Living mozgalom szemléletmódja, melyben hangsúlyt kap a társadalom viszonyulása a fogyatékos emberhez, a környezet segítőkészsége, akadálymentessége, a diszkriminációmentesség, az esélyek biztosítása, az érintett személy és környezete kölcsönhatása, együttműködése, a személy felelőssége, motiváltsága helyzetének jobbításában.

Napjainkban az Európai Unió Fogyatékosügyi Stratégiájának célja annak biztosítása, hogy a

fogyatékos emberek mindennapi életükben ugyanolyan egyéni választási lehetőségekkel rendelkezzenek, mint az ép emberek, illetve hogy ők is irányíthassák életüket. A gondozó és támogató szolgáltatásokat még inkább a fogyatékos emberek különleges igényeinek megfelelően kell kialakítani.  (http://ec.europa.eu/employment_social/index/leaflet_hu.pdf, hivatkozza: Magyar, Tóthné Aszalai és Máténé, 2011)

Könczei György és Hernádi Ilona tanulmányában négy modellt tekint át részletesen:

– morális modell
– medikális modell
– szociális modell
– emberi jogi modell.

 (Könczei és Hernádi, 2011)

Bár a fogyatékosság a legemberibb tapasztalás, amely potenciálisan mindannyiunkat érint, azokra az emberekre, akiknek támogatásra van szükségük képességeik fejlesztéséhez, gyakorlásához, szükségleteik kielégítéséhez, gondolataik kifejezéséhez, ahhoz hogy részt vehessenek egy adott társadalom életében, fogyatékos személyekként tekintünk. A fogyatékosság azonban mindenki számára kontextusban jelentkezik, függ az egyén kulturális, fizikai és társadalmi környezetétől, így rendkívüli jelentősége van annak, hogy egy társadalom miként határozza meg a fogyatékosságot, s kit tekint fogyatékos személynek. A társadalmi modell, mint új gondolati keret, a fogyatékossággal élést már nem személyes szerencsétlenségként, karitatív lehetőségként, vagy csupán orvosi feladatként definiálja. A fogyatékosság megélése a különbözőség, a másság, a kirekesztés és az emberi jogok kérdéseként jelenik meg. Miután a fogyatékosságot társadalmilag konstruált identitásként, illetve reprezentációs rendszerként fogja fel, ezért a fogyatékossággal élő személyt a társadalom részeként mutatja meg, így a hangsúlyt a hatalmi viszonyokra, a diszkriminációra, az elnyomásra, a társadalom felelősségére helyezi. (Hernádi Ilonára hivatkozik Tóthné Aszalai, 2011)

„Az információs társadalom fejlődése lehetővé teszi, hogy a fogyatékosság nem az alkalmatlanságot, a képességek hiányát jelenti, hanem olyan helyzetet, amelyben a környezet alakításával az emberek életminősége – a fogyatékos emberek életminősége is – javulhat, ezért is egyre nagyobb a lehetőség a találkozásra, a társadalmi beilleszkedésre.” (Kőpatakiné, 2009, http://www.ofi.hu/befogadas-megvalosulasa-fele)

Ahogy Köncze és Hernádi fogalmaz: „Bár a  fogyatékosságról mint a főfogalomról írtunk, eközben valójában mégis sokkal inkább  a fogyatékossággal élő emberekről gondolkodtunk és írtunk. Emiatt és csak emiatt juthattunk arra a következtetésre, hogy a fogyatékosság komplexitása, leginkább a szubjektivitás, azaz: a hatalom, a hatalmi egyenlőtlenségekből fakadó tényezők és a szubjektummá  válás  folyamatának  kölcsönhatása  –  révén  ragadható  meg.” (Könczei és Hernádi, 2011. 19.o.)