3.2. A konnektivizmus

Az IKT kultúra a kétezres években kibontakozó konnektivizmusra hatot. Ez a tanuláselmélet a tanulás szociális, hálózati jellegét hangsúlyozza. Követői szerint a tudáscsere hálózati jellege fontosabb a tartalomnál, és a tudásgyarapításra való ráhangolódás fontosabb, mint maga az aktuális tananyag. (Besenyi és Szibrik, 2014)  „A  tanulás ebben az összefüggésben a neuronális, konceptuális és szociális kapcsolatrendszerek fejlesztése a más személyekkel, más agyi régiókkal, más összefüggésrendszerekkel való hálózatosodás révén. A tanulás így az a képesség, amelynek segítségével a kapcsolatokat létrehozzuk, és a kapcsolatok segítségével az információkat közvetítjük” (Downes, 2009 idézi Besenyi és Szibrik, 2014). A konnektivizmus elméletét alátámasztja a web 2.0 (webkettő) internetes szolgáltatások, ahol a tartalmat a felhasználók közösen alkotják és megosszák egymással, azaz egy aktív tudásalkotási folyamat megy végbe. A konstruktivizmussal ellentétben a tanulás már nem egyéni tevékenység, hanem másokkal együttműködő tudásépítés. Siemens (2005) a konnektivizmusnak két egymással összefonódó színterét különbözteti meg: (1) az egyének által formázott hálózatot vizsgáló interperszonális szintet, (2) és az egyénen belül kialakult tudáshálót. Véleménye szerint a tanulás nem más mint a tanuláshoz kapcsolódó döntéshozatal. A szakértelem a szükséges tudás azonosításának és a forrás fellelhetőségének képességével egészül ki.

A konnektivizmus egy olyan pedagógiai megközelítés, amelyben a tanári irányítású folyamatot egyre jobban felváltja az autonóm tanulói tevékenységre alapozott tanulás. (Lakatosné, 2010)