Skip navigation

II.2.1.2. A fogyatékosok sportjának hazai története

Magyarországon az 1929-es év jelenti a mozgáskorlátozottak sportjának első mérföldkövét, amikor az 1903-ban alapított Nyomorék Gyermekek Országos Otthonában dolgozó orvosok és pedagógusok a sport értékét felismerve létrehozták a Nyomorékok Sport Egyesületét (NYSE). Az otthon lakói a rendszeres iskolai gyógytornán és a sportfoglalkozásokon, háziversenyeken keresztül jutottak el az „épek integrált” budapesti sportversenyeire asztalitenisz, atlétika és a labdarúgás sportágakban, ám a második világháborút követően az addig sikeresen működő intézmény néhány politikai döntés következményeként teljesen szétesett (Nádas, 1996).

Az 1960-as és 1970-es években Magyarországon mozgássérültnek lenni egyet jelentett a PERSONA NON GRATA státusszal, de 1970-ben a „Mozgásjavító” Általános Iskola és Diákotthon tanárai és diákjai megalakították a lábszáramputált kétszeres olimpiai bajnokról elnevezett, mozgáskorlátozottak számára létrehozott sportegyesületet, a Halassy Olivér Sport Clubot (HOSC), ahol asztalitenisz, íjászat, sakk, ülőröplabda, majd később úszás, teke és kispályás labdarúgás szakosztályokban kezdődött újra a munka. Egy évvel később, 1971-ben megrendezték a mozgáskorlátozottak első komolyabb hazai nemzetközi sportversenyét Gödöllőn – a „Spartakiádon” a HOSC és a miskolci Akarat Sportegyesület versenyzőin kívül lengyel, jugoszláv, svéd és NSZK-beli sportolók vettek részt. A magyar mozgáskorlátozott sportolók elsőszámú hazai seregszemléjévé azonban a szombathelyi Vasakarat SC által 1975-től kétéves ciklikussággal Vépen megrendezett több napos, több sportágat felölelő, külföldi sportolók részvétel zajló verseny, a Savária Kupa vált (Nádas, 1996).

A mozgássérült sportolóink válogatott szintű megmérettetésekre kezdetben csak a szocialista országok versenyein, az úgynevezett Interkupákon volt lehetőség. Ezeken a kupákon atlétika, asztalitenisz, úszás és sakk sportágakban bizonyíthattak versenyzőink és vívhatták ki a válogatottba való bekerülés jogát. 1975-ben sportolóink első alkalommal képviselhették hazánkat hivatalosan külföldön a svédországi Solna játékokon, majd a franciaországi Saint-Etienne-i Világjátékokon. Az utóbbin való sikeres szereplést követően sportolóink meghívást kaptak az 1976-os „Torontó olimpiádra”, amelyről aztán a budapesti vezetés hazarendelte őket három nappal a játékok megkezdése után – azt követően, hogy a Magyar Népköztársaság külképviselete bejelentette a játékok apartheiddal kapcsolatos bojkottját (Nádas, 1996).

Az 1980-as években sorra alakultak a hazai sportegyesületek, megkezdődött a hazai egyesületi, illetve a versenyek szervezeti kereteinek kiépülése, és egymást erősítve és segítve egyszerre fejlődött a mozgáskorlátozott személyek hazai és nemzetközi sportélete. Erre az időszakra tehető az utánpótlással való országos szintű tudatos foglalkozás kezdete is: 1984-ben rajtolt a Sportolj Velünk mozgalom, amely ma évente 200-300 mozgáskorlátozott gyermeket mozgósít.

Ekkor vezették be a sportágankénti bajnoki rendszereket is, aminek következtében a hazai versenyzési lehetőségek megsokszorozódtak. Ahogyan az egyesületekben egyre tudatosabbá vált a rendszeresen végzett, szakemberek által irányított edzésmunka, a sportágak minőségi fejlődésnek indultak. Ennek a gyors és intenzív fejődésnek az egyik legkiemelkedőbb eredménye az 1984-es New York-i Fáklya Játékokon elért magyar éremeső volt (Nádas, 1996).

A sikeres szereplést követően Magyarország több nemzetközi versenynek és tanácskozásnak is otthont adott. Jelentős mérföldkőnek számított hazánkban, hogy az ISOD megbízásából Pécs 1986-ban ülőröplabda világbajnokságot rendezhetett, és ugyancsak jelentős volt, hogy a média először nyújtott teljes körű tájékoztatást fogyatékos sportoló számára rendezett eseményről. Ez az esemény hozta meg azt az áttörést is, ami azt eredményezte, hogy sportszakembereink is „igazi” sportolóként tekintsenek a fogyatékos sportolóinkra (Nádas, 1996).

A hazai politikai rendszerváltás és a nemzetközi elvárások együttes hatására 1989-ben a Mozgáskorlátozottak Testnevelési és Sportbizottsága (MTSB) az országban akkor működő 16 sportegyesülettel és a speciális intézményekkel és szervezetekkel közösen, az egyéni sportolókat is bevonva, megalakították a Magyar Mozgáskorlátozottak Sportszövetségét (MMS). Azonban egy évvel később, 1990-ben, közvetlenül az 1989-évi International Paralympic Committee (IPC) alakuló közgyűlést követően az MMS határozott arról, hogy Magyarországon is meg kell alapítani a Magyar Paralimpiai Bizottságot (MPB), erre azonban csak 1997-ben, a mozgáskorlátozott, látássérült és az értelmi fogyatékos paralimpiai sportolók érdekében megalakuló országos sportszövetségek, összefogásával került sor (Nádas, 1996).