VII.4. Stressz – az alapok
Stressznek tekinthetjük, ha a szervezet rövidebb (akut) vagy hosszabb (krónikus) ideig jelentős fizikai/pszichés igénybevételnek van kitéve. Igen jelentős egyéni eltérések lehetnek a stressz észlelésében, többek között függ: a szervezet edzettségétől, teherbíróképességétől, immunológiai állapotától.
A magyar származású Selye János 1964-ben dolgozta ki stressz elméletét. Az általános adaptációs szindróma (GAS) a stressz non-specifikus hatását tükrözi a szervezet érő terhelések és válasz függvényében (Nagykáldi, 1998). „A stressz a szervezet nem specifikus reakciója minden olyan ingerre, amely kibillenti eredeti egyensúlyi állapotából, alkalmazkodásra kényszeríti.” (Selye János – Stressz distressz nélkül, 1976, 25.o.)
A stresszre adott válasz, az általános adaptációs szindróma (fokozódik a szimpatoadrenális aktiváció), három lépésből áll (Sellye, GAS, 1964):
- először is a szervezet alkalmazkodik a környezet igénybevételéhez,
- ezt követően jelentkezik a hozzászokás (rezisztencia): adott ingerekkel szemben időlegesen fokozott ellenállóképeség alakul ki,
- majd végül a kimerülés vs. restitúció: energiatartalékok kimerülésével, vagy a stressz elmúltával gyógyulás vagy betegség.
A vizsgálatok jelentős részében a fiziológia oldaláról kutatták a stresszt, elsősorban a szívfrekvencián keresztül, majd előtérbe kerültek a pszichológiai jellegű vizsgálatok is.
Fiziológiai vagy pszichológiai stressz a fizikai aktivitás?
Igen jelentős kérdés, és bizonyos tekintetben kutatási kihívás is, hogy miként tudjuk különválasztani a fiziológiai és a pszichológiai stresszt és ennek mérését egymástól. Gondoljunk csak bele, hogy angol nyelvben, a magyarban hagyományosan terheléses ergometriai vizsgálatot „treadmill stress test-nek” nevezik, vagyis tulajdonképpen magát a fizikai aktivitást, a terhelést jelölik meg stresszorként. Ugyanakkor, amint ez a vizsgálat kiegészül spirometerrel/kilélegzett gázok vizsgálatával is (pl. VO2 Max terhelés), akkor a vizsgálathoz felhelyezett maszk kezdetben önmagában is pszichológiai eredetű stresszt indukálhat. A fentiek két ok miatt is érdekes: egyrészt maga mozgás stressz a szervezet számára, tehát felmerül a kérdés, le lehet-e győzni a stresszt mozgással? Másrészt milyen kapcsolat lehet a fiziológiai és a pszichológiai eredetű stressz között? Egy talán szemléletes példával élve, amikor egy kevésbé edzett személy el szeretne menni a fitneszterembe, már számára az is stressz, hogy azok közé menjen, akik az ő vélekedése szerint „szépek, edzettek, kigyúrtak”. Ehhez adódik, ha veszi a bátorságot és elmegy, az edzés során, a mozgás következtésben, szervezetét érő stressz.
Negatív stresszor-e a fizikai aktivitás?
Ángyán (1993. 142.o.) könyvében olvasható, hogy vannak olyan vélemények, mely szerint „az erős edzést, és a nagy izgalommal járó versenyt (lám, itt is együtt szerepel a fizikai és pszichés forrás - szerző) stresszornak tekintik. Az állandó stressz hatására hipertrófizál a mellékvesekéreg, ennek következtében fokozódik a glukokortikoidok termelése. A hosszú időn át fennálló magas glukokortikoid szint pedig csökkenti a szervezet fertőzések elleni védekezését.” Azt is megfigyelték, hogy erős edzéseket végző sportolókon gyakoriak a fertőzések, pl. felső légúti megbetegedések, de ezt közepes intenzitású edzésekkel kapcsolatban nem erősítették meg. A továbbiakban megfogalmazza, hogy nem egyértelmű az álláspont és nem alakult ki egységes kép a fentiekkel kapcsolatban.