A szervezet iránti elkötelezettség mérésének lehetőségei

Az alábbiakban a teljesség igénye nélkül néhány, az elkötelezettség szintjének, típusának megállapítására használt kérdőívet szeretnék felsorolni. Amint az elméleti áttekintésben is olvasható volt, egyesek ún. globális elkötelezettséget mérnek (azonban annak is több összetevőjét különítik le), míg mások eleve több dimenzióban gondolkodnak. A különféle dimenziók pedig nagyon hasonlóak a globális elkötelezettséget mérő kérdőívek egyes összetevőihez.

1. OCQ (Mowday, Steers, Porter, 1979)

A 15 itemből álló kérdőív az ún. globális elkötelezettséget méri az alapján, hogy az egyén mennyire azonosul a szervezet által vallott értékekkel és normákkal, mennyire kész a nagy erőfeszítésre a célok elérése érdekében, és milyen erős benne a vágy a szervezeti tagság fenntartására. Az érvényességét tekintve az elkötelezettség pozitívan korrelál a megelégedettséggel, a munkahelyi igazságosság észlelésével, és az LMX-szel (leader-member exchange)[1]. A kérdőívnek ismert egy rövidített, 9 itemből álló változata is.

2. Érzelmi, normatív és folytonossági elkötelezettség mérése (Allen, Meyer, 1990)

A kérdőív a szerzők által alkotott háromdimenziós modell méréséhez nyújt segítséget. Az eredeti kérdőívben minden egyes összetevőt nyolc item alkotott, a módosított, 1997-esben már csak hat.

3. Pszichológiai kötődés mérése

O’Reilly és Chatman (1986) 12 itemből álló kérdőíve, mely a fentebb olvasható 3 dimenziót méri (érdekeltség, azonosulás, internalizáció). Az azonosulás-internalizáció dimenzióra nyolc item, az érdekeltségre négy item jut.

4. Szervezeti elköteleződés

Cook & Wall (1980), 9 itemből álló kérdőíve egy összesített elkötelezettséget mér, a tag azonosulásán, bevonódásán és lojalitásán keresztül, minden dimenziót három-három állítás alkot.

5. Szervezeti elkötelezettség skála (OCS)

Balfour és Wechsler (1996) által szerkesztett kérdőív összesen kilenc itemből áll, az elkötelezettség három dimenzióját mérve (azonosulás, odatartozás, váltás).

A szervezeti elkötelezettség megjelenése és jelentősége a sportszervezetekben

A fejezet elején utaltunk arra, hogy a játékosok (és edzők is) gyakran hivatkoznak az elkötelezettségre, amikor a teljesítményüket értékelik. A Real Madrid csapata például egy közleményben köszönte meg a távozó Ivan Helguera sokéves kitűnő teljesítményét, melyben kiemeli a játékos „nagyfokú elkötelezettségét klubja iránt.” Ugyanakkor a nagy ellenlábas F.C. Barcelona csapata (mely a 2006/2007-es idényben az utolsó pillanatban éppen a Real Madriddal szemben veszítette el a bajnoki címet) ezzel egy időben adott ki szintén egy közleményt, melyben a sikertelenség egyik okaként említik, hogy egyes játékosok nem voltak eléggé elkötelezettek klubjuk iránt. Éppen ezért a jövőben egy edzőkből és öt játékosból álló tanácsot terveznek működtetni, hogy a jövőben ilyesmi ne fordulhasson elő. Sokszor lehet arról is hallani (talán a 2007-es nemzetközi labdarúgó átigazolás legnagyobb sztárja, a francia Thierry Henry a legjobb példa[2]), hogy a játékosok számára a cél iránti elkötelezettség (bajnoki, nemzetközi kupa győzelem, stb.) is mennyire fontos az új csapat kiválasztásánál. Számos alkalommal használják a fogalmat, de vajon mi van mögötte?

Egy biztosan állítható: nagyon ritkán lett sikeres az a klub, csapat, mely csak összevásárolt sztárokkal kívánt jó eredményeket elérni. Ha nem törődik azzal, hogy már a játékos leigazolása előtt, a tárgyalás során megismertesse vele a klubot, a szokásokat, történetét, hagyományait, célkitűzéseit^[3] stb.(ez tulajdonképpen a szervezeti szocializáció szerves része), ha nem igyekszik benne kialakítani az érzelmi elkötelezettséget is klubja, csapata iránt, akkor máris hátránnyal indul majd abban a versenyfutásban, ami a professzionális (él) sportot jellemzi.

Nem csak a felnőtt csapat új és régi játékosainál fontos az elkötelezettség kialakítása, hanem az utánpótláskorúaknál is. Vannak olyan klubok, ahol már a gyerekek kiválasztásánál odafigyelnek erre.

Egy történet például a Liverpool F.C. egyik ilyen toborzását meséli el. 10-12 éves gyerekek játszottak egymás ellen, mindketten a klub hivatalos (egyik pirosban, a másik fehérben) szerelésében. A fehérek csúnya, 5-1-es vereséget szenvedtek és az egyik (amúgy nem ügyetlen) kisgyermek nagyon elkezdett sírni. Odament hozzá az edző, és megkérdezte, hogy miért sír annyira. Erre a gyermek szemét törölgetve azt felelte, hogy azért mert szégyent hozott erre a mezre. Az edző megfogta a karját és magával vitte, azt mondva: „Rád van szükségünk.” A történethez hozzá teszik, hogy ez a gyermek bizonyos Steven Gerrard volt, aki ma a Liverpool idolja, Bajnokok Ligája győztes, csapatkapitány, és hiába ostromolja sok más klub (rengeteg pénzt ajánlva neki) ő a klubjában maradt.