4.5. Diskurzus a Down-szindróma képi ábrázolásának a reneszánsz festészetben történő lehetséges megjelenéséről

Andrew Levitas és Cheril Reid orvos-írók 2013-ban közzétettek egy publikációt az American Journal of Medical Genetics című folyóiratban, amely meglepő és azóta is hevesen vitatott állításokat fogalmaz meg a Down-szindrómával élő személyek ábrázolásáról a reneszánsz flamand festészetben. A szerzőpáros két festményt elemez, amelynek témája az újszülött Jézus imádása. Az első kép címe A Krisztusgyermek imádása (Adoration of the Christ Child), 1515 körül keletkezett és alkotója ismeretlen.[1] (A művészettörténészek Jan Joest van Calcar (1460-1519) holland festőművész követőjeként tartják számon.) A második festmény címe ugyanez, a Frankfurti Mester műhelyében készült 1496 és 1502 között.[2] Az első kép alkotója a gyermek születését éjszakai fényviszonyok között ábrázolja, a második pedig nappali jelenetként mutatja be.

A képek témája a középkori misztikában gyökerezik: A rendalapító középkori misztikus, Svéd Szent Brigitta (1302-1373) egyik látomását ábrázolja. A kis Jézus születését leíró revelációja később erőteljesen befolyásolta a reneszánsz festészet tematikáját. Ez az első képen kifejezettebben és erőteljesen érzékelhető, mint a másodikon: Brigitta halála előtti utolsó látomása szerint az Újszülött a földön fekszik, és erős fényt sugároz a körülötte levőkre. A mellette térdeplő és felé hajló szőke hajú nőalak egyes értelmezések szerint Brigittára utal, aki egész életében, írásaival és tetteivel törekedett arra, hogy „Krisztus iránti odaadását Szűz Máriával való azonosulásával” fejezze ki. A kép keletkezésének időszakában, a 15-16. század fordulóján a Szent Brigitta által alapított szerzetesrend tagjai, a Brigitta nővérek képviselték az alapítónak azt a törekvését, melynek lényege az, hogy a rend tagjai Brigitta útját követve Jézus Krisztus spirituális édesanyjaként éljenek (Sahlin, 2008).

Levitas és Reid – illetve az ő nyomunkban haladva Starbuck (2011), majd Leach (2013a és 2013b) – megvizsgálták a két képet, és úgy találták, hogy az első kép ismeretlen alkotója, aki Joest van Calcar stílusában készítette képeit, két Down szindrómás személyt ábrázolt a képen. Az e témában először publikáló orvos szerzőpáros véleményét John M. Starbuck PhD- értekezésében a képeken ábrázolt alakok arcvonásainak antropológiai alapokon álló karakterológiai elemzésével támasztotta alá, és ezen az ösvényen haladt tovább Mark Leach is (Levitas és Reid, 2003, Starbuck, 2011, Leach, 2013a és 2013b).

 7. kép: Joest van Calcar stílusát követő Ismeretlen Mester: A Krisztusgyermek imádása

Tanulmányukban Levitas és Reid – valamint az elemzést antropológiai karakterek alapján újra elvégző Starbuck – megállapítják, hogy a Szűz Mária mellett jobbra látható, szárnyakkal ábrázolt angyal, valamint a hátsó sorban középen álló pásztor arca a Down-szindróma megkülönböztető jegyeit viseli magán. Az angyal esetében ezek a sajátos vonások[3] erősek és nyilvánvalóan karakterisztikusak, a pásztor estében a Down-szindrómára utaló jellegzetességek kevésbé egyértelműek. A szerzőpáros tanulmányában utal arra, hogy a 16. századi festményeken ábrázolt fogyatékos személyek általában vagy a komikus vagy pedig a gonosz karakter szimbólumaként jelennek meg (Levitas és Reid, 2003). Jelen esetben azonban feltehetően nem erről van szó. Elemzésüket figyelembe véve Starbuck (2011) annak a véleményének ad hangot, hogy a fogyatékos, konkrétan a Down-szindrómás személyként ábrázolt angyal jelenléte ezen a képen az alábbi okok egyikére vezethető vissza:

1. A fogyatékos személyek ábrázolása a képen szimbolikus céllal történt,
2. a festő meleg, szeretetteljes érzéseket táplált a kép készítésekor a fogyatékos modell iránt[4], illetve 3. a Down-szindróma karakterisztikus fizikai jegyei abban a korszakban és kultúrában még nem számítottak a fogyatékosságra utaló jelzéseknek.  

8. kép: Angyal Szűz Mária mellett

Mark Leach a kép szimbolikáját elemző esszéjében arra a következtetésre jut, hogy a Down-szindrómás személyeket a késő középkori Európa földi társadalma kizárta ugyan magából, de ők – angyalként – a mennyei birodalom többi angyalával egyenrangú tagként vehettek részt az újszülött Jézus imádásában (Leach, 2013).

Az előző állítások mérlegelése alapján arra a következtetésre juthatunk, hogy a késő-középkori, reneszánsz festészetben előfordulhatott olyan személyek ábrázolása, akik – a mai szóhasználat szerint – Down-szindrómával éltek, de a középkor társadalom tagjai még nem tekintették őket egyértelműen fogyatékos személyeknek. A különböző társadalmi közösségekből történő kirekesztésükre, menhelyekre, asylumba toloncolásukra, vagy a családban, a nyilvánosság elől való rejtegetésükre sincsen bizonyíték. Sőt elképzelhető, hogy a Down-szindrómás fiatalokat barátságos, szeretetreméltó karakterük miatt a többségi társadalom tagjai befogadták.

Nem tekintettek rájuk félelemmel vegyes gyanakvással, mint általában az értelmi fogyatékos személyekre, akik – az elterjedt felfogás szerint – valamilyen módon a Gonosszal állnak közvetlen kapcsolatban. A Down-szindrómás gyermekek és fiatalok ábrázolása tehát a reneszánsz festészetben nem hétköznapi jelenség, de nem is párját ritkító kuriózum. Egyenrangú szereplői a zsánerképeknek, így például az Ismeretlen Festő által 1515-ben készített festménynek, A Krisztusgyermek imádásának is. Az is lehetséges, hogy a két igen hasonló szereplő – az angyal és a pásztor – alakjának egy és ugyanazon modellje a festő gyermeke volt, aki iránt érzett szeretetét is érezni véljük a két alak megformálásában, barátságos és szeretetreméltó karakterének kifejező ábrázolásában.

9. kép: Pásztor a második sorban

Starbuck (2011) értekezésében felhívja a figyelmet arra is, hogy a Krisztusgyermek imádása-tematikában – az előzővel szinte teljesen megegyező szereplőkkel és szcenárióval – más képek kis születtek a reneszánsz korában. Ezek egyike a Frankfurti Mester műhelyében készült 1496 és 1518 között. Ez a festmény nappali fényviszonyok között ábrázolja a kis Jézus születését, és nem látunk rajta Down-szindrómás szereplőt. A Mária mellett helyet foglaló angyal és a második sorban álló pásztor arca ezen a képen nem hordozza a Down-szindróma markáns jegyeit:

10. kép: Frankfurti Mester műhelye: A Krisztusgyermek imádása (1496-1518)

11. kép: Az angyal

 12. kép: A pásztor