1.3. Magyar matematikatanítási reformok

Az iskolai matematikatanítás megújítása a 19. század vége óta foglalkoztatja a tanárokat, a matematikusokat. 1890-ben nemzetközi mozgalom indult, a magyarországi reformbizottság vezetője Beke Manó professzor, a szervezet pedig a Mathematikai és Fizikai Társulat, a mai Bolyai János Matematikai Társulat elődje. Céljuk egyrészt a tananyag korszerűsítése volt, valamint az új matematikai eredmények beépítése a matematika tananyagba. Másrészt a tanítási módszerek megújítása, a „munkáltató tanítás”, a mérések, közvetlen tapasztalatszerzés megjelenése a tanítási órákon a valóság mind jobb megértése, a világos fogalomalkotás érdekében. Beke Manó kollégáival, Rados Gusztáv műegyetemi professzorral, Mikola Sándorral és Rátz Lászlóval a fasori Evangélikus Gimnázium tanáraival tankönyveket írt a népiskolai matematikatanítás számára, amelyhez a tanítóknak úgynevezett „vezérkönyvekben” adott hasznos tanítási útmutatót. Az új módszereket a szerzők sikerrel alkalmazták a saját iskolájukban, azonban az elterjesztésük kevésbé volt eredményes.

A következő lépést az 1950-es években Péter Rózsa és Gallai Tibor középiskola I. osztályának szóló tankönyve jelentette, amely gyakorlati alkalmazásokra építve szemléletesen magyarázott matematikailag korrekt fogalmakat, összefüggéseket. A további kötetek taníthatóságát javította Hódi Endre és Tolnai Jenő, akik a felépítés rendszerét jobban közelítették a matematikához.

Az 1960-as évek elején az úgynevezett „Szputnyik sokk” hatására újra nemzetközi figyelem fordult az oktatás megújítása felé. 1962-ben Budapesten rendeztek UNESCO konferenciát, amelyen a matematikatanítás korszerű kérdéseiről tanácskoztak. Innen indult a Varga Tamás, Dienes Zoltán nevével fémjelzett komplex matematikatanítási kísérlet. A tananyag komplex voltát mutatja, hogy a matematika egységes egészként szerepel benne a korábbi számtan-mértan tanítás helyett. Megjelennek a halmazok, számrendszerek, kombinatorika, valószínűség. Sajnos bizonyos anyagrészek esetenként túl korai formalizmusra adtak lehetőséget, nem mindenkinek sikerül elkerülni például az egyenletek, nyitott mondatok tanítását akkor, amikor a gyermekek még nem érettek erre a szimbolizmusra. A tantervi anyag változtatását módszertani megújítás is kísérte a tanulók életkori sajátosságainak figyelembe vételével, az aktuális matematikai didaktikai, pszichológiai, pedagógiai kutatások eredményeinek felhasználásával. A kísérlet hosszú ideig zajlott, folyamatos kapcsolatot jelentett a tantervek kidolgozói és az iskolákban tanító pedagógusok között, amit a Művelődésügyi Minisztérium által létrehozott Korszerűsítési Bizottság irányított Szendrei János professzor vezetésével, aki a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola főiskolai tanára (az intézmény főigazgatója, a Matematika Tanszék vezetője) volt. A mai napig megtalálhatók az intézetben a kísérleti tankönyvek, a taneszközök, színes rudak, lyukas táblák, stb., amelyeket azóta is használnak a pedagógusképzésben. Az így kialakult új tantervet 1978-ban vezették be, majd 1986-ban korrigálták. Ekkor a felső tagozatos kísérletek még nem fejeződtek be, ezzel magyarázható, hogy az újítások bevezetése az alsó tagozaton sikeresebb volt, mint a felsőbb évfolyamokon. A legfontosabb cél a felfedeztető tanítási stílus megteremtése, melynek során a tanulók eszközök, tárgyi tevékenységek, szemléltetések segítségével saját maguk fedezik fel a matematikai összefüggéseket, találják meg az új fogalmak legfontosabb jellemzőit. Ezzel szakítani kell a korábbi közlés-gyakoroltatás-számonkérés rendszerű tanítással. A saját felfedezésen alapuló, problémaközpontú tanítás lehetővé teszi a matematikai gondolkodás fejlődését, a tananyag jobb megértését, a tanulók motivációjának erősítését. A tananyag spirális felépítése biztosítja, hogy a tanulók saját tempójukban, induktív úton jutnak az életkori sajátosságaiknak megfelelő általánosításhoz, absztraháláshoz, a tények, fogalmak, összefüggések, fogalmi rendszerek megismeréséhez. Ugyanakkor a pedagógust nagyobb kihívás elé állítja, hiszen olyan környezetet, eszközöket, feladatokat, ellenőrzési módokat kell a tanulóknak biztosítania, ami a pedagógus segítő támogatásával lehetővé teszi az önálló tevékenységet. Ez a tanítási stílus feltételezi a differenciálást a különböző sebességgel haladó tanulók között, ezáltal is nagyobb terhet róva a tanárokra. Ezért különösen fontos a pedagógusok felkészítése a komplex matematika tanítására folyamatos továbbképzések szervezésével. A kezdetben jól működő továbbképzések száma csökkent, így a reform elterjedése megtorpant. Az új módszerek meghonosodását gátolja, hogy ez a tanítási stílus időigényesebb, mint a közlő módszer, és a matematika óraszám folyamatos csökkenésével, sokszor épp a tevékenységekre, célzott fejlesztő játékokra szánt idő vész el. A későbbi korszerűsítések, a képességfejlesztés, majd a kompetencia alapú tanítás mind ugyanezt a célt szolgálták, a felfedeztető matematikatanítás elterjesztését, a matematikai képességek, a matematikai gondolkodás fejlesztését, a tanulók attitűdjének javítását. A matematikatanítás megreformálására matematikatanárok, tanítók egy csoportja Pálfalvi Józsefné vezetésével 2006-tól Európai Uniós támogatással kompetenciaalapú matematika tananyagokat dolgozott ki. Fontos szempont volt az úgynevezett realisztikus matematika alkalmazása, a tananyag mind erősebb kötődése a mindennapi életben hasznosítható ismeretekhez. Ezek a tananyagok azonban nem nyerték el azt a formátumot, amely alkalmassá tette volna őket a tanulói alkalmazásra, valamint a megvalósíthatóságra vonatkozó kísérletek is abbamaradtak. Mivel rendkívül sok hasznos módszert, tevékenységet gyűjtöttek össze, ez az anyag a mai napig kincsesbánya a korszerű módszereket alkalmazni kívánó pedagógusok számára.