2.2 A magyar óvóképzés kezdetei
A kisgyermeknevelés, valamint a kisgyermeknevelők felkészítésének szükségessége a 19. század elejére sürgető igényként jelent meg a reformerek egy részének gondolkodásában.
A gondolat első magyarországi megfogalmazója Tessedik Sámuel szarvasi evangélikus lelkész, aki az iskoláskor előtti nevelésnek döntő jelentőséget tulajdonított. Pályázati Értekezés című munkájában kifejtett nevelési nézetei között a tanítónőkre (értsd óvónőkre) vonatkozó elvárásait is összefoglalja, a gyermekeket jó erkölcsre és tisztességre történő, játékkal, könnyű munkákkal folyó tevékenységeket tartja kívánatosnak.
A 19. század első harmadában Európában már működtek kisgyermeknevelő intézetek (Bécs, Augsburg, Párizs, Cremona), hazánkban a 30-as években élénkülő reform törekvések nyitottak utat ezen intézmények előtt. A kisgyermeknevelés gondolata részét képezte a népoktatási elképzeléseknek, a törekvések fő képviselői Kossuth Lajos, Klauzál Gábor, Fáy András, Eötvös József, Trefort Ágoston, Bezerédj István, Wesselényi Miklós.
Báró Eötvös József (Szókontor Pál domborműve, Eötvös József Főiskola,Baja)
A törekvések elméleti hátterét elsősorban Samuel Wildersprin és Heinrich Pestalozzi munkássága jelentette (Wilderspin A korai nevelésről és kisded nevelő intézetekről című munkáját Kossuth Lajos fordította magyarra 1837-ben a börtönben).
Az első magyar óvóképző gr. Festetics Leó alapításával, Tolnán, 1837-ben kezdte meg működését Wargha István igazgató vezetésével.
Brunszvik Teréz, Bezerédj Amália
1836-tól működött a Kisdedóvó Intézetek Magyarországban Terjesztő Egyesület, alapítói között pl. Brunszvik Teréz, Rosthy Albertné, Deák Ferenc, Wesselényi Miklós, Klauzál Gábor, Ürményi János, Festetics Leó. Az Egyesület felkérésére Brunszvik Teréz és Schober Ferenc dolgozták ki a „képző- és példány-intézet” alapításának tervezetét, s annak elfogadását követően ajánlotta fel Festetics Leó Tolna vármegyében, Belaczon alapított kisdedóvó intézetét.
[Szekszárd vagy Tolna? – az alapítás eseménytörténetét Kurucz Rózsa tárta fel, ld. Kurucz Rózsa (2002): Az első magyar óvóképző. Babits Kiadó, Szekszárd]
Az óvóképzés megindításának több szempontból is nagy jelentőséget tulajdoníthatunk: „A ma már történelmet jelentő, haladó eszmét képviselő hősök, mártírok neve – az egyesület központi választmányának névsorában – bizonyítja, hogy a politika és a pedagógia egybeforrt, hogy a nevelés kérdése talán sohasem érdekelte a közélet kimagasló alakjait oly intenzíven, oly egyetemesen, mint éppen a reformkorban” (Kurucz, 2002, 31).
Az országos törekvések, az intézet működtetése komoly feladatot, problémákat, küzdelmeket jelentettek az alapítóknak, köztük a toborzás, a támogatók felkutatása, az anyagi feltételek megteremtése tette próbára elszántságukat. Tevékenységük jelentőségét Kurucz Rózsa a következőképpen összegzi:”Az angol Infant School Society hatása nyomán a Kisdedóvó Intézeteket Magyarországban Terjesztő Egyesület olyan szervezet volt, mely az alapítások igen korai szakaszában megteremtette az óvóképzést, s létrehozta az egyesület által irányított második képzőintézetet Európában” (Kurucz, 2002, 38-39).