Skip navigation

I.2.6. A felvilágosult abszolutizmus

A pedagógia minden vonatkozásban felértékelődik. Újrafogalmazódik az a – többen között már John Locke által kinyilvánított tétel, hogy neveléssel az ember szinte korlátlan mértékben formálható. S ez a túlhajtott, mítosszá váló pedagógiai optimizmus nem csak az egyént célozza meg nevelői hatásaival, hanem a különféle emberi csoportokat, közösségeket, végsős soron az egész társadalmat. A felvilágosodás nevelés-kultusza abban is testet ölt, hogy az abszolutista uralkodók nagy ívű népnevelési terveket szőttek, melyeknek célja nem elsősorban az egyén, hanem a „nagy egész” – korabeli magyar kifejezéssel az „álladalom” – boldogsága-boldogulása volt. (A társadalmi „boldogulás” itt elsősorban a fennnálló társadalmi rend megerősítését jelentette.) Az egyházi iskolák fölötti ellenőrzés igényének erőteljes megfogalmazódása, és a községi-állami iskolák átfogó rendszerének kialakulása mind ezt a felvilágosult abszolutista uralkodói szándékot tükrözték. 

II. József (1780–1790) 

Az olyan uralkodók, mint Nagy Frigyes, Mária Terézia és II. József szeme előtt a „jó alattvaló”, a „hasznos állampolgár” eszménye lebegett, aki – akárcsak egy hatalmas gépezet kis csavarja – a maga szűk területén hibátlanul működve segíti elő a állam magasabb rendű érdekeinek megvalósulását. Hasznossága azonban csak e szűk körre tejed ki, ebből ki nem léphet, mert az csak káoszhoz vezetne az államgépezet működésében. E hasznosságelv szellemében kell az egyszerű falusi nép művelését megszervezni éppúgy, mint a városi kereskedőkét, kézművesekét, hivatalnokokét. Az is természetes, hogy a különféle életpályák más és más szintű és színvonalú ismeretanyag, műveltségi tartalom elsajátítását követelik meg.