IV.3. Felsőoktatás
Az 1850-es években a pesti egyetem szervezeti felépítésében jelentős változtatásokat hajtottak végre. Nálunk is bevezették az új ausztriai egyetemi szabályzatot, s ez megváltoztatta a bölcsészkar addigi státuszát. A filozófiai fakultás az 1850–51. tanévtől kezdve a többi három egyetemi karral egyenrangú fakultássá vált, s a tanulmányi idő három évre emelkedett. (Pontosabban: három esztendei bölcsészkari tanulmány lett a bölcsészdoktori cím elnyerésének egyik feltétele.)
Egyúttal megszűnt a kötelező és szabadon választható tantárgyak kettőssége: a hallgatók ettől fogva érdeklődésüknek megfelelően és tetszőleges sorrendben vehették fel az egyes tantárgyakat. Az egyetemre való felvétel feltételei is módosultak: a leendő hallgatóktól megkövetelték a nyolcosztályos gimnáziumi végzettséget és a sikeres érettségi vizsgát. A bölcsészeti kar diákjai ekkor már 18–21 esztendős fiatalemberek.
A filozófiai fakultás többi karra való előkészítő szerepének megszűnése után új nehézség előtt állt: meg kellett találnia funkcióját a megváltozott rendszerben. Az új, összetett feladat pedig egyrészt a tudósképzés, másrészt pedig a tanárképzés lett.
Az 1852–53. tanévtől kezdve – az addigi szaktárgyi és pedagógiai előadások mellett – már gyakorlatok (szemináriumok) is szerepeltek a pesti egyetem tanrendjében. Ilyen szemináriumokat először történelemből és ókori filozófiából tartottak – kifejezetten gimnáziumi tanárjelöltek számára.
A magyar középiskolai tanárképzés mégis csak nagy nehézségek árán indult fejlődésnek. A bécsi tanügyi kormányzat az ötvenes évek elején a középiskolai tanárok képesítésére „tanárvizsgáló” bizottságokat hozott létre. E bizottságok előtt kellett vizsgáznia a háromesztendős bölcsészkari stúdiumot végzett jelöltnek szaktárgyaiból, neveléstudományból és oktatásmódszertanból. Itt állították ki a gimnáziumi és reáliskolai tanári okleveleket. Kezdetben csak Bécsben, Prágában, Innsbruckban, Lembergben és Padovában működtek ilyenek. Ez a tény jelentősen csökkentette a középiskolai tanárságra vállalkozó magyar fiatalok számát.
Ugyanakkor tovább nehezítette a helyzetet az is, hogy a bécsi kormányzat igyekezett idegen tanárokkal, osztrák, német, cseh, morva pedagógusokkal elárasztani a magyar középiskolákat. Az iskolafenntartó egyházak ellenálltak ennek a törekvéseknek. Gimnáziumaikba saját belátásuk szerint – többnyire tanárvizsga nélkül – vették föl a jelölteket. (A tanári állás elnyeréséhez többnyire elegendőnek tartották a teológiai végzettséget.)
Az 1860-ban kibocsátott uralkodói rendelet, az „októberi diploma” – ha rövid időre is – bizonyos önkormányzati jogokhoz juttatta Magyarországot. Az átmenetileg enyhébbre forduló politikai légkör kedvezett a magyar felsőoktatás fejlődésének is. A pesti egyetem visszakapta rektor- és dékánválasztó jogát, a tanítás nyelve is magyarrá vált.
Fontos állomás volt a magyar középiskolai tanárképzés történetében az első hazai tanárvizsgáló bizottság felállítása. Az osztrák hatóságok engedélye nyomán 1862 augusztusában kezdte meg működését Pesten.