IX.1. Harc az iskoláért - Az iskolarendszer átformálása
A második világháború után a politikusok többsége egyetértett abban, hogy az államberendezkedést korszerűsíteni kell: a feudális hagyományok elhagyásával ki kell alakítani a modern, polgári demokratikus jogállamot. Egy ilyen jogállamban a világnézeti pluralizmus elve érvényesül: fontos szerep jut az egyházaknak, de tág mozgástérhez jutnak az egyéb felfogások, köztük a materialista-ateista világnézet is.
Heroikus erőfeszítésekkel építették újjá az országot, s küzdöttek egy emberibb világ, a demokratikus társadalmi rend megteremtéséért. Ebben a harcban a világi és egyházi erők kezdetben egymás mellett álltak. Egyetértettek abban, hogy az iskolarendszert demokratikus irányba kell továbbfejleszteni. A széles tömegeknek lehetővé kell tenni a kultúra elsajátítását, a munkások és parasztok tehetséges gyermekeinek is biztosítani kell iskolai oktatásban való részvételt az elemi szinttől egészen az egyetemig.
Az oktatás demokratizálásának helyes alapelve vezette az iskolaügy irányítóit akkor, amikor 1945. augusztus 18-án elrendelték a nyolcosztályos általános iskola megszervezését.
Maga a nyolcosztályos, elemi képzést nyújtó iskola – mint már láttuk – nem volt előzmények nélkül való a magyar iskoláztatás történetében. A gondolat már a húszas években felmerült, de akkor a gazdasági válság volt a megvalósítás akadálya. Az 1940. évi 20. törvény elrendelte a nyolcosztályos népiskolák létesítését, de a háborús viszonyok hátráltatták ennek tömegessé válását.
Döntő különbség volt a már helyenként működő nyolcosztályos népiskolák és a felállítandó új általános iskola között. Az előbbi megőrizte népiskola jellegét (mellette létezett a négyosztályos polgári iskola és a nyolcosztályos gimnázium), továbbtanulásra nem jogosított. Az utóbbi viszont a polgári iskolákat és a gimnáziumok alsó négy osztályát magába olvasztotta. Az általános iskola egységes jellegű: egyazon műveltségi anyag (egységes alapműveltség) közvetítését tűzi ki célul minden 6-14 éves gyerek számára.
A nyolcosztályos általános iskola megteremtése nem ment zökkenők nélkül. A tanév kezdete előtt két héttel kibocsátott rendelet váratlanul érte az iskolafenntartókat, az egyházakat. Az átalakítást nem készítették elő, legtöbb helyen hiányoztak a magasabb szintű oktatáshoz szükséges személyi és tárgyi feltételek.
Kis településeken, az egy-két tanítós osztatlan iskolákban nehéz volt megszervezni a külön tanítóval és tanteremmel működő ötödik osztályt. Olyan helyeken viszont, ahol polgári iskola vagy gimnázium működött - ezeket beolvasztva - azonnal rá lehetett térni a szaktárgyi rendszerű oktatásra.
Az új iskolatípus célja tehát az volt, hogy általános alapműveltséget nyújtson minden tanulónak, amelyre 14 éves kor után a középiskolai és felsőfokú tanulmányok, illetve a szakmai képzés épülhet. Az általános iskola nyolc osztályának kiépülésével párhuzamosan a gimnáziumok és a szakjellegű iskolák fokozatosan négyosztályossá alakultak. Tanulóik tehát 14-18 éves fiatalok voltak.
A háború után széles körű mozgalom bontakozott ki az alapműveltség terjesztése érdekében. Folytatták a korábban megkezdett harcot az analfabétizmus felszámolására. Az írás-olvasástanítás a felnőttekre is kiterjedt. Az intézményes oktatás kereteit kiterjesztették felnőttkorra (Dolgozók Iskolája), de lehetővé tették a magasabb műveltség elsajátítását is.
Közvetlenül a háború után, 1945 nyarán Londonban új nemzetközi szervezet jött létre. A 24 ország részvételével megalakult az UNESCO (United Nations Educational, Scientific and Cultural Organisation), az Egyesült Nemzetek Szervezetének Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete. Tagállamai kötelezték magukat arra, hogy „mindenki számára biztosítják a neveléshez való teljes és egyenlő hozzájutást, az igazság szabad kutatását, az eszmék és ismeretek szabad kicserélését”. Létrejött az első olyan szervezet, amely a pedagógia, a nevelés-oktatás világméretekben felmerülő kérdéseivel foglalkozik. Magyarország 1948 óta tagja a világszervezetnek.
Az UNESCO szakemberei (köztük később a magyarok is) elsősorban a „harmadik világ”-ban, az elmaradott, volt gyarmati országokban tettek sokat az analfabétizmus felszámolásáért, az iskoláztatás fejlesztéséért.
A magyar iskolaügy demokratikus fejlődésének másik iránya a közép- és felsőfokú oktatásban tanuló fiatalok segítésére irányult. Paraszt- és munkásgyerekek tömegei előtt nyíltak meg az intézményes nevelés korábban eléggé szűk lehetőségei: a középiskolák, a főiskolák, az egyetemek.
A demokratikus reform során átalakultak a középiskolák. A fokozatosan négyosztályossá váló gimnázium tanterve is lényegesen módosult elődjéhez képest. Megszűnt a német nyelv kiemelt szerepe, a választható élő idegen nyelvek közé felvették az orosz, francia, angol és olasz nyelvet. Eltörölték a honvédelmi ismeretek, a szépírás és a gyorsírás tanítását. A latin nyelv és a testnevelés óraszámát csökkentették, emelkedett viszont a magyar nyelv és irodalom, a történelem, a föld- és néprajz, a természettudományi tárgyak, az egészségtan, az ének-zene és a rajz óraszáma. Az 1945/46. tanévtől kezdve építették ki a gimnáziumok reál tagozatát, ahol latin helyett vegytant, ábrázoló geometriát tanítottak.
A háború után sor került a magyar felsőoktatás átszervezésére is. Az első újonnan létrehozott egyetem az Agrártudományi Egyetem volt. A nők előtt megnyitották valamennyi felsőoktatási intézmény kapuit: ezt az 1946. október 21-én közzétett 1946. évi 22. törvény mondta ki.