VIII. fejezet: A harmincas-negyvenes évek

A húszas évek kulturális reformsorozata a klebelsbergi „konzervatív modernizáció” lassú evolúciós folyamata nem hozta meg a várt sikereket, de ideje sem volt a kibontakozásra. Az a keresztény középosztály, amelyre a modernizációs folyamatban támaszkodni kívánt, nem vált új típusú műszaki értelmiség bázissá. A hatalom konszolidációjával párhuzamosan – főleg a „deklasszálódástól” való félelem miatt – egyelőre megtartotta erős érdeklődését a hagyományos értelmiségi pályák iránt.

A külpolitika sem kedvezett a kulturális-társadalmi program zavartalan megvalósításának. A békés fejlődés helyett a nemzetközi konfliktusok kiéleződése volt jellemző, s a tragikus végkifejlet sem váratott sokáig magára.

A harmincas évek elejének gazdasági válsága is hozzájárult ahhoz, hogy a nagy ívű tervek jó része nem valósulhatott meg. A válság talaján feléledő fasizmus már másféle „modernizációt” hirdetett meg Európa-szerte. Ez már nem a reformok korszaka, hanem a radikális társadalmi átalakításé. A harmincas évek Magyarországának ideológiai légköre is a szocialitás, társadalmiasítás eszméjével telített. Ennek az eszmének a dinamikus, majd egyre agresszívebb programját a szociáldemokrácia, a kommunizmus és a fasizmus tömegmozgalmai hordozzák. Az 1930-tól terjedő időszak már új tényezőt emel be a politika porondjára: a politikailag emancipált munkásság és a parasztság rétegeit.

A korszak kultuszminisztere és vezető ideológusa Hóman Bálint (1885-1953) történész-kultúrpolitikus volt, aki – egyéves megszakítással – egy teljes évtizedig (1932-1942) állt a VKM élén. Művelődéspolitikájának központi gondolata „a nemzeti egység, a nemzeti erők fokozása és koncentrációja” lett. 

Hóman Bálint

A húszas évek bevallottan „koalíciós” (többféle „nemzeti” ideológia együttélésén alapuló) ideológiájával szemben Hóman Bálint az összeolvadást hirdeti.

Ez a felfogás a nemzetet mint önálló létezőt, individuumot tünteti fel. Ha pedig a nemzet egyéniséggel és személyiséggel rendelkező individuum, akkor létezik nemzetnevelés is, hiszen miként az egyént, úgy a nemzetet is nevelni lehet. Folytatva az analógiát: ha az egyén belső feszültségei, vívódásai a következetes és hatékony cselekvés akadályozó tényezői, akkor ez így van a nemzet „belső egyenetlensége” esetén is. Ha pedig az egyénnek van saját világnézete, akkor a nemzet is rendelkezik ilyennel: „tagolatlan nemzeti világnézet” formájában.

A harmincas években tehát a nemzetté nevelés vezérgondolata előnyt élvez még a – korábban preferált – valláserkölcsi neveléssel szemben is. Az új nemzedék „egységes és egyöntetű” nevelése a legfontosabb, ennek rendelődik alá az oktatómunka és a szakképzés is.

A nemzetnevelés elveinek terjesztéséért, minél szélesebb körben való meggyökereztetéséért sokat tett a későbbi kultuszminiszter, majd miniszterelnök Teleki Pál (1879-1941), aki 1938 májusától 1939 februárjáig volt a kultusztárca birtokosa. Teleki már korábban is fontos politikai szerepet játszott – 1920 és 1921 között miniszterelnök volt. A rövid kultuszminiszterség után – 1941 áprilisában bekövetkezett tragikus haláláig – ismét kormányfő lett.

Teleki Pál

Az ország lakosságát öntudatos nemzetté formálni-nevelni – e kívánságnak (túl Imre Sándor elvont nemzetnevelés elméletén) sürgető aktualitást adott az országot ekkor fenyegető konkrét veszély: mind a hitleri Németország, mind a sztálini Szovjetunió elnyeléssel fenyegette.

A korszak népoktatását illetően figyelmet érdemel a nyolcosztályos népiskola kialakulásának folyamata. Mint már láttuk, a gondolat Klebelsbergtől sem volt idegen, aki – a kormányzó felkérésére – elkészítette a nyolcosztályos népiskola bevezetésének tízesztendős programját. A gazdasági válság megakadályozta ennek gyakorlatba való átültetését. Időközben Budapesten és néhány más nagyvárosban kiépült a népiskola hetedik és nyolcadik osztálya. Az 1937/38-as tanévben kb. 7000 elemi iskola közül kb. 100 volt nyolcosztályos.

A nyolcosztályos népiskola felállítását az 1940:20. törvény mondta ki. Eszerint a tankötelezettség hatéves korban kezdődik és kilenc évig tart. Az iskola 8 tanéven keresztül mindennapi, a kilencedik évben pedig havonkénti egy alkalommal gyakorlati ismereteket nyújt.

A szorgalmi időszak a felső négy osztályban nem szeptembertől júniusig, hanem csak október közepétől április közepéig tart. Ez a helyi igényeknek megfelelően meghosszabbítható. Ha a tanuló átlagon felüli tanulmányi eredményt ért el, akkor a nyolc osztály elvvégeztével szakközépiskolában tanulhat tovább.

Az 1940:20 törvénycikk gyakorlati megvalósulásának a háború állta útját, bár a legtöbb településen megszervezték a 7-8. osztályt.

Jól tetten érhető a hómani oktatáspolitikának a központi állami iskolafelügyeletet továbbra is fenntartani kívánó jellege az 1934. évi középiskolai reformban. A középiskoláról szóló 1934:11. törvénycikk a reálgimnázium és reáliskola megszüntetésével új alapokra fektette a középiskolai oktatást.

Amíg az 1924-es reform a differenciálást tekintette célnak, addig ez az egységes középiskolát, amelynek a nemzetismereti oktatás állt a tengelyében. Az új egységes magyar középiskola a gimnázium volt. Míg az 1924-es törvény egységesítette a nemzeti-ideológiai tárgyakat, de kiszélesítette a választás lehetőségeit, addig az 1934-es reform egyetlen igazi középiskolai tanulmányi utat tartott meg.

A reform nyomán 1938-ban megjelent gimnáziumi tanterv nagyobb teret szentelt az úgynevezett nemzeti tárgyaknak. Ezek a tárgyak a következő ismeretköröket ölelték fel: magyar nyelv, magyar irodalom és művészet, magyar történelem - ennek keretében az állami, gazdasági, társadalmi élet jelenségei, Magyarország földrajza és néprajza. Egyúttal csökkentette a görög és latin nyelv, valamint a természettudományos tárgyak óraszámát. A világtörténelem a korábbiakhoz képest kisebb súllyal szerepelt, a magyar nyelv és irodalom tananyagából kimaradt a poétika, retorika és stilisztika, helyettük a középiskola felső osztályaiban irodalomismeretet és irodalomtörténetet tanítottak.

A hómani koncepció gimnáziuma a nemzet életében vezető szerepre hivatott értelmiség nevelésének iskolája. Éppen ezért távol akarták tartani tőle a „kontraszelekció elve alapján odatóduló illetéktelen elemektől”. Az alsóbb néposztályok gyermekei a harmincas évek végén mindössze 5,1 százalékkal képviseltették magukat a középiskolákban.

Hóman Bálint élete főművének tekintette a tanügyigazgatás szervezeti átalakítását, egyszerűsítését, ésszerűsítését célzó 1935:6. törvényt. 1935-ig a különböző iskolatípusok felügyeletét más és más állami felügyeleti szervek látták el. Az 1935. évi törvény a közép- és középfokú iskolák felügyeletét a tankerületi főigazgatóságokra bízta, s megszüntette a népiskolai tanfelügyelőségek önállóságát. Az ország valamennyi iskolája nyolc tankerületi főigazgató irányítása és ellenőrzése alá került. A törvény szerint az állam felügyeleti joga az egyházi iskolákra is kiterjedt, akárcsak korábban.

A harmincas évek közepétől a negyvenes évek közepéig terjedő időszak magyar iskoláinak rendszerét a következő ábra segítségével szemléltetjük:

A magyar iskolák rendszere 1935-ben