II.1. A felvilágosult abszolutista iskolapolitika alapelvei

Törekvéseiknek következménye volt az, hogy iskoláztatásunkban fokozatosan tért hódított a felvilágosult abszolutizmus néhány tipikus alapelve:

1. Az iskolai keretek között folyó oktatás-ismeretterjesztés fontos állami érdek. A felvilágosodás egyik alapvető gondolata szerint oktatással, felvilágosítással megoldhatók a társadalmi bajok, problémák. A néptömegekkel minden eszközzel – iskolával, tanítóval, tankönyvvel – tudatosítani kell, hogy az a társadalom a legjobb, amelyben ők élnek; az a hely számukra a legmegfelelőbb, amelyet ebben a társadalomban elfoglalnak; mindennek megváltoztatása végzetes lenne számukra és az ország egészére egyaránt.
   
   
2. A közvetlen hasznosság, az utilitarizmus elvének érvényesítése. Ekkorra már világossá vált, hogy a nemes ifjak számára előnyös „barokkos” latinos-jogászi ismeretek – amelyeket a hagyományos kollégiumok nyújtottak – szükségesek ugyan, de kiegészítésre szorulnak. Ezek mellett fontos a jövendő életvitelben közvetlenül hasznos ismeretek elsajátítása is, mint például a gazdálkodás tudományáé, és ezzel összefüggésben a természetrajz, a földmérés megismerése. Egyesek szerint a korabeli művészetekhez és szépirodalomhoz is értenie kell a nemesembernek, hogy hozzáértő mecénásként támogathassa a zene, a szépirodalom, a színház művelőit. De műveltségéhez hozzátartozik az is, hogy ismerje az új filozófiai és természettudományos irányzatokat. A közvetlenül hasznos műveltség a városok egyre gyarapodó polgári rétegeinek érdekeit is szolgálta. Az iparosok és kereskedők mellett a polgárságon belül, fokozatosan megerősödött és differenciálódott a nem nemes, világi értelmiségi réteg. (A magasabb iskolát végzett, megfelelő hivatali állással rendelkező polgárokat „honorácior”-nak nevezték abban a korban.)
   
   
3. A felvilágosult abszolutista uralkodók a vallási türelem elvét kívánták érvényesíteni. Az egyes vallások szembenállását igyekeztek feloldani azzal, hogy a hívő emberre helyezték a hangsúlyt, nem pedig a dogmatikai és szertartásbeli különbségekre.
   
   
4. Az előbbiekből az következik, hogy az iskolaügy – Mária Terézia híres kijelentését idézve – „politikum”, azaz államhatalmi kérdés. Az iskolázás ettől kezdve már nem kizárólag az egyes vallásfelekezetek ügye, de nem is az egyes földesurak jótékonykodásának függvénye. Az uralkodó fenségjogába került, világi területre áttevődött, „laicizált” kérdés lett az iskolaállítás, fenntartás és irányítás ügye. Az állam továbbra is igénybe kívánta venni az egyházakat az iskoláztatásban, az oktatásban, de csakis saját központosított irányítása, felügyelete alatt.

Mária Terézia (1740-1780)

Mária Terézia az 1770-es években a tanügy nagyszabású reformját hajtotta végre. Az 1773-ban feloszlatott jezsuita rend vagyonának jelentős részéből tanulmányi alapot hozott létre az alsó, a középfokú oktatás valamint az egyetem támogatására. A királyi katolikus iskolák függése az államhatalomtól ettől kezdve még nyilvánvalóbbá vált.