V.3. Óvodák

A népiskoláztatás kérdése mellett Eötvös József az óvodák ügyének is figyelmet szentelt. 1870-ben törvényjavaslatot terjesztett az országgyűlés elé, de ennek keresztülvitelében halála megakadályozta.

A kisdedóvást szabályozó törvény 1891-ben lépett életbe (1891:15 tc.). Beillesztette az óvodát a magyar köznevelési rendszerbe. Célja: a 3–6 éves gyermekeket ápolja szüleik távollétében; elősegítse, testi, értelmi és erkölcsi fejlődésüket.

A törvény rendelkezett az óvónők képzéséről is. Óvónőképző intézetbe ettől kezdve csak a polgári iskola vagy a gimnázium négy osztályának elvégzése után jelentkezhettek lányok és fiúk. A felvétel feltételei: egészséges, ép testalkat, zenei hallás, betöltött 14. év.

Képzési ideje két esztendő volt. A közismereti és „készség” tárgyak mellett neveléstani ismereteket oktattak, hospitálásokat szerveztek a képzők mellett felállított mintaóvodákban. A képzés végén a növendékek képesítő vizsgát tettek elméletből és gyakorlatból. Ezt követően egy tapasztalt óvónő mellett gyakorolták a pedagógiai munkát 18 éves korukig, amikor már óvóképesítő oklevelet kaptak. A törvény előírása szerint az óvodákban csak képesített óvónő alkalmazható.

A századfordulón jelentős mértékben növekedett az óvodák száma, s kiszélesedett az óvónőképző intézetek hálózata.