X.2. Általános iskolák
A hatalomra jutó kommunista párt úgy tekintett az iskolára, mint az engedelmes állampolgárok nevelésének eszközére. Ez jól beleillett abba a koncepcióba, amely a politikai célok elérésének eszközévé kívánta deformálni a társadalmi szervezeteket, a tudományos életet, az irodalmat, a művészetet. Természetes, hogy az iskolai nevelést-oktatást is a pártérdekeknek megfelelően kell megszervezni. Az oktatásügy is a pártpolitika „szolgálólányává” lett.
Jól kitapintható az iskolának szánt szerep változása, ha az általános iskolai tantervek célmeghatározásait vesszük szemügyre. Az első új tanterv 1946-ban (tehát még a „fordulat éve” előtt) született, s ekképpen fogalmaz: „Az általános iskola célja, hogy a tanulót egységes, alapvető nemzeti műveltséghez juttassa, mindenirányú továbbnevelésre és önnevelésre képessé tegye és közösségi életünk tudatos tagjává nevelje.” (Ez a tanterv egyébként igen korszerű elvek alapján született: lehetővé tette az egyéni hajlamok kibontakoztatását, választható tárgyak és gyakorlatok rendszerét kínálta, törekedett a munkáltatás megvalósítására stb.)
Az 1950-es szocialista tanterv már gyökeresen eltér elődjétől. Célként azt tűzi ki, hogy az iskola „tanulóifjúságunkat Népköztársaságunk öntudatos, fegyelmezett állampolgáraivá, a dolgozó nép hűséges fiává, a szocializmus építőjévé nevelje...” A „fegyelmezett állampolgár”-rá nevelés akkoriban nem jelentett mást, mint olyan alattvalói magatartás kialakítását, amely megfelel a monolitikus államhatalom, a diktatórikus parancsuralmi rendszer igényeinek.
Ennek a célnak felelt meg iskolában közvetítendő ideológia, ami kizárólag a marxizmus-leninizmus lehetett. A Magyar Dolgozók Pártjának 1950. évi közoktatási határozata súlyos hibákat, hiányosságokat állapított meg a közoktatásban: az iskolák „nincsenek eléggé kapcsolatban az eleven élettel, a termeléssel” nem nyújtanak korszerű szakképzést, másfelől viszont „túlterhelik a tanulókat” Az iskolákra „jelentős befolyást gyakorol a burzsoá ideológia és különösen a klerikális reakció”. Ugyanez a határozat sürgette, hogy „olyan ütemben, amennyire csak gyakorlatilag megvalósítható, a tankönyvek, a tanterv és a tananyag sugározza a marxizmus-leninizmus ideológiáját”, emellett felszólított a „klerikalizmus” és a „burzsoá ideológiák” elleni harcra.
Egy 1951-ben megjelent képeskönyvből
Az új szocialista tanterv - bár a nyolcosztályos alsó-felső tagozatos szerkezetet meghagyta - teljesen átalakította a tanítandó tárgyak 1946-ban kialakított belső rendjét, arányait, tartalmát; eltörölte a választható tantárgyakat, ugyanakkor mindegyik osztály tananyagát hatalmas méretűvé bővítette, jelentős tanulói túlterhelést okozva. Az új szocialista általános iskola teljesen más volt, mint amit a demokratikus közoktatás-politikusok (Keresztury Dezső, Kiss Árpád és mások) 1945-1946-ban megalkottak.
Pedagógiai-elméleti hátteret az ideológiai neveléshez a szovjet szerzők műveinek egyre szaporodó fordításai szolgáltattak. Nagy példányszámban jelentek meg Goncsarov, Jeszipov, Kalinyin, Krupszkája, Makarenko és mások munkái. S miután a Szovjetunióban a gyermektanulmány és a „polgári” reformpedagógia más áramlatai már a harmincas évektől kezdve nemkívánatosnak minősültek, ezek a friss szellemű pedagógiai irányzatok nálunk sem juthattak szóhoz.
Éppígy perifériára szorították, illetve elnémították a tradicionális magyar pedagógiai gondolkodás jó néhány élő és alkotó képviselőjét. (Prohászka Lajost és Karácsony Sándort nyugdíjazták, Kornis Gyulát internálták stb.)
A már említett 1950-es párthatározat erőteljesen szorgalmazta az iskola és a termelés szorosabb kapcsolatát, a munkás-paraszt származású tanulók lemorzsolódásának felszámolását is.
A lemorzsolódás elleni kampány eredményeképpen az 1952/53-tanévig egyre erősödött az iskola „megtartó képessége”. Az ötvenes évek közepéig sikerült elérni, hogy száz első osztályos közül valamivel több mint a fele fejezze be a nyolcadik osztályt. Ekkor azonban megtört a fejlődés folyamata: elbizonytalanodott, meggyengült az a központosított szervezet is, amely a bukások és lemorzsolódások elleni harcot folytatta. Később, hatvanas évekig ismét erősödött az iskola megtartó képessége.
Az ötvenes évek közepére egyre gyakoribbá váltak a diktált ideológiától való „elhajlások, torzulások”, egyre több pedagógus mert saját benső meggyőződésére hallgatva tanítani, nevelni.
Általános iskolai tankönyv-illusztráció