VI.1. A középiskolák fejlődése

Eötvös József már 1848-ban megkísérelte újjászervezni a magyar középiskolákat. Második kultuszminisztersége idején, a népiskolai törvény elfogadása után, 1870 áprilisában nyújtotta be középiskolai törvénytervezetét.

Noha a javaslatból Eötvös életében már nem születhetett törvény, a koncepció eredetisége, újszerűsége miatt figyelmet érdemel.

A miniszter elképzelése szerint a népoktatást követően négytagozatú középiskolában tanulhatnak tovább a gyerekek. Ez a középiskola egy épületben működő, egymással kooperáló, de különböző képzést nyújtó tagozatokból áll, mint: a) al- és felgimnáziumok 4+2 osztállyal, b) al- és főreáliskolák 4+3 osztállyal, c) líceumok 3 osztállyal, d) ipari és kereskedelmi szaktanfolyamok 4 osztállyal.

Eötvös felfogása szerint a középiskola elsőrendű feladata az általános ismeretek nyújtása, és csak másodsorban a felsőfokú tanulmányokra való előkészítés. Ez utóbbi célra a líceumot tartotta alkalmasnak, ahova a tanulók a hat gimnáziumi vagy hét reáliskolai osztály elvégeztével léphettek be. A líceum második és harmadik osztályában a különböző egyetemi tanulmányokhoz szükséges tárgyakat tanulták volna.

Jelentős újítása a tervezetnek az ipari és kereskedelmi szaktanfolyamok beillesztése a középfokú oktatásba. Ezek a tanfolyamok szorosan együttműködtek volna a gimnáziumi és reáliskolai oktatással. A közös tárgyakat egy tanár ugyanazon az órán tanította volna a gimnáziumi, reáliskolai és szaktanfolyami tanulóknak. A tagozatok között nem volt áthághatatlan válaszfal, a tanulók érdeklődésük szerint választhattak a képzési utak, a szakirányok között.

Eötvös elgondolásában nem szerepel érettségi vizsga, helyette a felsőfokú intézményekbe való lépés előtt felvételi vizsgát ír elő. Felfogása szerint az adott főiskola joga, hogy megvizsgálja a más intézetekből jövő tanulók tudását, s megállapítsa, hogy alkalmasak-e továbbtanulásra.

Az eötvösi középiskola-koncepció tehát merész újításokat tartalmazó, demokratikus szellemű javaslat. Az elképzelés terv maradt csupán, s csak Eötvös halála után mintegy másfél évtizeddel született meg az új törvény, az 1883:30. tc.

A Trefort Ágoston minisztersége alatt elfogadott középiskolai törvény – Eötvös „többutas” elképzelésével szemben – csak a klasszikus gimnáziumot és a reáliskolát tartja számon a középiskola-típusok között. Céljuk az általános műveltség közvetítése és a felsőfokú tanulmányokra való előkészítés. A gimnázium a humanisztikus, mindenekelőtt görög–latin tanulmányok segítségével, a reáliskola pedig a modern nyelvek, a mennyiségtan és a természettan fokozottabb tanításával oldja meg feladatát. (Az eredetileg hatosztályos reáliskolát 1875-ben nyolcosztályossá fejlesztette egy törvény.)

A gimnáziumi érettségi mindenféle felsőfokú tanulmányra jogosít, a reáliskolából azonban csak a műegyetemre, a tudományegyetemek matematikai-természettudományi karára, a bányászati, erdészeti és gazdasági akadémiákra lehetett beiratkozni.

A törvény az ország területét 12 tankerületre osztja, élükre tankerületi főigazgatót nevez ki. A Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium főigazgatók közreműködésével gyakorolja a középiskolák feletti felügyeletet. Ez a felügyelet a felekezeti középiskolákra is kiterjed.

Az első középiskolai törvény a tanári képesítés feltételeiről is intézkedett. Állami tanárvizsgáló bizottság előtt kell képesítő vizsgát tenni. Ennek az intézkedésnek jelentős szerepe volt abban, hogy a következő negyedszázad alatt az okleveles középiskolai tanárok száma 47%-ról 88%-ra emelkedett. Emelkedett a középiskolák száma is: a világháborúig 179-ről 222-re (a közben megalakult leány-középiskolákkal 264-re).

1890-ben új törvényt fogadtak el a középiskolákról. Ez módosította az 1883. évi törvény rendelkezéseit: a gimnázium tanulóit nem kötelezte a görög nyelv és irodalom tanulására. Helyette az ún. görögpótló tárgyakat választhatták a tanulók (görög írók műveinek magyar fordítása, görög irodalom és művelődéstörténet alapjai, szabadkézi rajz). A görögpótló tárgyak bevezetése az iskolafenntartók elhatározásától függött. Ezek után az ilyen intézményben érettségizett fiataloknak pótló érettségi vizsgát kellett tenniük görög nyelvből, ha az egyetemek vagy főiskolák hittudományi karára, illetve ha az egyetemek bölcsészettudományi karára akartak beiratkozni. Így voltaképpen egy újfajta középiskola-típus született: a latin-görögpótlós gimnázium a latin-görög nyelvű gimnázium és a latin nélküli, modern nyelvi képzést nyújtó reáliskola mellett. A görögpótló tárgyak rendszerét csak az 1924. évi középiskolai törvény szüntette meg.

A nők egyenjogúságát célul tűző mozgalmak a magasabb művelődés igényét is megfogalmazták a század második felében. Ezek az emancipációs törekvések – a fejlett nyugati és északi államokat követve – ekkor még a magasabb műveltség megszerzésében látták a női egyenjogúság megszerzésének első és döntő lépését.

A népoktatási törvény – mint láttuk – a lányok számára polgári iskolát és tanítónőképző intézetet szervezett. A polgári leányiskolák a kispolgári rétegek művelődési igényeit még ki tudták elégíteni. A problémát az jelentette, hogy a század végére még mindig hiányzott a női középiskola, amely a középpolgárság, az „úri középosztály” leányai előtt megnyithatta volna az utat az érettségihez kötött értelmiségi pályák és az egyetem felé. Ezt pedig mind az államigazgatás megnövekedett munkaerő-igénye, mind pedig a megélhetési viszonyok nehezülése egyre jobban sürgette.

1875-ben – Trefort Ágoston kultuszminisztersége alatt – Molnár Aladár hétévfolyamos felsőbb leányiskolát alapított a fővárosban. Ez az intézet érettségit nem adott, képzési célja a humán műveltségű családanya és feleség szerepkörre való felkészítés volt. Középfokú leánynevelésünk első rendszeres iskolái, a felsőbb leányiskolák széles körben elterjedtek.

Wlassics Gyula minisztersége alatt döntő változás ment végbe a nők felsőfokú iskoláztatásában. Előbb gyógyszerészeti tanfolyamok szervezését engedélyezte, majd 1895. december 6-án – királyi jóváhagyás után – miniszteri rendelettel megnyitotta az egyetemek bölcsész, orvosi és gyógyszerészi fakultását a nők előtt. (Hugonnai Vilmát, aki 1879-ben szerzett orvosi diplomát Zürichben – csak e rendelet után – 1897. május 14-én avatták orvosdoktorrá a budapesti tudományegyetemen.)

A felsőoktatás a nyolcvanas években – ha csak részben is – már nyitott volt a nők számára, de még mindig hiányzott az érettségivel záruló női középiskola.

Fontos kezdeményezéseket tett ezen a téren az Országos Nőképző Egyesület, amely bizottságot hozott létre a leánygimnázium megszervezésére. Az ONE törekvéseinek eredményeként 1896. október 2-án megnyithatta kapuit hazánk első leánygimnáziuma. Tanterve a fiúgimnáziumok tantervét vette alapul. Mindemellett gondot fordítottak arra, hogy érvényesüljön a „női jelleg” és figyelembe vették, hogy „a leányoknál nagyobb óvatosság szükséges az erőltető stúdiumra való elhatározás dolgában”. Ezért a leányok nem tanultak görögöt – pótlására az ókori irodalmat vezették be – latin csak az ötödik osztálytól kezdve szerepel, a női jelleget pedig a rajz, az ének és a női kézimunka biztosította.

Az ONE leánygimnáziuma mellett, nehézkesen haladt a többi hasonló intézmény létrehozása. (1912-ig csupán három nyilvános leánygimnázium létezett az országban.) A leányok – magántanulóként – a fiúgimnáziumokban tanulhattak és ott tehettek érettségi vizsgát. Több helyen a fiúgimnáziumhoz vagy a felsőbb leányiskolához csatolt gimnáziumi tanfolyamot szerveztek számukra.

Már az 1883. évi törvény elfogadása után elkezdődtek azok a viták, amelyek a középiskolai oktatás tartalmi kérdései köré rendeződtek. Sokan már túlhaladottnak ítélték a hagyományos klasszikus műveltség elemeire építő, a nyelvi-irodalmi tanulmányokat középpontba helyező képzési modellt. A polgárosuló társadalom igényeinek már kevésbé felelt meg egy olyan műveltségeszmény, amely túlhangsúlyozza a klasszikus nyelvek (mindenekelőtt a latin) szerepét és kevés teret enged a természettudományoknak. A századforduló táján elinduló, s a középiskola megújítását célzó reformmozgalom képviselői sürgették a gimnáziumi oktatás életszerűségének fokozását, a valós társadalmi igények figyelembevételét. Új jelenség a tanulók, s általában a gyermek sajátosságai iránti felfokozott érdeklődés, többek között a tanulói túlterhelés okainak kutatása.

A következő táblázat a századforduló körüli esztendők magyar iskoláinak rendszerét szemlélteti:

A magyar iskolák rendszere a századfordulón