V. fejezet: Az népiskoláztatás története 1867–1919 között

Az 1867-es kiegyezés új alapokra helyezte Ausztria és Magyarország kapcsolatát az Osztrák-Magyar Monarchián belül. A kiegyezési törvény (1867:12. tc.) kimondta a két ország önállóságát (külön kormányokkal, parlamenttel) és egyenlőségét, paritását. Ugyanakkor rögzítette az együttműködés módozatait is. A közös uralkodó – az időközben magyar királlyá koronázott Ferenc József – elismerte az 1848. évi törvényeket, és megalakította a felelős magyar minisztériumot, Andrássy Gyula gróffal az élen.

A kiegyezés a maga korában reális kompromisszum volt, teljes egészében megfelelt az akkori társadalmi és nemzetiségi erőviszonyoknak. A magyar politika vezető rétege a nemzeti önállóságnak jóval nagyobb mértékét, az ország gazdasági felzárkóztatásának több lehetőségét kapta kezébe, mint Mohács óta bármikor.

A kiegyezés lehetőséget teremtett a magyar társadalom polgári fejlődése számára, s – ezzel párhuzamosan – kedvező feltételeket biztosított a magyar iskolaügy korszerűsítésére, tartalmi-szervezeti modernizálására.