Skip navigation

A jellemkomikumra épülő óvodai mesék

A néhány epizódból álló és véletlenszerűen bekövetkező csattanóra kihegyezett zsánerképek bevonhatják a gyerekeket az epika világába, fontos azonban, hogy idő múltával egyre több olyan történettel ismerkedjenek meg, amelyek – bár tréfásak, szórakoztatóak – nem egy-két harsány jelenetre épülnek, hanem hősök, hőstípusok felvonultatásával egy-egy jellemkép megalkotására, felismerésére ösztönöznek.

Az állatmesék közül a fentiekben megismerkedtünk az állathangutánzó történetekkel és az állatvilágot övező falusi anekdotákkal. Az állatmesék legjelentősebb csoportja azonban emberi tulajdonsággal ruházza fel az állatokat, és jellemzően az állatok rivalizálásával, versengésével, élet-halál küzdelmével foglalkozik. Az állatmesék egy részében – a természeti tapasztatot megerősítve – az erősebb állat hatalmába keríti, becsapja vagy elejti a gyengébbet. Ezek az állatmesék mégsem a részvétre vagy szánalomra építenek, inkább csúfolók. Az áldozat megérdemli sorsát, mert elővigyázatlan, hiszékeny, óvatlan, meggondolatlan volt, hitt a hízelgő szavaknak (A holló és a róka, A róka és a kácsák, Gazdag Erzsi: Békakirály-úrfi keresztelője), túlságosan nagyra tört, nem fogadta el a korlátait (A csókai csóka, A dalos béka, A mezei egér), elégedetlenkedett, irigykedett, viszályt szított (A békák királyválasztása, A két kicsi bocs meg a róka.) Az áldozat elejtése ráadásul több mesében nem erővel, hanem csellel, furfanggal történik: a csalafinta ragadozó látszólag megerősíti áldozatát hóbortjaiban, és ezzel csalja lépre őt. Ezek a történetek tréfásak, hiszen egy hirtelen fordulattal fejeződnek be, de a csattanó az egyszerű jellemrajzokból mégis logikusan következik, ami miatt akár példázat, tanítómese, fabula is faragható belőlük.

A rivalizálásra épülő állatmesék másik csoportja visszájára fordítja a természeti törvényeket. Ezekben a kisebb, esendőbb állat – a „furfangos kópé” – felülkerekedik az erősebben. Az ökörszem lesz a madarak királya, a sündisznócska meglovagolja a medvét, a kismalac képes szembeszállni a farkas falkával.[1] A történet legtöbbször kétértelműségre, tettetésre, alakoskodásra épül. Fejleszti a gyerekek gondolkodását, hiszen a hallgatónak meg kell tudni különböztetni a főhős szavait, tetteit és a titkolt valódi szándékát.


[1] A szárnyasok királyválasztása; Az ökörszem és a medve; Sündisznócska lovagol; A mezei nyúl és a sündisznó; A kismalac és a farkasok. 

Feladat

  1. Milyen furfanggal győzi le erősebb ellenfelét a hős az alábbi mesékben: A szürke ló; Szutyejev: A kisegér és a Ceruza; A medve, a róka meg a bödön vaj; A róka meg a farkas aratni megy; A róka és a gólya; Holló úr meg Rókáné?
  2. Jellegzetes állatmesei furfang, ha a gyengébb állathős segítségére szúrós darazsak, szúnyogok vagy tüskés sündisznó sietnek. Keressen példát erre a mesei megoldásra!

Van, amikor a főhősnek nincs szüksége túl bonyolult furfangra, mert a mese inkább a behemótként viselkedő erősebb állat(ok) butaságára, hiszékenységére épül (Kacor király; A szamár és az oroszlán; Zelk Zoltán: A három nyúl); van ahol két ragadozó küzd meg egymással a furfangosabb győzelmével (A róka meg a sajt; A róka és a farkas a lakodalomban; Mackó úr meg ordas koma); s olyan is van, amikor mind az erősebb, mind a gyengébb állat furfangot vet be (A farkas és a hét kecskegida).


Az állatmesék között találhatunk kevert formákat, amelyekben az állati karakterek emberszereplőkkel küzdenek meg. A medve és az elrabolt gyermek című mesében egy kisgyermek látja el agyafúrt módon a medve baját, A szálláskérő róka vagy A farkas, a róka és a szegény ember című mese pedig „furfangverseny” emberek és állatok között. Az emberi világgal küzd meg a kis kakas is a gyémántfélkrajcárjáért, neki azonban nem éles esze, hanem különleges képességei vannak (akárcsak a „csillagszemű” juhásznak), ami a varázsmesékhez közelíti a történetet. Mivel az állatok emberi karaktereket jelenítenek meg, az állati és emberi szereplők felcserélése nem okoz meglepetést. A brémai muzsikusok zsiványokkal küzdenek meg, de ellenfeleik lehetnének farkasok is (ld. Farkas-tanya); A kismalac és a farkasok főhősét egy kiskanásszal is behelyettesíthetnénk; és a krajcárért küzdő kiskakas is lehetne „állatvőlegény”.


A fentiekhez hasonló cselekményszövésű, jellemkomikumra építő meséket találhatunk az emberszereplőket felvonultató történetek között is. Az először ismertetett állatmesékhez az „ostoba emberekről” szóló novellamesék állnak a legközelebb. Befejezésüket tekintve ezek között is két típust különböztethetünk meg. Az első típusban az ostoba ember megszégyenül, és az ostobaság lelepleződik. Ezekben a csúfoló mesékben a közösség (eredetileg a „falu”: a műfaj alaptípusa a rátótiáda, falucsúfoló) vaskos nevetéssel állítja pellengérre a karikírozott szereplő(ke)t, és ez a szarkazmus nem áll távol az óvodás gyerekek szemléletétől sem. A kisgyerekek nem ismerik a megbocsátó, elnéző kritikát, számukra a bűn és a bűnös nem választható el egymástól. A tudatlanságot figurázza ki például A rátóti csikótojás vagy a Furulyavevés; a lustaságot A rest macska; a fiatalok perlekedését A három kívánság; a tolakodó kíváncsiságot Az állatok nyelvén tudó juhász; a hóbortos képzelgést a Pityi Palkó

Feladat

Milyen emberi állítanak pellengérre az alábbi mesék: Furulyavevés; Kutya szeretne lenni; A fiatal pár és a kotlós; A három tolvaj meg az ásítozó asszony; A kisködmön; Méhek a vonaton (Icinke-picinke. Népmesék óvodásoknak)?

Ezek a mesék a túlzás, a nagyítás, a torzítás eszközeivel élnek, így a gyerekek számára akkor válnak élvezetessé, ha már nekik is kialakult fogalmuk van a józan hétköznapi mértékről, és megvannak a kellő előismereteik (körülbelül sejtik például, hogyan születik egy kiscsikó).

Az ostoba hősökről szóló mesék másik típusa inkább a „hazugságmesék” kifordított, inverz logikáját követi: minél inkább megsérti a hős hóbortos, bolond viselkedésével a hétköznapi normát, annál szerencsésebben alakul a sorsa (bolondmesék). A képtelen kalamajkákra épülő epizódok jellemző kerettörténete, hogy a hős bumfordiságával megnevetteti a szomorú királykisasszonyt, akinek így végül a kezét is elnyeri (Benedek Elek: Furulyás legény, A bolondos legény). Jellemző cselekmény, hogy a hős láncmeseszerűen cserélgeti a vagyonát, míg csupa értéktelen holmija vagy semmije nem marad. Egy falusi zsánerképben a főhős, Mihók – a formulameséket idézően – „halmozza” és eltékozolja a jegyajándékokat, a bizarr lánykérés mégis sikerrel jár (Illyés Gyula: Ilók és Mihók). A történettípus egyik modernkori feldolgozása Fésüs Éva Májusi meséje, amelyben a sün az anyák napi ajándékot kótyavetyéli el.

Sajátos, átmeneti kategóriát képvisel a „rászedett ördög” mesetípus. Az antihős ebben a tündérmeséket idézően mitikus: az ördög, a halál, az óriás. A vele szemben álló hős azonban mitikus képességek nélkül, furfanggal, ügyességgel győzi le ellenlábasát, miközben nevetségessé is teszi. E mesék komikumának forrása az emberek világában csetlő-botló szörnyek megjelenítése, akik elveszítik félelmet keltő titokzatosságukat. (Pl. Benedek Elek: A rászedett ördög; A vitéz szabó legény; de furfanggal győzi le a hiszékenynek bizonyuló boszorkányt  Jancsi és Juliska, illetve a palackba zárt szellemet a szegény halász az Ezeregy éjszaka meséinek egyikében ).

A novellisztikus vagy reális mesék sajátossága, hogy hiányzik belőlük a varázslatos elem: bár általában romantikusan kalandosak, a mindennapi világunkban játszódnak. A történetük tipikusan egy társadalmi szatíra: a hős a hatalom, a társadalmi hierarchia valamely öntelt képviselőjével (bíró, földesúr, császár) birkózik, és csak az eszében és ügyességében bízhat. A cselekmény annyiban mégis a varázsmeséket idézi, hogy ebben a típusban is megtalálható az „átváltozás”: a szerepjáték, az átöltözés, a tettetés (Ludas Matyi, Csalóka Péter, A kerek kő). A mesetípus inverz párja a Mátyás király mondák egy része, amelyben a király „furfangos kópéként”, álruhában, szegény emberként jelenik meg valahol az országban, hogy később „átváltozva”, királyként igazságot tegyen (pl. Jókai Mór: Egyszer volt Budán kutyavásár; Benedek Elek: A kolozsvári bíró). Sajátos kópé Mátyás király „igazmondó juhásza” is, akinek tárgyiasított vívódásában már a belső jellemábrázolás csíráit is felfedezhetjük. A nagycsoportosoknál kedvelt lehet a „nemi szerepcserére” épülő cselekmény is: ezekben a csalóka hősnő húz férfiruhát, hogy különbnek bizonyuljon férfitársainál (Akárki).[1] A furfangos kópé típusú mesék gyakran kombinálódnak a varázsmesékkel. A csillagszemű juhásznak varázsereje is van, de a harmadik próbánál már ravasz fortéllyal győzedelmeskedik; a Csizmás kandúrban szerepet játszik a fondorlatos átöltözés, de a vége a „rászedett ördög” mesevilágát idézi.[2]


[1] Bauer Gabriella szöveggyűjteményében Az okos lány cím alatt szerepel szicíliai meséként.

[2] A népmesetípusok rövid bemutatását ld. Boldizsár Ildikó: A népmese. In: Gyermekirodalom i.m. 72-84.