Kezdeményezési formák

A kezdeményezés célja, hogy a tevékenységre késztető belső feszültséget teremtsen. Az érdeklődés óvodás korban valamilyen külső impulzussal kelthető fel. Bár a hosszabb meséknek inkább a kötöttebb foglalkozási formák felelnek meg, a mondókák, versek, rövidebb állathangutánzó vagy anekdotikus történetek inkább a helyzet adta lehetőségek keretei között szoktak elhangzani. A gyermekekhez való alkalmazkodás nagyobb önfegyelmet vár el a pedagógustól, és a programalkotók azt tanácsolják, hogy tartsunk fejben legalább egy ciklushoz kötődő, negyedévnyi anyagot. Anyagunkat csoportosíthatjuk aszerint, melyiket mondjuk el mindenképpen, akár indirekt vagy direkt módszerrel is, és melyiket hagyjuk el abban az esetben, ha spontán nem adódik rá alkalom. A gyerekeknek adott esetben fel lehet ajánlani a választás lehetőségét, vagy egy rövid idő távon a foglalkozásokat a gyerekekkel együtt is lehet tervezni.[1]

A spontán motiváció a gyermekek játékához, az aktuális környezet adta lehetőségekhez igazodó kezdeményezési forma. Azt vesszük elő, amire a gyerekek akkor és ott fogékonyak, illetve aminek a hely, az idő és a körülmények megfelelnek. Ehhez a biztosan tudott, jól begyakorolt és sokszínű repertoár nélkülözhetetlen.  A motiváció kötődhet a gyermekek spontán játékához (pl. babázáshoz, vonatos, fúró-faragó és építőjátékokhoz, piacos, boltos, udvari játékokhoz, labdajátékokhoz); a természet jelenségeit, változásait megfigyelő környezeti sétákhoz, kinti munkákhoz, madáretetéshez; vagy az óvodai élet mindennapi rutinjához.

Az indirekt kezdeményezést „tervszerűen spontánnak” nevezhetjük. Az óvópedagógus előzetesen olyan körülményt teremt, amely felkelti a gyerekek figyelmét, és alkalmat ad az irodalmi élmény átadására: például a csoportszobába egy olyan tárgyat vagy tárgyegyüttest helyez el, amely iránt várhatóan érdeklődni fognak a gyerekek. Lehet ez termés- vagy virággyűjtemény, játéktárgy, egy bábfigura, egy kép vagy rajz. A gyerekek érdeklődését kihasználva előbb beszélgetést kezdeményezhetünk, majd ehhez kapcsolódóan egy vagy több irodalmi művet bemutathatunk.

A direkt kezdeményezés során nem várjuk meg, amíg a gyerekek érdeklődése önkéntelenül a mese- vagy vershallgatás felé terelődik. Különösen prózai alkotások iránt gyakran kell ilyen módon érdeklődést kelteni. 

- Az irodalmi tevékenység előzménye lehet kép- vagy képeskönyv-nézegetés. Az óvodapedagógus táblarajza, kivetített diafilm, írásvetítő vagy projektor képe szintén lehet figyelemfelkeltő. A kép lehet a gyerekekkel készített alkotás, ragasztott összeállítás, album is. A gyermekek figyelmét valamilyen közvetlen vizuális ingerrel, például egy adott művet stilizáltan felidéző hívóképpel is felhívhatjuk a várható irodalmi tevékenyégre.

Hívókép A kiskakas gyémántfélkrajcárja című meséhez

- A megelevenedő, beszélő tárgyak, az óvópedagógus szerepjátéka magnetikusan hat a gyerekekre. A mese- vagy vershallgatásra hívogatás történhet játékkal, bábfigurával is.

- Érdeklődést kelthet egy rövid, a pedagógus által elmondott tréfás vagy életszerű bevezető történet.[1]

- A meséhez témájában illő találós kérdés motiváló lehet, hiszen a gyermek tudásvágyára, kíváncsiságára épít, ugyanakkor szórakoztató is.

- A zene és az éneklés, mozgásos játék – ha például egy bábfigura énekel – szintén hatásos motiváció az irodalomhallgatásra.

- A mesedoboz, mesetarisznya, mesezsák a gyerekek taktilis érzékére épít. A „titokzatos tárgy” (kincsesláda, mesetarisznya, mesedoboz, a bűvész kalapja vagy a varázskendő) valami érdekességet rejthet: egy izgalmas képes könyvet, egy szereplő bábfiguráját, egy mesebeli tárgyat.

- Az óvodás gyerekeknek fontos a napi rutin, a megszokott életesemények ismétlődő szertatása. A megszokott mesei rituálé (furulyaszó, gyertyagyújtás, mesesüveg felhelyezése, mesepárnák kikészítése a mesesarokba vagy mesekuckóba) időnként önmagában elégséges motiváció lehet.

A taktilis érzékelésre épülő kezdeményezési forma

(Foglalkozásvezető: Tóth Ágnes)