Utánzás hangokkal

A gyerekek számára az anyanyelvüket elsajátítani azért is nehéz, mert a nyelvek „önkényesek”: hiányzik a kapcsolat a hangok alakja és jelentése között. A hangfestő kifejezések azonban megőriznek valamit a nyelvek archaikus karakteréből, amikor a hangadásnak még jelentésfelidéző szerepe volt. Közvetlenségük, természetességük miatt a gyermeknyelv nem tudja ezeket nélkülözni, széles példatárat belőlük pedig a gyermekirodalomban találhatunk. Móricz meséjében az egérnek „fityelótya” farkincája van, Benedek Eleknél a sárkány mindig „nagy derrendóciával” érkezik, Fésüs Éva beszélőnevei esetében pedig a hangalak segít elképzelni a karaktert („Toppantó” vagy „Kencefice királykisasszony”; „Cickom Sárika”; „Irgum-Burgum” vagy „Rontom-Bontom király”).  A hangfestő, hangulatkeltő szavak halmozására épül Móricz Zsigmond meséjének alábbi részlete:

Kicsi fejsze csitteg-csattog,
bükkfa lángja pitteg-pattog,
fazékban víz rityeg-rotyog,
ajtón farkas kipeg-kopog.

(A kis malac és a farkasok)

A nyelv közvetlen élményt nyújtó, érzéki oldalához kötődnek a hangutánzó kifejezések is. A nyelvet még nem birtokló gyermek a mozgások és hangok utánzásával igyekszik az őt ért hatásokat feldolgozni, a közvetlen élmény keltette feszültséget levezetni. Ez az ősi gyermeki ösztön (az állatok, közlekedési eszközök, munkafolyamatok, gépek) hangjának utánzása közvetlen megerősítést, illetve komplexebb formát nyer az erre a stilisztikai eszközre épülő gyermekirodalmi művekben. A furcsa, bizarr, a hétköznapi beszéd monotóniájától eltérő hangadás, a színészkedés a gyerekeket szórakoztatja, illetve az ábrázolt jelenség, illetve jelenet elképzelésére inspirálja.

A spontán óvodai helyzetekhez érdemes minél több hangutánzó mondást, rigmust fejből ismernünk: miket szokott tavasszal énekelni a cinege („nyitnikék, nyitnikék” , „friss idő, friss idő”, esetleg „küncsücsü, küncsücsü”), és miket ősszel („kis cipőt, kis cipőt”, „kincs, kincs: nincs, nincs”, „nincs erre, nincs erre” vagy ha van is is, „kicsit ér, kicsit ér”); vagy mit mond a dióval örök párt alkotó rigó („kell-e dió, fiú?”; „tillió, tillió, hullik már a dió”; vagy „cseresnye, meggy, dió, mogyoró, de jó!”). Ha az állatok hangadása párbeszéddé áll össze, már irodalmi szituációról, dramatizált helyzetről beszélhetünk. A békák például így felelgetnek:

- Mit varrsz? Mit varrsz?
- Papucsot-csot-csot, pa-pu-cso-cso-csot.
- Kiknek? Kiknek?
- Urrak-nak-nak-nak, urrak-nak-nak-nak.

A párbeszéd rövid, egyszerűen előadható történetté, például eredetmagyarázó mesévé is fejlődhet: „A szarka fészeképítés közben folyton azt mondja: ’Csak így, csak úgy, csak így, csak úgy’. Bamba tanonca, a vadgalamb azonban csak azt hajtogatja: ’Túdom, túdom, túdom’. ’Ha tudod, csináld magad!’ – hagyja faképnél a galambot a szarka, aki azóta sem tud fészket rakni.” A történetekben az ember is „érthet az állatok nyelvén”, beszélgethet, kommunikálhat a környezetében élő kedvenceivel. Erre épül Nemes Nagy Ágnes Mit beszél a tengelice? című verse, vagy Mészöly Miklós Állatok beszéde című története. A hangutánzás egy egész mese cselekményének az alapötletét is adhatja. Ilyen például Benedek Elek A prücsök krajcárkája vagy Móra Ferenc A cinege cipője című meséje.