Négy–öt éves korosztály

Ahárom nagy mondókacsoport közül a középsős óvodások leginkább a gyermekmondókákat kedvelik. A gyerekek ebben az életkorban még nem keresik egymás társaságát, a felnőttel szeretnek tevékenyen együtt lenni, vagy – és egyre inkább ez dominálja a játéktevékenységüket – magukban monologizálnak, fantáziajátékokat, szerepjátékokat játszanak. A gyerekek ilyenkor derítik fel önállóan a külső környezetüket, és kezdenek érzelmi viszonyt kialakítani az őket körülvevő növényekkel, állatokkal, fedezik fel a tágabb világot, a kozmikus égi jelenségeket.  Előtérbe kerülnek az óvodaudvaron is észlelhető apró testű lények: a katicák, csigák, békák, pillangók, hangyák, cserebogarak, galambok, verebek, rigók, cinegék; a tavasszal felbukkanó fecskék, gólyák; a ház körüli állatok: a baromfik, a kutyák, a macskák, a malacok, a patás állatok; a plüssállatok révén pedig játékba vonhatók az erdei állatok: a medvék, rókák, őzek, nyuszik is. Érdekes számukra ezeket az állatokat megszólítani, hívogatni, üdvözölni, csúfolni, bosszantani. Ennek a gyermeki fantáziavilágnak a leképződései a gyermekmondókák, illetve az állatok hangját tolmácsoló állathangutánzó versek, mesék, amelyeket nagyon hálásan fogadnak ebben az életkorban a gyerekek.

Ezt az életkort „Mesélj”-korszakként is leírhatjuk, a gyerekekben hatalmas a mese- és történetigény, folyamatosan maguk kérik a mesélést. A megkedvelt meséket szeretik többször hallani, ragaszkodnak a már megismert mesei fordulatokhoz. Állandóan magukra vonnák a nagyok figyelmét, miért?-ekkel igyekeznek a felnőttekből nekik szóló, összefüggő gondolatsorokat kicsalni.[1] Az adott helyzetben tréfás anekdotákkal, szórakoztató vagy tanulságos eredetmagyarázó történetekkel csillapíthatjuk a gyerekek szóéhségét. Az egyre hosszabb mesékre való igényt pedig kielégíthetjük a bonyolultabb, hosszabban építkező formulamesékkel, többfázisú állatmesékkel, több helyszínen játszódó, párbeszédekkel tarkított tréfás novellamesékkel. Ebben az életkorban már mesélhetők a nagyon egyszerű könnyen érthető, tréfás elemeket tartalmazó, színészkedésre is módot nyújtó tündérmesék (A király nyulai, A Pipakupak gyerek stb). A gyerekek élethelyzetéről szóló történeteket továbbra is hálásan fogadják, de azt már kevésbé, ha direkt módon „róluk szól a mese”: jobb, ha a gyerekkarakter egy-egy állatszereplő álarca mögé bújik.