Az irodalmi tevékenység helye és célja az óvodai nevelésben

Az irodalmi foglalkozás – mint azt az elemző résznél bemutatni igyekeztünk – a játéktevékenységhez áll a legközelebb: a külsődleges (eszközhöz kötött vagy mozgásos) játék áthelyezése egy verbálisan konstruált képzeleti világba. Így erre a tevékenységi formára is igaz, ami a játékra: fontos, hogy a gyerekközösség tagjai önkéntesen, belsőleg motiváltan vegyenek benne részt, és a tevékenységet belefeledkezés, oldottság, alkotásvágy, örömérzet kísérje. A tevékenység fő célja magának az irodalomnak a megszerettetése: az óvodások mozgás-, kép- és történetéhségének kielégítése, a hallás utáni belső képalkotás és a személyes, közvetlen kommunikáció iránti igény kialakítása a vizuálisan túlingerelt gyerekekben. A fentiek figyelembe vételével ugyanakkor számíthatunk arra, hogy az irodalmi tevékenység más tekintetben is kedvezően befolyásolja a gyermekek személyiségfejlődését.

Érzelmi és szociális intelligencia fejlődése

A mondókák, versek, ritmikusan sorjázó nyelvi panelok rendezett formát adnak a gyerekek mozgásigényének. Az irodalmi tevékenység lehetőséget kínál arra, hogy agresszív késztetéseiket, szorongásaikat képzeletben feldolgozzák: belső impulzusaikhoz adekvát nyelvi formát rendel, így indulataikat önmaguk számára kezelhetővé, környezetük felé kommunikálhatóvá teszi.  A mesék és versek mágikus világa fenntartja és fejleszti a gyerekekben a tágabb környezet iránti bizalmat, a „természetotthonosság” érzését. A történetek karaktereik révén viselkedési mintát vagy bizonyos viselkedésformákra magyarázatot kínálnak: fejlesztik a gyerekek empátiáját, erkölcsi tudatosságát, szociális érzékenységét. Az irodalmi tevékenység a maga külsőségeivel, rituáléival is fejleszti a csoporttudatot. Az első irodalmi élmény nem választható el a felnőtt testközelségétől, a közös mesehallgatás, dramatizálás, a közös szimbólumrendszer erősíti az óvodai csoport identitását. A gyermekirodalom közel hozza egymáshoz a generációkat, alkalmas a család és az óvoda kapcsolatának szorosabbra fűzésére, ugyanakkor tágabban véve erősíti a magyar nyelvhez, a magyarsághoz való kötődést is.[1]

Értelmi képességek fejlődése

A gyermekeknek az irodalmi foglalkozásokon fejlődik a koncentrációs, odafigyelési képességük, a figyelmük. A mese- és vershallgatás során megtanulják felfüggeszteni saját belső érzelmi impulzusaikat, és hosszabb ideig alárendelni magukat egy másik világ befogadásának. Mindez fejleszti a realitásérzéküket, az objektivitás készségének kialakulását. A szöveghallgatás, illetve az ismételgetés, mondogatás, gyakorlás révén fejlődik az emlékezetük; képesek lesznek belső képeket alkotni, megtanulják fantáziájukat teremtő módon használni: ismert elemekből új képi világot hoznak létre. Az általában lineárisan felépített, cselekménymozzanatok füzéréből kibontakozó történetek segítik az idő- és térérzékelés kialakulását, az összefüggésekre ráébredő logikus gondolkodás fejlődését. A bipolárisan elrendezett mesék (a szép és a rút, a nagy és a kicsi, a jó és a rossz egyértelmű szétválasztásával) egy viszonyrendszer alapjait rakják le a gyermekben: segítik az ellentétek felismerését, miközben tekintettel vannak arányérzékük fejletlenségére.

Anyanyelvi képességek fejlődése

Az irodalmi tevékenység segít a beszédészlelés kialakításában, a beszédértés finomításában, a beszédaktivitás fokozásában, a kommunikációs készségek elsajátításában, a szókincsbővítésben, a mondatfonetikai eszközök, valamint a gesztusnyelv megfelelő alkalmazásában, helyes nyelvi mintákat ad. A nyelv önmagában egy logikai rend, amelyben viszonylag szigorú nyelvi normák érvényesülnek (pl. szórendi, grammatikai szabályok, egyeztetések). A gyermek sokszor megtanulja az irodalmi szöveget, megjegyzi a mesei sztereotípiákat, kijavítja a hibázó mesemondót. A folyamatos, koherens szöveg hallgatása révén feltámad az igénye az összefüggések keresésére, megfigyelésére, és azok nyelvi tudatosítására. A mesei nyelvhasználat gyakran népi dialektust közvetít (pl. gyémánt félkrajcár, gömböc), amely a magyar nyelv legarchaikusabb rétegeit, ősi relációit közvetíti.

Az irodalom mint társ- és alkalmazott művészet az óvoda életében

Az irodalmi alkotás komplex művészi forma, amelynek a fő szervező elve a játék, ez azonban nem zárja ki, hogy ne jelennének meg benne ismeretközlő tartalmi elemek is. Az irodalmi tevékenység során lehetőség adódhat, hogy spontán módon (anélkül hogy azt a „pedagógia szolgálólányává” tennénk) más óvodai nevelési területekkel kapcsolatos célokat is megvalósítsunk, illetve fordítva: egy-egy irodalmi anyag motivációként beleszőhető a többi tevékenységbe is. Az alábbiakban ezekre hozunk néhány példát:

Zenei tevékenység

A gyermekköltészet természetes és szinte elválaszthatatlan kapcsolatban áll a zenei neveléssel. A mondókák, mondókaversek a ritmusfejlesztés megkerülhetetlen eszközei. A legjobb gyerekverseket jellemzően megzenésítve ismerjük; számos mesét énekelhető dalbetétek színesítenek, az állatok vagy varázslatos hősök „nyelve” nagyon sokszor a költészet vagy zene nyelve (Az aranyos tarajos kis kakas, A vajas pánkó). A meséléshez vagy dramatizáláshoz mi magunk is választhatunk odaillő dalbetétet.

Matematikai tevékenység

Az irodalmi és a matematikai készségek egymást kiegészítő és erősítő fejlesztésére is számos lehetőséget találhatunk. Szutyejev Az alma című meséje inkább a matematikai gondolkodást alapozza meg a gyermekekben. A "hányfelé osztható egy alma?" alapkérdését egy mozgalmas, párbeszédekkel tűzdelt, parázs konfliktust és erkölcsi üzenetet is magába rejtő állattörténetbe ágyazva teszi fel a szerző. A számfogalom kialakítására alkalmasak a soroló mondókák („Egy: megérett a meggy…), az az ujjasdik, illetve azok modernkori feldolgozásai (pl. Nemes Nagy Ágnes: Hány ujja van?). Egyes soroló mondókák az időegységek játékos tanítására alkalmasak.[1] A kortárs és klasszikus gyerekversek közül találhatunk olyat, amely egy-egy matematikai vonatkozású játékra épül (pl. a páros és páratlan fogalmára Pákolitz István: Cseresnye című verse). Nagyon sok irodalmi mű már a címében is sugallja, hogy érdemes a főhősöket a gyerekekkel közösen számolgatni (A két kicsi bocs meg a róka, A három kis cica, Egyszemű, Kétszemű, Háromszemű, A négy kis ezermester, A farkas és a hét kecskegida, A tíz pici vándor, A tizenkét hattyú stb). Spontán számolgatásra ad alkalmat az is, hogy hányan húzódtak „a gomba alá” (A gomba alatt című mesében), hányan fértek el a „vityillóban”, a „kesztyűben” vagy „barna mackó kuckójában”, hány tehénnel gyűlt meg a baja Mehemednek, hány testvére van Sün Balázsnak. A népmesékben a mesei számok („három nap egy esztendő”; „hétmérföldes csizma”, „felekirályság” stb.) kínálnak matematikai lehetőséget.

Testnevelés

Az arcsimogató mondókák, tenyeresdik, ujjasdik, csiklandozók, csipkedők, ütögetők alkalmasak  a testrészek nevének és elhelyezkedésének játékos megtanítására, a táncoltatók, jártatók, ugrálók az irányok vagy a téri orientáció gyakorlására.  Ahogy arról az első fejezetben szó volt, a vers- és mondókaélmény alapja a mozgás felidézése, a vers és a testmozgás tehát egymást erősítő kölcsönhatásban lehetnek egymással. Nemes Nagy Ágnes Az én apám vízimolnár című versére csinálhatunk gyors és lassú karkörzést, a Hosszú lábú gólyabácsi… mondókájára a magas térdemelést, a tempóváltásra épülő versekre, mondókákra (Mozdony, Zireg-zörög, nyikorog…) a ritmikus menetelést, a höcögtető típusú rigmusokra (pl. Gyí, paci,paripa…) az ugrálásokat  gyakorolhatjuk, (például füles labdán).[2]

Mozgásfejlesztés mondókák segítségével

(Foglalkozásvezető: Fabóné Nagy Andrea)

Vizuális tevékenység

A kisgyermek számára a rajzolás is játék: maga a tevékenység fontos, a közben álélt élmények, érzelmi hullámzások, és csak kevésbé a végeredmény (nem „kiállítási darabot” gyártanak).  Az alkotás így számukra folyamat, időbeli élmény, és nem egy merev térbeli pillanatkép. A gyermek számára a rajz valamilyen titok feltárulkozása, hiszen a rajzolásában nagyon sok az önkéntelen elem, nem lehet tudni, hogy mivé áll össze a sokféle spontán torlódó indulat által vezérelt mozdulatsor. A rajzolómondókák ezt a fokozatosságot teszik a szavak és a ritmus ereje által különlegessé. Leginkább a találós kérdéshez hasonlítanak, a be nem avatott befogadó számára a fokozatosan feltáruló „megoldás” kellemes feszültséggel jár. Hasonló ötletre épül Szutyejev A kisegér és a ceruza című meséje, ami az alapvető formák (kör, háromszög stb.) megismertetésére is alkalmas.

A gyermekirodalom egyik kedvenc műfaja a „színekről szőtt” történetek, versek. A versbe szőtt „színkatalógusok” az alapszínek szerint rendezik el a gyerekek környezetét, vagy egy kis történetet kanyarítva megszemélyesítik, animálják a színeket, kiemelve különbözőségüket és összetartozásukat. A versek a játékos tanulás lenyomatai: a világ jelenségei között a színük alapján is teremthetünk összefüggést.[1] Jellemző óvodai feladat lehet az irodalmi élmény lerajzoltatása. Vajda Aurél szerint az irodalmi élmény pozitívan befolyásolja a gyerekek érzékelési, észlelési és ábrázolási készségeit.[2] A produktív fantázia fejlesztésének egyik lehetősége lehet például, ha a gyerekekkel a mesélés után közösen lerajzoljuk Szutyejev bizarr lénnyé változott libahősét (Micsoda madár ez?)

Környezeti nevelés

Az óvodai évkör a természet változásainak megfigyelésén alapszik. A közvetlen környezettel való érzelmi viszonyt, rácsodálkozás-élményt irodalmi művekkel is kialakíthatunk a gyermekekben. Nemes Nagy Ágnes Gesztenyefalevél című verse elválaszthatatlanul kötődik az őszi levélgyűjtés élményéhez.  Szutyejev Miau című meséjében egy kölyök kutya megy végig az udvaron megismerve a jellegzetes európai háziállatokat és azok hangját. A gomba alatt egy állatmesévé duzzasztott feladvány, a válaszhoz pedig ismerni kell a gomba élőhelyét és tulajdonságait. Számos mese és vers szól az évszakokról, amelyek megszemélyesítve mutatják be a gyermekeknek az évszakok megkülönböztető jegyeit (egyúttal összetartozásukat).[3] A közvetlen környezetünk változásainak megfigyeléséhez kapcsolódóan – a környezetünkhöz való érzelmi kapcsolat megteremtése érdekében – mindig találhatunk irodalmi műveket. A gyermekköltészet egyik hálás témája a madáretetés, amelyre hatásosabban motiválhatjuk a gyerekeket, ha a madarak „maguk mondják el” téli bánatukat (pl. Gazdag Erzsi: A rigó levele). Objektív, körültekintő, megfontolt gondolkodásra nevelnek a hétköznapi bölcsességeket, racionális erényeket közvetítő fabulák. Egy részük a gyerekekkel is játszható mérlegelés témájára épül (pl. a páva a legszebb tollú madár, de nem tud repülni; a szarvas büszke tartású állat, de ágbogas agancsa beleakadhat a sűrű bozótba; a lepke a rovarok királynője, de egy hernyóból kelt ki, az esőben pedig ázott koldus lesz belőle). 

A külső világ tevékeny felfedezése
irodalmi anyag segítségével
(Foglalkozásvezető: Podani Mihályné)