Epikai alkotások zeneisége

A belső mozgással járó élmény, a zeneiség az epikai, illetve a prózai alkotások gyermeki befogadásában is jelentős szerepet játszik. A ritmus által előidézett lelkiállapotok másik iránya, amikor a gyermek belső mozgásigényét csillapítani, lassítani szeretnénk. A belső képalkotás akkor indul meg, ha a gyermek környezetében csend van, ő maga is lecsendesedett, belső nyugalom jellemzi. Ilyenkor jön létre a sajátos kettős tudat, amikor a gyermek számára a belső fantázia a külső impulzusokkal egyenértékűvé válik, sőt akár felülírja azt. Ennek előidézését (a „varázslatot”) segíti a nyugodt verszene vagy prózaritmus. A magyar hexameternek tartott felező tizenkettest (a János vitéz vagy a Toldi versformáját) unalmasnak tartják, mégis lassú, hömpölygő monotóniája segíti a hatalmas epikai ív befogadását. A kisebbnek szóló verses mesék közül ebben a versformában íródott például Móra Ferenc Didergő királya:

Mese, mese, mátka, // pillangós határba:
Volt egyszer egy király // Nekeresd országba.
Nevenincs királynak//  nagy volt a bánata,
Csupa siralom volt // éjjele, nappala. 

Még jellemzőbbek a gyermekirodalomban a rövidebb, zártabb felező nyolcasban írt verses mesék. Ilyen például Nemes Nagy Ágnes Ki ette meg a málnát?, Zelk Zoltán Három nyúl vagy Móricz Zsigmond A kis malac és a farkasok című művei.

Egyszer régen, // nagyon régen,
zúgó erdő // közepében, 

három nyulak // összegyűltek,
selyemfűre // települtek, 
ottan se ültek // sokáig,
talán csak egy // fél óráig.  

(Zelk Zoltán: Három nyúl)

Az óvodások verskedvelése szempontjából előnyös, hogy nagyon sokszor prózai alkotásokban, mesékben is feltűnnek versbetétek, illetve a sorokon belüli ritmizáló egységek és belső rímek. Móra Ferenc jellegzetes írói eszköze, hogy folyamatos prózában írt meséibe ritmizáló sorokat és rímeket csempész. „Nagy volt a bánata Nekeresdországban Nevenincs királynak. Szíve facsarodott, könnye záporozott, öregbéresének ahogy panaszkodott: - Se éjem, se napom, tenger a bánaton; ami szívem nyomja, ki nem tálalhatom.” (Dióbél királyfi). Az ilyen makámának nevezett rímes próza az óvodásoknak író szerzők kedvelt eszköze (ld. pl. Benedek Elek: Rókáné foga libacombra vágyik, Házasodik a daru; Fésüs Éva: Virágbál; Mészöly Miklós: A bánatos medve; Petrolay Margit: Erdei kalács; illetve Gazdag Erzsi meséi).

A másik lehetőség a mesék jó hangzásának növelésére, ha a prózai szöveget versbetétek szakítják meg. Az orosz meseírók (pl. Alekszej Tolsztoj), a Grimm-testvérek vagy Fésüs Éva meséiben bizonyos szereplők, különösen a mágikus képességekkel rendelkezők – pl. az emberi nyelven is értő és beszélő állatok – versbetétekben szólalnak meg. A Hamupipőkében a galambok beszélnek így, Az aranyos tarajas kiskakas című mesében pedig a róka:

Kiskakas, te kiskakas,
szép aranyos, tarajas,
kényes, fényes szárnyú,
bársonyos szakállú.
Ábrázatod megmutasd,
adok Neked rézgarast!

Nem szabad ugyanakkor elfelejtkeznünk arról, hogy a prózai szövegeknek is van ritmusuk. Az epika sok tekintetben emlékeztet az eposzokra, sokat megőrizve azok ismétlődésre épülő formai karakteréből. Vekerdy Tamást idézve: „Miért kezdődik a mese mindig olyan nagy redundanciával, hogy ugye: „Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy…”? Hiszen ez a fordulat csak annyit közöl, hogy: volt. De ebben ritmus van, melódia van, ez egy forma! A mesének tehát formája van. És az alak-lélektanból tudjuk, hogy az egyik forma könnyen változik át egy másik formába, figurába, a gyerek hallgató esetében belső képbe. A dallamosan, ritmikusan hallott mese az, ami igazán felszabadítja az ember fantáziáját. És minél több például a szövegben az ismétlés, annál erősebb a mese én-erősítő hatása is, mert annál ismerősebb a közeg.”[1]

A motívumok hármas (esetleg kettős) ismétlődését, a gondolatritmus formai erejét figyelhetjük meg az alábbi magyar népmesei fordulatokban:

„Jöttek a királyfiak, hercegek, grófok, bárók és minden nemzetségbeli vitézek, csak úgy nyüzsögtek az udvarban.”

„„Hét nap s hét éjjel folyton-folyvást mászott, kapaszkodott, rugaszkodott, hol itt lógott, hol ott lógott, míg a hetedik pár bocskor s a hetedik rend gúnya is le nem szakadt róla.”

„Rittyegtetett, pattogtatott, káromkodott a kocsis…”

„Lett nagy sírás, rívás, fogak csattogtatása...”

„Azzal szépen felkerekedtek, dióhéjba telepedtek, Küküllőn leereszkedtek.”

”Ásó, kapa, nagyharang válasszon el tőled.”

„Felséges királyom, életem-halálom kezedbe ajánlom.” vagy „Egy életem, egy halálom, isten neki megpróbálom.”

„Elment a király a vásárra, s vett is mindjárt aranyruhát a legidősebb leányának, ezüstöt a közép­sőnek, de szóló szőlőt, mosolygó almát és csengő barackot nem talált, pedig végigjárt minden boltot.”

Hívókép Az égig érő paszuly című meséhez

Az ismétlődés az epizódok szintjén is megfigyelhető. A varázsmesék rendszerint három testvérről vagy egy hősről és két társáról szólnak. A rájuk váró próba során a két idősebb rendszerint elbukik, a legkisebb győzelmet arat. A hős vándorútja is jellegzetesen három szakaszra bontható (pl. előbb a Nap, majd a Hold, végül a Szél anyját keresi fel), és a küzdelem gyakran háromszor ismétlődik meg (pl. a hét-, a tizenkét és a huszonnégy fejű sárkányt győzi le a hős). Ez a szerkezeti forma a tréfásabb vagy parodisztikus mesékre is jellemző (pl. Ludas Matyi háromszor veri el az uraságot, a szereplőknek három kívánsága lehet, vagy háromféle jutalmat kapnak szolgálatukért).  Ezek az epizódok általában eleve ceremoniálisak, párbeszédeik is az ismétlődésre épülnek. „Kukurikú, török császár, add vissza a gyémánt félkrajcárom!” – rikoltja mindig a kis kakas, mire a török császár csakis így replikázhat: „Eredj, te szolgáló, fogd meg azt a kis kakast, vesd belé a kútba/kemecébe/méhkasba!” A nagyobb gyerekeknek való hosszabb varázsmesék konfliktusai szintén stilizáltak, tartalmilag feszültséget keltők, formailag azonban megnyugtatóak.

A folyamatos próza méltóságteljes zengése lelassítja a befogadó testi működését, „lecsendesíti az elméjét”, és értelmi tevékenységét a belső képek megalkotására, a jelen nem lévő dolgok elképzelésére irányítja. A prózának ez a csillapító, nyugtató, szelídítő – az intenzív hétköznapi ritmuszajtól elválasztó – zengése teszi különösen alkalmassá arra, hogy az elalvás előtti rituálé része legyen. Ha mesét mondunk, fontos, hogy éreztessük ezt a zenét, a gondolatritmus teremtette nyugodtan hömpölygő atmoszférát, egyúttal pedig előzőleg teremtsük meg a csoportszobában az ehhez szükséges csendet.