Skip navigation

Fantáziajátékok

A helyzetkomikumra épülő történetek – mint fentebb említettük – nagyon közel vannak a játékhoz, ezért jó, ha eszközökkel, bábbal adjuk elő őket, illetve ha eszközöket biztosítunk ahhoz, hogy ezeket a gyerekek is beleszőhessék a játékaikba.[1]  A mozgás, a gesztusok, a mimika még nagyon fontos – a nyelviségnél fontosabb – eszközök ezeknél a történeteknél. Ahogy nőnek a gyerekek, egyre nyitottabbak lesznek azonban az olyan történetek felé, amelyek esetében a komikum külsődleges eszközökkel már nem játszható el: a játék a nyelv segítségével interiorizálódik, és csak a fantáziában vihető végig. A csattanót ezek esetében egy meglepő, a hétköznapi józanésznek ellentmondó történés elképzelése, illetve össze nem illő jelenségek összekapcsolása jelenti.[2] Az egyszerűbbek ezek között is a versekbe foglalt, egy cselekményelemre épülő „gegek”. Fecske Csaba versében a nagyapa bajusza olyan hosszúra nő, hogy nem fér be a faluba; Zelk Zoltánnál papíron éktelenkedő ákombákom két lábra áll, és elindul világot látni; Tamkó Sirató Károly ötletében a ponty repül, a pinty úszik; a hétvégi húsleves autóbusszá és utasaivá vedlik át Veress Miklós versében.[3] Ezek az irodalmi formák sokszor a gyermeki realizmust tükrözik, mely szerint az elvont fogalmak, gondolatok is anyagszerűek, megfoghatók (A zacskóba zárt ész). [4] A történetek képtelenségét sokszor az adja, hogy össze nem illő szereplők vonulnak fel bennük: „a kolbász, az egér, és a béka”; „a varga, a szikra és a bab”; „a hólyag, a szalmaszál és tüzes üszök”. A farkastanyában a tojás, a ruca, a kakas, a varrótű, a rák stb. indulnak világgá. A hasonló sorozatok eleinte elbizonytalanítóan meggyőzőek, és késleltetve jön a felismerés, hogy fals logikai rendet alkotnak.

Úgy hullott a csipkebokorról a dió, hogy majd agyonvert a mogyoró.

Akkor odajött egy vén banya, és rám kiabált:

– Mit csinálsz, te istenadta Pistája? Mit ásod azt a répát, retket, csicsókát? Hiszen nem neked ültettem az ugorkát!

És rettenetes mérgiben felkapott egy tököt, hozzám vágott egy dinnyét, majd eltörte a lábam, pedig a fejem találta.

(Mészöly Miklós: Tréfás mese)

 Másik tréfás elbeszélési technika, amikor a szöveg egymást kizáró ellentétek sorozatára épül (tipikus példája ennek a „Száraz tónak nedves partján…” kezdetű népdal). Ilyen A sovány ember kövér malaca című népmese, de erre épülnek Szilágyi Domokos Április mondóka, Osváth Erzsébet Áprilisi füllentések vagy Szalai Borbála Hazugvers című művei is. Van, amikor a központi karakter minden tapasztalatnak ellentmondó, groteszk, torz külalakja a legfontosabb képi hatáselem (A félig nyúzott bakkecske, A bikaborjú).

Az ilyen bizarr képi összevillanások lazán összefűzve halmozódhatnak is egy-egy szövegen belül. A nagy élményszükségletű, mozgékony eszű idősebb gyerekek már kedvüket lelik a nonszensz formára épülő hazugságmesékben, amelyek badar jelenetek vég nélküli sorjázásából állnak (pl. Bolond mese az Icinke-picinkéből, Mészöly Miklós Tréfás meséje, Móra Ferenc: Csalimese vagy Volt nekem című versei). A történetek egyes szám első személyben vannak előadva, vagy a történet főhőse maga a mesélő. Erre a hősre – akárcsak a csapongva asszociáló gyerekekre – a nagyotmondás, a hetvenkedés, a józanész sémáit felülíró, energiákban bővelkedő képzelet a jellemző.[5] Az egyik mesei szcéna a „hazugságverseny”, ahol a kihívó fél által felvetett képtelenségekre a másik azok kifordításával vagy továbbsrófolásával válaszol (Az okos lány). A kerettörténet lehet az is, hogy a királykisasszony ahhoz megy feleségül, aki olyat hazudik, amit ő vagy apja nem hisz el (Az már nem igaz!); vagy az apai örökségért folyik a nagyotmondási verseny (Benedek Elek: Dicsekedők; Melyik a leglustább?). A „hazugságok” célja – a varázsmesékkel szemben – nem a vágyteljesítés, hanem a közönség ugratása, provokációja. A mesélő gyakran fel is szólítja hallgatóit, hogy próbálják állni vele a versenyt („Aki a mesét egy hallásból ugyanígy elmondja, ügyesebb, mint én.”).

A várakozás meghiúsítására épülő mesékhez tartoznak a csalimesék is, amelyeket jellemzően akkor mondták a faluközösségekben, amikor a mesélő már elfáradt, a közösség azonban további történetmondásra unszolta. A mesemondó legtöbbször úgy fog hozzá, mintha valami nagy, igazi mesét készülne elmondani, és csak a második, harmadik mondat után derül ki, hogy alaposan felültette a hallgatóit. [6]


[1] Kovács György–Bakosi Éva: Játék az óvodában. Szerzői kiadás Debrecen 1997. 192.

[2] „A gyermekköltészet sajátos képalkotásában is eltér a felnőtt-költészettől. Ez a sajátosság nem a költőktől ered, hanem a befogadóktól. Ha a vers által kiváltott látvány azonos a valósággal, akkor elmondhatjuk róla, hogy unalmas, költőietlen. A költészet világában, mint a mesében, természetesnek tartjuk, hogy megelevenednek a tárgyak, a színek dalolnak, és a hangok kiszínesednek. A mesének természetes eleme a végbement csoda, a költői kép is ilyen csodatétel. A mesén iskolázott gyermekolvasó kevésbé absztraktan, inkább plasztikusan látja a költői képeket. Vizuálisan képes újra átélni a felnőttek által rég elfogadott elnevezések keletkezését. Ez a magyarázata annak, hogy miért fogadhatnak be a gyermekek a racionális, fogalmakban gondolkodó felnőttek által érthetetlennek minősített költői alkotásokat is.” Rigó Béla tanulmánya in Gyermekirodalom szerk: Komáromi Gabriella. 2001. 42.

[3] Fecske Csaba: Bajusz; Zelk Zoltán: Ákombákom; Tamkó Sirató Károly: Pinty és ponty; Veress Miklós: Vasárnapi utazás.

[4] Mérei Ferenc: A gyermek világképe in Játékpszichológia, szerk: Stöckert Károlyné. Eötvös József Kiadó Bp, 1995. 165-168. 

[5] A szereplőtípus nagyobb gyerekeknek való változata a „hetvenkedő katona”, „miles gloriosus”(Münchausen, Háry János, János vitéz). 

[6] A népmesetípusok rövid bemutatását ld. Boldizsár Ildikó: A népmese. In: Gyermekirodalom (szerk.: Komáromi Gabriella), Helikon 2001. 72-84. 

Feladat

A Kovács Ágnes szerkesztette Icinke-picinke. Népmesék óvodásoknak című kötetből olvassa el az alábbi csalimeséket: A megszámlálhatatlan sok juh; Arany László Csalimeséje (tojásgörgetés), Benedek Elek: Gyűszű, Fésű, Hadd-el; Tülökvár.

Csoportosítsa őket a csalimesék típusa szerint:

  1. Melyik épül feltételszabásra?
  2. Melyik végtelen történet (egy banális cselekménymag soha véget nem érően, unalomig ismétlődik, így a mese megreked egy kezdetleges szinten)?
  3. Melyik épül a közönséggel való beugratós párbeszédre?