Skip navigation

I.2.3. A Magyar Tudományos Akadémia

A Magyar Tudós Társaság, a későbbi Magyar Tudományos Akadémia létrejöttét hagyományosan Széchenyi István elhíresült országgyűlési felajánlásához – ti. a gróf birtokainak éves jövedelmét ajánlotta fel az alapításra – kapcsolja a köztudat. Széchenyi ugyan Naplójában igen szűkszavúan és ellentmondásosan nyilatkozik az említett eseményről 1825. november 3-án („A kerületi ülésen beszéltem; minden honfitársamat ellenségemmé tettem.”[1]), de mivel példáját több arisztokrata (Vay Ábrahám, gróf Andrássy György, gróf Károlyi György és mások) is követte, valóban lehetőség nyílt arra, hogy november 8-án bejelentsék a nádornak egy Tudós Társaság megalapítási szándékát.

Az intézmény alapításához szükséges anyagi háttér biztosítása intézménytörténeti szempontból már több évszázados, generációkon átívelő folyamatot, eltérő tudománykoncepciókkal megalkotott tervezeteket magában foglaló szándékot zárt le.[2] A tudományos kutatásokon, a tudósok szervezetbe tömörítésén, a műveltség általános terjesztésén kívül Magyarországon egy tudományos akadémia létrehozásához szinte törvényszerűen hozzákapcsolódott a nyelv fejlesztésének, művelésének a szándéka. Utóbbiban nemzeti-politikai szempontok, illetve általánosságban, a magyar tudományos nyelv megteremtésének a gondolata dominált.

Mátyás udvarának humanista kezdeményezését, illetve Bethlen Gábor erdélyi művelődéspolitikájának eredményeit ezúttal nem tekintve, a 18. századtól kezdődően, elsősorban külföldi minták hatására, egyre gyakrabban bukkan fel a tudományszervezésnek az akadémiai típusú gondolata. Bél Mátyás a 18. század első évtizedeiben a történet- és a természettudományok művelőinek társaságban való összefogását szorgalmazza, 1735-ben pedig már a tudományok egészére kiterjedő intézmény (Magyar Tudós Társaság) tervezetét készíti el. A célkitűzés, tehát tulajdonképpen a létrehozandó alapszabály kimondaná, hogy az intézmény célja a „haza szeretete, a nemzet dicsősége és a köz hasznának” gondozása.[3] Bessenyei György munkásságának jelentős részét, törekvéseit áthatja az akadémia megalapítására való törekvés. Az 1777-ben megjelent Bessenyei György társasága című, egy szűkebb írói kör munkáit közzétevő irodalmi antológia megjelentetése után, 1779-ben már Hazafiúi Magyar Társaságot szervez, melynek az alapszabályát is ismerjük. A társaság a magyar kultúra egészét szerette volna gazdagítani, tagjaik pedig vállalták, hogy évente bizonyítják a tudományban való előrehaladásukat, jártasságukat. Bár az említett társaság nem kezdte meg tényleges működését, Bessenyei nem hagyott fel intézményszervező törekvéseivel, s 1781-ben röpiratban (Egy magyar társaság iránt való Jámbor Szándék) foglalta össze az akadémiával kapcsolatos koncepcióját. Bessenyei a röpiratban – csalódva az uralkodónőhöz, Mária Teréziához fűzött korábbi reményeiben – már a főurakhoz fordul támogatásért, azaz elképzeléseit nem kizárólag állami mecenatúrával próbálja megvalósítani. A tervezetben – a felvilágosodás általános eszmeiségének megfelelően - szorosan összekapcsolódik tudás és boldogság, illetve tudás és közjó, s a megvalósításhoz az eszközt a tudomány műveléséhez alkalmas nyelv biztosítja: „Az ország boldogságának egyik legfőbb eszköze a tudomány. Ez mentől közönségesebb [általánosabb, elterjedtebb] a lakosok között, az ország annál boldogabb. Mindezeket együttvévén könnyű általlátni nemcsak azt, hogy a mi nemzetünk a maga nyelvének öregbítésében és pallérozásában még ez ideig nem jár egyenes úton, hanem azt is, mi volna arra a legegyenesebb út és a legtekéletesebb eszköz: tudniillik EGY TUDÓS MAGYAR TÁRSASÁGNAK FELÁLLÍTTATÁSA, amelynek egyedülvaló dolga az lenne, hogy a mi nyelvünkön minden tudva levő dologra kiterjessze, annak szólásának formáit kipallérozza vagy újakat is, a dolgoknak és a nyelvnek természetéhez alkalmaztattakat találjon, s maga mind a fordításokban, mind egész munkák írásában, az egész magyar hazának példát mutasson.”[4] Bessenyei röpirata az általános cél mellett kitér a társaság leendő feladatai között a szótárkészítés, a magyar nyelv grammatikájának leírása, illetve a megjelenő könyvek – akadémiai – kritikájának, tudományos értékelésének fontosságára is. A legjobb, jutalmazott kéziratokat pedig a társaság a saját nyomdájában nyomtatná ki. Fontos, hogy a szerző számára a tudomány művelése a hitéleten („vallásbéli külömbségeket félre kellene tenni”) kívül áll, a tagok felvételét tehát a felekezeti hovatartozástól függetlenül kell kezelni.

Bessenyei munkáját az a Révai Miklós jelentette meg és fejlesztette tovább, akinek nyelvfelfogása a későbbi, akadémiai pozíciókat betöltő írókra döntő hatással volt. Révai tervezete azon túl, hogy szerinte az akadémiának minden tudományt képviselni kell, s a tagok állandó fizetést is kapjanak, már a színházra, illetve az akadémia hatáskörébe rendelt könyvvizsgálatra, azaz a cenzúrára is kiterjedt.[5] Bessenyei munkájához hasonlóan azonban Révai koncepciója sem realizálódott, tervezetét majd 1825-ben, Széchenyi felajánlása után használják fel az új koncepció kialakításához.

Toldy Ferenc 1855-ben így foglalta össze az Akadémia addigi, negyedszázados tevékenységét, illetve előzményeit:

„Egy magyar akademia gondolata körülbelül már száz esztendős. Az első ohajtások egy olyan elibe [ti. az Akadémia elé] a magyar nyelv mívelést tűzték ki. Ez volt vezéreszméje Bessenyei Györgynek is, ki előtt a (régi) francia akademia lebegett; ennek nyomaiba hágtak Révaival mind azok, kik a dolgot mozgatták, s azon egyletek, mik azt Magyarországban és Erdélyben megelőzték. Sőt ez alakban lön az eszme országos részvét tárgyává is, míg a sok írás és szó után gr. Széchenyi István a »Legyen« szót kimondta. Akkor is az 1825/7-ki országgyűlés XI. törvényének rubruma [itt: kiemelése, nyomatékos helye] a honi nyelv kimívelésére felállítandó Tudós Társaságról, vagy is »Magyar Akademiáról« szólt, de az országos küldöttség elfogadott javaslata legott első szakaszában a tudományok és müvészetek magyar nyelven mívelését tűzte ki a felállítandó intézet teendőjeül, melyet azért »Magyar Tudós Társaságnak« is nevez; a második §. pedig a nyelvmívelést s a tudományok osztályonkénti mívelését egymás mellé rendezi; mely szerkezet mellett a királyilag megerősített alaprajz is megmaradt. Mindamellett a nyelvmívelés hagyományossá vált eszméje s a »Rendszabások« első pontjának kétes szerkezete *[6]) sokáig nem engedé az egyes tagokat, sőt az intézetet magát is, rendeltetése szabatos öntudatára eszmélni, s miután gr. Széchenyi István is, 1842-ben még, híres akadémiai beszédében »philologiai társaságot« emlegetett, rögzött szokásból inkább, mint tudatos szándékkal — hiszen egész beszéde a nemzeti miveltség és értelmiség nevelése körül forog, mely tudományosság nélkül el nem érhető — gr. Teleki József a rákövetkezett évi nyilvános ülésben az elnöki székből látta szükségesnek a kétségeket határozottan eligazítani; s főleg ezóta kezdte az intézet maga, a törvény által reá ruházott másod nevét is (Magy. Akademia) ekép kiegészitve használni: »Magyar Tudományos Akademia.«”[7]

Toldy (mentegetőző) visszaemlékezéséből is világosan látszik, hogy a Magyar Tudós Társaság megalapításakor a fő célok között szerepelt a nyelv művelése – ez a rendkívül összetett, a tárgyalt korszak „nagyelbeszélésének” tekinthető fogalom a magyar kultúra, műveltség, irodalmiság lényegét (továbbra is) a magyar nyelv fejlesztésében, társadalmi térhódításának elősegítésében, a tudományos és művészi nyelvhasználat megteremtésében látta. Ez a belső cél tulajdonképpen harmonizált, elfogadható volt a bécsi udvar számára is, hiszen egy nemzetközi típusú tudományosság a külföldről érkező eszmék, politikai feszültségek beáramlását is nagyobb eséllyel jelentette volna. Ezen a tényen az sem változtatott lényegesen, hogy a magyarországi liberális-irodalmár értelmiség viszont épp ellenkezőleg, az Akadémiára mint a Habsburg Birodalmon belüli autonómia, a nemzeti önrendelkezés jelképeként tekintett. Utólagosan úgy tűnhet, hogy az Akadémia működésének kezdetén, 1831-ben, túl nagy szerepet is kaptak az írók, s ezért érintette rendkívül érzékenyen az intézmény vezetőit Széchenyi későbbi megjegyzése a – tudományos helyett – „philológiai” társaságról.

Az 1831-ben megalakult hat osztály a következő volt:

  1. Nyelvtudomány
  2. Philosophia
  3. Történetírás
  4. Mathesis [matematika]
  5. Törvénytudomány
  6. Természettudomány

A nyelvtudományi osztály tagjai a korszak legismertebb írói (Vörösmarty Mihály, Toldy Ferenc, Kisfaludy Sándor, Kölcsey Ferenc, Pázmándi Horvát Endre, Guzmics Izidor, s a tagnak választott, de 1830 novemberében elhunyt Kisfaludy Károly, akinek a helyét Szemere Pál foglalta el) közül kerültek ki. A többi osztályt is figyelembe véve, rendkívül magas (16:6 az arány) az írók akadémiai jelenléte: az alapítás utáni állapot, az akadémiai előzményekkel szoros összefüggésben, valóban inkább irodalmi és nyelvművelő társaságnak látszik, mint a mai értelemben vett akadémiai intézménynek.

Az Akadémia elnöke gróf Teleki József, alelnöke Széchenyi István, titkára (titoknoka) pedig Döbrentei Gábor lett, de utóbbit – sokrétű, nagyrészt személyes ellentétek miatt - már 1835-ben Toldy Ferenc váltja fel a titoknoki pozícióban. Az intézmény jelmondatát – Borúra derű – 1831 legvégén választották ki, az Akadémia allegóriáját pedig Széchenyi István rendelte meg az általa régóta ismert és alkalmazott bécsi festőtől, Johann Endertől. Az Akadémia 1865 decemberében költözött be mai helyére, miután 1860-ban országos gyűjtés indult az anyagi háttér megteremtésére. Az épületet Friedrich August Stüler tervezte, az építkezést pedig Ybl Miklós vezette.

4. kép A Magyar Tudományos Akadémia épülete



5. kép: Johann Ender: Borúra derű – a Magyar Tudományos Akadémia allegóriája


Az intézmény anyagi háttere kezdetben rendkívül szerénynek mondható, önálló nyomdával nem rendelkezik, éves gazdálkodási kerete pedig alig haladja meg a berlini akadémia egyetlen tagjának éves fizetését.

Az intézmény – a nyelv ápolásával egybehangzóan - rendkívül nagy energiát fektetett a teljes magyar szókincset lefedő nagyszótár megalkotásába, illetve a magyar helyesírás szabályainak összefoglalásába. A Vörösmarty által írott Magyar helyesirás’ és szóragasztás’ főbb szabályai 1832-ben jelenik meg, A magyar nyelv szótára, az úgynevezett Czuczor-Fogarasi Szótár pedig 1862-1874 között hat kötetben.

Az Akadémia tudományos közlönyét, az évente kétszer megjelenő Tudománytárt (1833-tól) Toldy Ferenc, majd Csató Pál szerkesztette. Megteremtették az ugyancsak évente kiosztandó, gyakorta feszültségeket-vitákat, személyes konfliktusokat kiváltó akadémiai nagyjutalom rendszerét, kapcsolatot építettek ki a külföldi akadémiákkal. A testület nagy hangsúlyt fektetett a közönség, a társadalom tájékoztatására, a kapcsolattartásra is. A Magyar Tudós Társaság Évkönyve közölte a kis- és az évente tartandó nagygyűlések jegyzőkönyveit, s az Akadémiának adományozók névsorát, a Tudománytár pedig a külföldi, jelentősebb tudományos eredményeket igyekezett közvetíteni a hazai értelmiség felé. Fontos, a tudományos kutatómunkát lehetővé tevő lépés volt az Akadémia könyvárának megteremtése, melyhez az alapokat a Teleki-család tetemes, 30.000 kötetet számláló adománya teremtette meg. A rendszerezést, a könyvtár kiépítését a rendkívüli munkabírású és ambiciózus titoknok, Toldy Ferenc végzi el. A Pesti Magyar Színház megnyitásának évében, 1837-ben megkezdett munka 1844-re fejeződik be, s erre az alkalomra írja Vörösmarty Gondolatok a könyvtárban című művét, melynek alcíme a nyitás pontos dátumát is megadja: „Magyar t. társ. könyvtár megnyitásakor. Dec. 23. 1844. Pesten.”

Az intézmény – eredményei ellenére – az 1840-es években válságos időszakot él át, s ez csak részben következik a szűkös anyagi lehetőségekből. Létrejöttekor valóban az egyedüli, országos hatókörű művelődés(politikai) és tudományos egyesületnek számított, egy évtized elteltével azonban, a tudományágak önállósodása, szervezeti fejlődése miatt, már számos, egy-egy szakterületet („osztályt”) képviselő intézmény jött létre. A Kisfaludy Társaság (1836) az irodalmi élet, az Országos Iparegyesület a gazdaság, a Természettudományos Társulat (1841) pedig a természettudományok terén töltött be önálló szerepet. Vagyis egyre erőteljesebbé vált az a már említett folyamat, amely az önállósodás, s azzal párhuzamosan az egyes szakterületek közötti kapcsolat megszakadása felé mutatott. A Kisfaludy Társaság és az Akadémia szépirodalmat is irányító Nyelvtudományi Osztálya között jelentős személyi átfedések is mutatkoztak, hiszen mindkettőben ugyanazok az írók, az úgynevezett romantikus triász tagjai (Bajza József, Vörösmarty Mihály és Toldy Ferenc) töltötték be a vezető tisztségeket, mint az Akadémia említett osztályában.

Az Akadémia funkcióvesztését, szerepének leértékelődését az alapító, Széchenyi István 1842-es akadémiai beszéde élezte ki, ahogy arra Toldy Ferenc idézett visszaemlékezése is kitér. A „philológiai társaság”, azaz a nyelvművelést kizárólagosan előtérbe helyező intézmény helyett, mint azt ugyancsak láthattuk, az elnök, Teleki József, egyértelműen a tudományok széles körének művelése mellett foglalt állást. A tudományos teljesítmény fokozására-ellenőrzésére szolgált, hogy az akadémiai tagokat székfoglaló beszéd megtartására, illetve kétévente tudományos értekezést benyújtására kötelezték.[8] A válságos helyzetet a forradalmi időszak átmenetileg elfedte, s az intézmény – nevét Magyar Nemzeti Akadémiára változtatva – 1848-ban szinte testületileg áll ki a forradalom eredményei, különösen a sajtószabadság kivívása mellett. A pénzhiány, a politikai helyzet változása azonban a testületre is bénítólag hat, sorra napolják el a gyűléseket, s 1849 nyarán lényegében megbénul az intézményes munka. A következő nagygyűlést majd csak 1858 decemberében, azaz kilencévnyi szünet után fogják megtartani. Az irodalomhoz hasonlóan az Akadémia életében is generációváltás megy végbe – ekkor, 1858-ban választják Arany Jánost, az intézmény történetében példátlan módon előbb levelező, majd pedig ugyanazon a napon rendes taggá. (Arany a következő évben tartja székfoglaló beszédét Zrínyi és Tasso címmel – a tanulmány a mai napig a Zrínyi-szakirodalom gyakran idézett darabjai közé tartozik.) De ekkor válik taggá Gyulai Pál, Jókai Mór, Hunfalvy János, vagy Ipolyi Arnold. A Széchenyivel induló reformkori nemzedék, Toldy, Vörösmarty, Bajza helyét az Akadémián a Deák Ferenchez köthető, úgynevezett irodalmi Deák-párt veszi át, s az alapvetően megváltozott politikai-társadalmi viszonyok között új fejezetet is nyit az intézmény történetében.



[1] Széchenyi István: Napló, Gondolat Kiadó, 1978, 420.

[2] Az akadémiai mozgalom előzményeiről: R. Várkonyi Ágnes, A Magyar Tudományos Akadémia megalapítása 1825-1831. In.: A Magyar Tudományos Akadémia másfél évszázada, 1825-1975, Akadémiai Kiadó, Bp., 1975, 9-29. Az Akadémiáról és Széchenyi közéleti fellépéséről: Csorba László, Széchenyi István és a modern politikai irodalom kezdetei : 1825 A Magyar Tudományos Akadémia megalapítása, In., A magyar irodalom történetei II. 1800-tól 1919-ig, (szerk.) Szegedy-Maszák Mihály, Gondolat, Budapest, 2007, 107-120.

[3] R. Várkonyi, i.m., 16.

[4] Bessenyei György, Egy magyar társaság iránt való Jámbor Szándék, Bétsben, Hummel János Dávid betűivel, 1790, 29. http://oszkdk.oszk.hu/storage/00/00/24/17/dd/1/206_681.pdf

[5] Vö. Thimár, i.m.

[6] Toldy egy lábjegyzetben a nyelvi szerkezet kétértelműségét oldja fel, amely szerinte a félreértést okozta. A Rendszabás ugyanis az Akadémia feladatát így, félreérthető módon határozta meg: a „a tudományok és szépművészségek minden nemeiben a nemzeti nyelv kimíveltetésén igyekszik egyedül.” A szó magára a társaságra, nem pedig kizárólag a nyelvre vonatkozik.

[7] Toldy Ferenc: A magyar akadémia eddig s ezután. Új Magyar Muzeum, 1859. január, I. füzet. 4-5.

[8] Vö. R. Várkonyi, i.m., 47-48.