II. 2.4. Íráshordozók és medialitás

A textológia íráshordozónként, koronként és nyelvenként más-más tudomány. A különböző mediális tulajdonságokkal rendelkező szövegek más-más megközelítéseket igényelnek.

A szóbeliség filológiája, bár látszólag értelmetlen fogalom, gyakorlatilag mégis lehetséges, hiszen a szóbeli előadásra szánt műveket gyakran leírták (nem csupán maguk az alkotók, hanem a hallgatók, vagy az ezeket gyűjtő tudósok), s így a szóbeli variánsokra visszakövetkeztetve meglehetősen sokat tudunk a szóbeliség koráról is (l. korábbi, Homéroszra vonatkozó megállapításainkat, és Gregory Nagy idézett írásait).

Kéziratosság

Teljesen más közeget jelent a kéziratosság világa. Gutenberg találmánya, a könyvnyomtatás megjelenése után is erőteljes a jelenléte, ezen a téren csak a digitális médiára való átállás hoz változást (ld. Labádi Gergely következő fejezetét tankönyvünkben). Mi most csak a kéziratosság és a nyomtatott források vizsgálatára térünk ki, nagyon röviden.

A római korban a „könyv” (liber) papirusztekercset jelentett, amelynek hossza megszabta a ’fejezetek’ hosszát. Körülbelül nyolcvanoldalnyi nyomtatott szövegnek felelt meg, s ezt a sajátosságot tükrözik nem pusztán a hosszabb művek (Vergilius Aeneis-e vagy az ovidiusi Metamorphoses): a rövidebb versekből (pl. elégiákból, vagy akár epigrammákból) álló gyűjtemények hossza sem lépte túl a liber adta terjedelmi korlátot. A római köztársaság korára kialakult a könyvek rendszeres másolásának, sokszorosításának hálózata: a költők, szónokok, filozófusok (a négy kategória között rengeteg volt az átfedés) írnokok segítségével terjesztették írásaikat, amelyek aztán beszédtémát szolgáltattak a Forumon vagy a szenátusban. A vagyonosabb polgároknak szabályszerű könyvtekercs-gyűjteménye volt; néhány ezek közül ránk maradt, és az évezredes, helyenként elszenesedett tekercseket is képesek a modern technikával olvashatóvá tenni. Egészen ősi irodalmi művek is előkerülhetnek, még korunkban is: egy egyiptomi múmia testében, a hasüregben például megtalálták Aiskhylos drámatrilógiáját, amely a Trója-történet drámai feldolgozását tartalmazta. A papiruszt a test konzerválásához használták, a drámát azonban helyre lehetett állítani.[1] Elias Malandris egy évtizedet foglalkozott a mű helyreállításával, amelyet azóta már többször elő is adtak.

A középkori kódexirodalom korának tanulmányozására külön tudományok alakultak ki: a kötéstáblákat, a hártyát, a papírt vízjeleit a kodikológia vizsgálja, a különböző írásképeket a latin paleográfia segítségével lehet azonosítani és elolvasni. A magyar régiség nyelvemlékeit az alábbi oldalon találhatjuk, képekkel és részletes szaktanulmányokkal: http://nyelvemlekek.oszk.hu.[2]

Ahhoz, hogy egy írást elolvassunk, ismerni kell a korszak írásképét, betűformáit, de nem pusztán azt: gondolkodásmódját, történeti, eszmetörténeti hátterét, szokásait is ismerni kell. Az íráskép nagy változásokon esett át: nem csupán korszakonként és az íráshordozónként, hanem a nyelvenként is nagyon eltérő kihívások elé állítják a kutatót a szövegek. Ezért volt természetes, hogy a részterületek külön tudományágakká váltak.

14.kép:. Balassi Bálint kézirata Pannon enciklopédia. Magyar nyelv és irodalom. Szerkesztette: Sipos Lajos. Dunakanyar 2000, Budapest, 1996, 225. oldal. Forrás: http://mek.oszk.hu/01800/01885/html/index685.html

A könyvnyomtatás kora

Gutenberg találmánya, a könyvnyomtatás a digitális korszak elérkeztéig a legnagyobb mediális változást hozta a kommunikációban. A könyvnyomtatás, bár Ázsiában már korábban is használtak hasonló technikákat, Európában 1454-55 táján jelent meg.

Ekkor jelent meg a nevezetes Gutenberg-Biblia, az első nyomtatvány, amely napvilágot látott[3].

Az első nyomtatványok a kódexeket utánozták, mivel azonban jóval gyorsabban, jóval többet lehetett előállítani, az új találmány hamarosan egyeduralkodóvá vált. Luther fellépésének sikere nagyban köszönhető annak, hogy a könyvnyomtatás találmányát a maga oldalán sikerült felhasználni: 1517-től a tridenti zsinatig a nyomtatványok elsöprő többsége protestáns vitairat vagy bibliafordítás volt, így a mediális fordulat nagyban hozzájárult a protestantizmus térhódításához.

Magyarországon a 16. század eleje a kódexirodalom kora, utána pedig a kéziratos énekeskönyvek uralma következik: ezek párhuzamosan léteztek a könyvnyomtatással. Az első, magyarországi nyomtatvány Hess András krónikája volt, amelyet 1473-ban, Budán adtak közre.[4] Az első nyelven nyomtatott könyv Komjáthy Benedek Pál apostol leveleit magyarító fordítása, még a mohácsi vész előtt, 1532-ben, Krakkóban jelent meg.[5] A tizenhetedik század a könyvtermés fokozatos gazdagodás korszaka volt, Pázmány és az ellenreformáció hazai előretörése is jelentős mértékben támaszkodott a könyvnyomtatás eredményeire. Zrínyi nevezetes kiadványa, az Adriai Tengernek Syrenaia, Groff Zríni Miklós a kor egyik legdíszesebb magyar nyelvű nyomtatványa, és fordulatot jelent a magyar irodalomtörténetben is (fakszimile kiadása: Zrínyi Miklós: Adriai Tengernek Syrenaia, utószó: Kovács Sándor Iván, Akadémiai Kiadó—Helikon, 1980.) . Kuriózumként megemlítjük, hogy előszava ellenére Zrínyi alapos korrekciókkal látta el munkáját, amelyek megtekinthetők a Syrena-kötet Zágrábi-kódex néven ismeretes kéziratos másolatában: http://mek.oszk.hu/02600/02676/pdf/index.htm.

15. kép. Zrínyi Miklós, Adriai tengernek Syrenája, címlap az 1651-es kiadásból.

A felvilágosodás és a XIX. század a könyv forradalmát hozta el: az anyanyelvű oktatással az olvasóközönség nagyságrendekkel nagyobb lett, a könyvtermés pedig szinte átláthatatlanná gyarapodott; csak a kialakuló kritikai diskurzusban megfogalmazott véleményekre, illetve a kor egyéb kanonizációs eljárásaira támaszkodhatunk a munkák megítélésekor. (Ehhez a problémához szól hozzá Labádi Gergely soron következő tankönyvfejezete a Franco Moretti által kidolgozott distant reading - távoli olvasás - elmélettel).

A klasszikus modernségre vonatkozóan a fentebb elemzett József Attila-versen keresztül beláthatjuk a korszak jellegzetességeit: az írok elméleti önreflexiója, a kéziratok, gépiratok, nyomtatott variánsok erdeje új típusú kiadásokat tesz szükségessé (James Joyce Ulyssesének szinte átláthatatlan variációi hívták életre például a genetikus kiadás szükségességét). Fontos jellemzője ennek a kornak – különösen a szocialista korszakban, de sajnos egyebütt is – a cenzúra jelenléte. Idehaza a Helytartótanács tevékenységével, az osztrák birodalom önkényével kapcsolatos fogalom ez, amelyet azonban nem véletlenül említünk meg éppen itt: a szocialista korszak a cenzúra virágkorának is tekinthető. Szörényi László izgalmas filológiai esettanulmányok egész sorát publikálta,[6] amelyekben szövegcsonkításokat, súlyosabb esetben átírásokat mutatott be. Elsősorban a nacionalista jellegűnek vélt, vagy szexualitásra utaló elemeket szűrték ki a szövegekből a (túl)buzgó szerkesztők, de mint a könnyed, szellemes elemzésekből kiderül, helyenként már a gyanú árnyéka is elegendő volt a szöveg megcsonkításához. Szörényi a ’delfinológia’ nevet adja a szövegcsonkítások feltárásának, hiszen a szövegcsonkítás XIV. Lajos francia király (1638—1715) trónörököse, a dauphin használatára állított elő először ilyen szövegeket, amelyet az „ad usum Delphini”, azaz a trónörökös használatára latin felirattal jelöltek, először csak ott, Franciaországban, majd később már szerte Európában, az ifjúságnak szóló változatok jelölésére. Azért nagyon fontos említést tennünk ezen a helyen ezekről, mert igen gyakran korábbi – vagy akár friss, hiszen a delfin sosem alszik -- kiadású csonkított példányok akadnak a tanár kezébe, sőt, a delfinek fickándozásának az internet sem szabhat határt, érdemes tehát megnézni, mit is tartunk a kezünkben. Jobb esetben jelölik az átdolgozást, vagy rövidítést (esetleg szögletes zárójelben három ponttal), de sajnos ez nem mindig történt és történik meg. Már csak ezért is érdemes megbízható, kritikai kiadást használni! A fent említett Tverdota-féle kézírásra vonatkozó megfigyelések azt mutatják, hogy a régebbi médiumok tovább élnek a nyomtatás újabb korszakaiban is, a digitális filológiával azonban a textológia, s vele a humanizmuson alapuló egész paradigma gyökeresen új kihívásokkal kerül szembe; ezekről a következő fejezetben Labádi Gergely ad áttekintést.

16. kép: József Attila kézírása. Melyik vers vége látható a képen?