III. 3. 1. Petőfi Sándor: Füstbe ment terv
Egész úton – haza felé –
Azon gondolkodám:
Miként fogom szólítani
Rég nem látott anyám?
Mit mondok majd először is
Kedvest, szépet neki?
Midőn, mely bölcsőm ringatá,
A kart terjeszti ki.
S jutott eszembe számtalan
Szebbnél szebb gondolat,
Míg állni látszék az idő,
Bár a szekér szaladt
S a kis szobába toppanék…
Repült felém anyám…
S én csüggtem ajkán …szótlanul…
Mint gyümölcs a fán.
Duna-Vecse, 1844. április 5-10 között[1]
Olyan versszöveg ez, amelyhez régóta csakis honesztusan (tisztelettel) viszonyul a magyar kulturális konvenciókat (legerősebben az általános- és középiskolából) ismerő olvasó.[2] Gyönyörű idillnek értjük és elfogadjuk, mint a fiúi szeretet őszinte megnyilvánulását. Ha nem is igazán korszerűek az olyan megközelítések és terminusok, mint a “maga mögött hagyott múlt mesterdarabja”,[3] vagy “nemcsak a tájat, az emberi érzelmek világát is a nép jegyében teremti újjá,”[4] annyi feltétlenül bizonyos, hogy a szöveg üzenete legvédettebb családi kapcsolatunkat érinti. Eminensen alkalmas tehát az érzelmek felkeltésére, amit a retorika a pathosz [5] terminusával jelöl. Igaz, hogy “az iskolás pedagógia, az elszürkülő irodalomórák unalmassá koptatták” Petőfi Sándor legtöbb “fesztelen otthonosságú családversét”,[6] nehezen tudunk tehát irodalmon kívüli patetikus szólamok nélkül beszélni a Füstbe ment terv látszólag egyszerű, az anya-gyermek s a gyermek anya viszony intim gyengédségét etc. felmutató szövegéről.[7]
Vannak életrajzi segítségeink.[8] Tudjuk, hogy az 1844-es esztendő nagyon nehezen indult, de azután jól sikerült. Csak utalnék a költői (és egyúttal személyes) sikerekre (Debrecenből Pestre gyalogolva végül megszerzi Vörösmarty Mihály szimpátiáját s a Nemzeti Kör határozatott hoz a Versek kiadására),[9] megírja retorikailag teljesen felkészült szatirikus eposzát s gondol immár régen (a források szerint legalább másfél éve nem) látott szülei felkeresésére is. Igaz, hogy aztán István öccsére (Pistikámra) bízza a róluk való gondoskodást (Tégy érte, amit tenni bír erőd; / Légy jó fiú és gyámolítsad őt, bíztatja apjuk segítésére, s továbbá anyánkat, ezt az édes jó anyát, / O Pistikám, szeresd, tiszteld, imádd! / Mi ő nekünk? azt el nem mondhatom, / Mert nincs rá szó, nincsen rá fogalom;), mindazonáltal családi kapcsolatait versekben (üzenetet megformáló s egyúttal értékítéletet hordozó deklaratív versszövegekben) is igyekszik láttatni. A kimondhatatlanság toposza jól ismert mind az egyházi (vagy azokhoz szorosabban kötődő), mind a profán szövegekből.[10] Szerepeltetése itt is egyszerűen csatlakozást jelent egy alkotói eljáráshoz, a kimondhatatlanság nyelven túli dimenziójának hatásos (vagy annak vélt) szerepeltetéséhez. A Füstbe ment terv azonban retorikailag más megoldást mutat. Az előkészítés (haza – anya - bölcső; az erkölcsileg s érzelmileg kifogástalan megszólalás lehetőségének, illetve a legszebb szavaknak keresése) ugyan ezt valószínűsíti, hiszen előhívja olvasóiból az európai kultúrkörben jól ismert (Petőfinél sem ritka) kimondhatatlanság-toposzt, ám végül meglepetéssel szolgál. A negyedik strófában a szólamok befejezetlenségét tipográfiai megoldások is jelzik (kipontozás), mégpedig hatásos gradatioval[11] (a harmadik sort ugyanis kétszer szakítja meg). A detractio fokozását látjuk itt, ami szokatlan eljárás. Normális körülmények között a detractio szükséges mondatelemet hagy el oly módon, hogy a kihagyott szó, vagy szószerkezet az összefüggésből kikövetkeztethető legyen.[12] Nos, itt az olvasó (éppen a kipontozások miatt kevéssé a hallgató) legfőbb honesztus értékeiről van szó s a helyzet által előhívott legvalószínűbb reagálásról: pl. nincs rá szó, nincsen rá fogalom. Petőfi Sándor a helyzet kihagyásos (detractio) leírásakor építeni látszik ez olvasói tapasztalatra, a per detractionem duplán strukturált harmadik sorával lezárt fokozás tipográfiai jelzéssel utal ugyanis erősen a hallgatás, elhallgatás, a szótlanság, a kimondhatatlan retorikai helyzetére. Szemantikailag is megerősíti ezt: (…) szótlanúl (…), ami harmonizál várakozásainkkal, hiszen eddigre már fel vagyunk készülve a kimondhatatlanság megtapasztalására. Kevésbé vagyunk azonban arra, hogy a beszéd nemeit ily hirtelen s ily kontrárius (ellentétes) módon lehessen megváltoztatni: a peroratio[13], ahol is hagyományosan az érzelmi célzatnak kellene dominália, a genus honestum után itt egy másik beszédnem, a humile mezejébe lép. A humilis, humilitas az alacsony (az olvasó számára egyenesen érdektelen) megszólalás szintje. A közhelyek, közmondások, jól ismert szólások alkalmazásának, a kevésbé invenciózus megoldásoknak genusa ez, a felkészületlen beszélő terepe: ő olyan megoldást választ, amely a legkevésbé sem követel intellektuális erőfeszítést. A populáris beszédmód, az ismert, megszokott formák alkalmazása ugyanakkor nagyon hatásos lehet éppen a kényes ízlésű alkotók esetében is.[14] Azoknál, akik a retorika elméletéből tudják, miképpen lehetséges átjárni a generák között.
Petőfi Sándor értette ezt és a kimondhatatlanság - toposzát keresetlen, nagyon elterjedt, azonnal alkalmazható közhellyel szemantizálta. Úgy hallgatott tehát, hogy közben beszélt, de csakis közhelyekben.[15]
[1] A kritikai kiadás 139. számú verse (Petőfi Sándor összes művei I. szerk,: Kiss József, Budapest, Akadémiai Kiadó, 1973). Először Hiú terv címmel jelent meg Császár Ferenc Aradi Vészlapok című almanachjában (1844; 390). A hiú jelzőt maga Petőfi javította a Nemzeti Kör által kiadott első kötetének (Versek, 1844. november 10.) előkészítésekor Füstbe ment-re, az utolsó előtti sor függtem szavát viszont nem ő, hanem valószínűleg Császár Ferenc változtatta meg (= csüggtem). A Petőfi-szótár (Petőfi Sándor életművének szókészlete) Második kötet G-M. (szerk.: J Soltész Katalin, Szabó Dénes, Wacha Imre) Budapest, 1978. a csügg = függ,/ lóg szót csakis negatív értelemben ismeri (lekötve csügg … egy rövid bilincsen; ill. Mint malomkő csügg rajtam etc.). A függ ige ezzel szemben dominánsan pozitív értelmű (pl. a falakon szép festmények függöttek; különféle címerek függöttek; függni fog szívemben képed, Ottan függtem én Testvéreimmel szülőnk kebelén, etc.) Az akasztott ember és tárgy is függ természetesen, de politikai szempontból ennek gyakorta pozitív jelentése van (v.ö.: Petőfi-szótár függ [1150-1151]).
A versbeszéd retorizáltságának és a hallgatók elvárási horizontjának szempontjából fontosnak tartom a retorikai causa (ügy) fentebb már ismertetett fajtáinak vizsgálatát. Erkölcsi szempontból becsületes nem (genus honestum) a kifogástalan ügyet képviselő magatartás és viselkedés. A genus honestum tehát olyan beszédmód, amikor a beszéd (illetve a szöveg) teljességgel megfelel a publikum (hallgatók illetve olvasók) értékeinek, igényeinek és várakozásainak.
[2] A vers legelső, egyébként nagyon tekintélyes méltatói is honesztusan szóltak már: Toldy Ferenc ismertetést írt a kötetről (1845. március 4. Budapesti Híradó, 147.) s itt több olyan verset is megemlít (köztük ezt is), amelyekben „a fiúi szeretet ritkán feltűnő motívumai csendülnek meg”. (Kritikai kiad. 251.) Császár Ferenc nemhogy elfogadta közlésre a verset, de fizetett is 3 forintot pengőben (1844. április 18.) s későbbi kritikájában pedig a költő második korszakának kivételesen kiemelkedő darabjai közé számította.
[3] Illyés Gyula: Petőfi, Budapest, 1952. “Dunavecsén írja meg az album-költészet, mintegy a maga mögött hagyott múlt mesterdarabját, a Füstbe ment terv-et.” És itt, illusztrációként és elemzését argumentálva idézi a vers első kettő s utolsó kettő sorát. i.m.: 84.
[4] v.ö.: A magyar irodalom története, főszerkesztő: Sőtér István, III. kötet, szerk. Pándi Pál, Budapest, 1965. A szerző (Pándi Pál) A “költészeti forradalom” című alfejezetben tárgyalja a Füstbe ment terv-et. A keletkezés évét kitüntetetten fontosnak tartja az életmű szempontjából: ekkor, 1844-ben, Petőfi ”összeötvözi a népdalok, a népélet hangját, felfogását a sokfelé megfordult ember, a falut – várost ismerő költő tapasztalatával”, i.m. 745. A versszövegről (Füstbe ment terv) mindazonáltal nem esik itt részletesebben szó, pusztán a címe szerepel a felsorolásban: i.m. 746.
[5] Az érzelmek felkeltésének „két fajtája létezik, az egyiket görögül pathosznak nevezik, amit (…) érzelemnek hívunk, a másikat éthosznak” amit erkölcsnek fordítanak. „A pathoszt tehát felkorbácsolt érzelemnek, az éthoszt szelíd és nyugodt érzelemnek mondták, egyszóval amaz parancsol, emez meggyőz”: Marcus Fabius QUINTILIANUS i.m., 6, 2, 8-24;
[6] Agárdi Péter: István öcsémhez. in: Petőfi állomásai (Versek és elemzések), Budapest, 1976. 58-84. Az idézett hely: 59. A tanulmány egyébként nagyon sok idézőjelbe tett (tehát tudományosan bizonytalan) terminussal terhelt: pl. “divatosabb”, “nemzetpedagógia”, “pozitív”, “negatív”, “igazi”, “naiv” (59.) etc. Ideje volna egyszer az értekező prózában használt idézőjeleket tipologizálni és értelmüket alaposan elemezni.
[7] A versszöveg vélhetően ilyen szempontból való mellőzésének fontos példája Margócsy István nagyon inspiratív könyve (Petőfi Sándor. Kísérlet, Korona Kiadó, Budapest, 1999). Valószínűleg ott kellett volna a szöveget bemutatnia, ahol a romantika által kínált nagy költőszerepeket értelmezi (i.m. 104 ff.). A vers nem szerepel a versek címmutatójában sem (i.m. 301-311). Úgy gondolom, ennek az lehet az oka, hogy a „szélsőségesen individualista vallomásos költő” (i.m. 107.) családi kapcsolataihoz a jól ismerteken kívül nem kívánt mást hozzátenni.
[8] Tisztában vagyok azzal (s módszeremben is ezt követem), hogy az igazolható életrajzi tények csak korlátozottan segítik a szövegelemzést. Mindazonáltal elismerem az életrajzi vonatkozásokra kitüntetetten támaszkodó megközelítések jogosságát is.
[9] A Debrecenből Pestre gyaloglás legendájához ritkán tesszük hozzá, hogy Egertől már szekéren utazott. Mindez természetesen nem csökkenti nagy elszánásának értékét.
[10] toposz (topoi): az inventio tárgyalja az érvelés forrásait, a lehetséges érveket ugyanakkor csoportosítja és felsorolja a helyeket (topoi), ahonnan azok vehetők. A kimondhatatlanság toposzáról v.ö.: Ernst Robert Curtius: Europäische Literatur und lateinisches Mittelalter, Bern, 1948. Köztudottan itt olvashatunk legtöbbet a toposz történetéről. A könyv magyar fordítása folyamatban van, részletek (pl. a 4. fejezet) megjelentek: Ernst Robert Curtius: A retorika. Pompeji, Szeged, 1991. 2. 97-125. Fordította: Molnár Andrea.
[11] gratatio (fokozás) szintaktikai alakzat, az adiectio (bővítés, hozzáadás) esete;
[12] v.ö.: Szabó G. Zoltán-Szörényi László: Kis magyar retorika, Budapest, 1988. 144. ff.
[13] peroratio (befejezés)
[14] Horváth Iván pl. nagyon hatásosan mutatja be a populáris regiszter “rendkívüli, noha hivatalosan el nem ismert befolyását” Osvát Ernő és haldokló leánya Kosztolányi Dezső által is feldolgozott példáján. (Horváth Iván: Balassi költészete történeti poétikai megközelítésben, Budapest, 1982. 220-221.)
[15] Kerényi Ferenc szép elemzése (Miért szép? A magyar líra Csokonaitól Petőfiig, Gondolat, Budapest, 1975. 396-404.) nagyon inspiratív volt az én értelmezésem számára is. Kerényi biográfiai és költészettörténeti kontextusba helyezi a verset s megfejti a közmondás szerepeltetését is: "két közmondás él szellemi hátországában. 'Gyümölcséről ismerni meg a fát' - mondjuk olykor ma is. Petőfi korában még ismerték és használták a másikat is, amelyik idevonható: 'Legkésőbb érő gyümölcs a gyermek.’ Itt, az utolsó sorban valóban így, a közmondások kipróbált igazságával, örök érvényességével történik a feloldás: a költő fiú hazaérkezett (…) Most bizonyított: mint fiú érzelmei szótlanságával, mint költő a megírt verssel.” (i.m. 404). Értelmezésem végül eltér Kerényiétől: én azt hangsúlyozom, hogy Petőfi Sándor nem érzelmileg, hanem retorikailag alkotta meg szövegét.