Skip navigation

III. 3. 3. Akartok-e rabok lenni?

„Besze János hentes és mészárosnak a legerősebb hangja volt a szerepvivő egyéniségek között. Ha egyszer beszélni kezdett, megdördültek a falak. Kiváló népszónoki erényeit értékesíteni vágyta a Fordulat Éva Intéző Bizottsága[1], sic!, s evégből azzal bízták meg Besze Jánost, hogy a Nemzeti Múzeum lépcsejéről szónokoljon a spontánul összegyűlt tömegnek. Besze készséggel vállalkozott is. Felállt a lépcső tetejére – rezes orra messzire piroslott, egyszerű kockás ingét, melyet hétszámra nem vetett le, meg-meglobbantotta a szél – s kiengedte dörgedelmes hangját. Akartok-e rabok lenni? A tömeg nem várta be a mondat végét, hanem egyhangúlag rázúgta: Akarunk! Akarunk! A szónoklatnak vége volt.”

Minden új irodalmi szöveg csak más szövegekkel kapcsolatban definiálható. Ez jelenti a szövegek un. egyetemes diskurzusát. A szerző szövegek között mozog (intertextualitás), a befogadó felismerheti és felbonthatja a különböző kulturális egységek egymásra építését. Sem az irodalmi hagyományból, sem az intertextulitásból sem léphet ki az olvasó.

1. Az onomasztikus (névtani) kód (inventio):

A név (lásd fentebb) fontos, de a retorika által mérsékelten ajánlott érv a loci a persona területén. Besze (családnév) János (keresztnév) szerepvivő egyéniség, de nevével is jól jellemezhető a szerepvivő teljesítmény. A név és annak etimológiája, illetve konnotációja között retorikai összefüggés állapítható meg: a rész és az egész viszonya (synecdoche).[2] Besze a beszélő melléknévi igenév tulajdonnévi alakja, a szótő: besz-. Nincs azonban kizárva az a lehetőség (megoldás) sem, hogy a zöngétlen ’p’ hangból zöngés ’b’ hang lett,[3] a labiális ’ö’ hang delabializálódott: pösze = besze. Mindkét esetben azonban a beszédről, a beszédaktusról van szó, egy deviáns beszélőről és beszédéről.[4] Az actionak (előadásmód) különleges szerepe van a retorikában, ez maga a test ékesszólása. „A hang maga legyen, először is, hogy úgy mondjam, egészséges (…), azon kívül ne legyen se tompa, se nyers, se ijesztő, se durva, se rideg, se rekedt, se öblös, továbbá gyenge, fakó, éles, elhaló, lágy vagy nőies, s a lélegzet se legyen rövid, vagy gyorsan kifogyó, és ne szedjük nehezen”.[5] A szónok csak becsületes ember lehet, ez egyezik mind Cicero (vir bonus bene dicendi) mind Quintilianus követelményeivel.[6] A ’pösze’ szónok esete két lehetőséget ajánl: a szó és a kifejezés közötti ellentétet, illetve a kommunikáció sikertelenségét.[7] 

A keresztnév, János, statisztikailag is a legelterjedtebb keresztnév volt az újkorban.[8] Az elbeszélés (narratio)[9] a szónok nevét (nomen) és a testi felépítést (habitus corporis) és a viseletét (öltözködését)[10] emeli ki.

Az Intéző Bizottság neve Fordulat Éva (1984. 82.o.), illetve a gyűjteményes kiadásban: Fordult Éva (1986. 445). Az enyhe változtatás természetesen konnotatív jelentésmódosításával is jár. Fordulat Éva könnyen kódolható: ez a tragikus körülményeket eredményező fordulat éve, azaz 1948. A retorikai eljárás itt a figura verborum területén értelmezhető contre-asonanc avagy pararhyme, magyar nyelvű szövegekben kancsalrím (pl.: éve = Éva; félhat = félhet etc).[11]

2. A gondolatalakzatok (elocutio);

A publikum értette a kanonikus megszólalás kultikus kódját.[12] A szónok, Besze János, az érzelmi beszédfunkciók (pathos és ethos) közül itt a pathost választja, a hallgatók erős érzelmi befolyásolását, magával ragadását, felzaklatását (per omnis affectus tractus). Az érzelmekre ható heves megszólalás, az ünnepélyes fennkölt beszéd azáltal nyeri el hatását, hogy a hallgatóság eleve nagy tisztelettel és odaadással követi.

A retorikai gondolatalakzat (figura sententiae) itt a szónok kérdés-felelet megoldása (subiectio). „Mert mi annyira közönséges, mint a kérdezés és kérdezősködés? Mert mindkettőt használjuk különbség nélkül, mégis az utóbbit általában érdeklődésre, az előbbit pedig bizonyításra használjuk.”[13] de ez a kifejezésmód, akármilyen értelemben is használjuk, „egy sor alakzatot alkot.”[14] A kérdés keményebbé és hevesebbé teszi az érvelést. Számtalan szerepe van, erős parancsolatot is kifejezhet. A feleletben is előfordulhat bizonyos alakzat, részint ha a kérdező mással találja szembe magát, mint amit várt.[15] Egyébként kellemes szokott lenni, ha önmagunkat kérdezzük és válaszolunk is rá. ettől eltérő az, amikor mást kérdezel, de a kérdésre nem vársz választ, hanem tüstént magad válaszolsz. Ezt az alakzatot egyesek suggestionak nevezik.[16]

A dubitatio (kétkedés): a valóság hitelét erősíti a kétkedés, amikor színleléssel azt kérdezzük, „mit mondjunk leginkább, vagy egyáltalán mondjuk-e valamit.”[17] Nem sokban különbözik ettől az alakzattól az úgynevezett tanakodás (communicaio), amikor vagy magunktól, vagy az ellenfelektől kérünk tanácsot. Vagy úgyszólván a bírákkal tanakodunk, ami a leggyakoribb: „Mit javasoltok?”, és „Titeket kérdezlek?”[18] 



[1] az 1986-os kiadásban: Fordult Éva Intéző Bizottsága, i.m., 445;

[2] A kifejezés (elocutio) alakzata, szókép. A szókép valamely szónak vagy kifejezésnek saját jelentéséből egy másikba való művészi átvitele (v.ö.: QUINTILIANIS, i.m. 8, 6, 1). A synecdoche hasonlít a metonímiához (szófelváltás a jelentéstartalmak közös része alapján), de itt a két szó jelentése között mennyiségi kapcsolat van. Állítható az egész helyett a rész (pars pro toto), a sokféle helyett az egyféle, a nem helyett a faj stb.;

[3] v.ö.: a zöngés ’b’ ’d’ ’g’ zöngétlen változatait: ’p’ ’t’ ’k’;

[4] A beszédnek három erénye van: legyen hibátlan, világos és ékes, így hibája is ugyanannyi van, v.ö.: QUNTILIANUS i.m., 1,5,5-33;

Az előadásmód „akkor lesz helyes, vagyis hibátlan, ha kiejtésünk könnyed, érthető, kellemes és művelt, azaz sem vidékiesség, sem idegenség nem érződik rajta”, QUINTILIANUS, i.m., 14, 3, 30-64; 

 

[5] QUINTILIANUS, i.m., 11, 3, 30, Az előadásmód négy ismérve;  

[6] QUINTILIANUS, i.m., 12, 1, 1: „Számunkra tehát a szónok, akit nevelünk, és akit Cato így határoz meg, ’derék és beszédében jártas férfi’, mindenképpen legen az, amit ő első helyen említ, és ami természettől fogva fontosabb és jelentősebb: derék férfi.”    

[7] ’Nem úgy gondolta, ahogyan mondta etc’., itt tematizálódhat a nyelvi krízis;

[8]  A János név retorikai synechdoké a rész és az egész megjelölésére, v.ö.: Kis János Móricz Zsigmond  elbeszélésében (Tragédia);    

[9] A narratio a feltalálás (inventio) része: a bevezetés előkészíti az olvasót (hallgatót), ezután „hozzáfoghat az ügy tulajdonképpeni előadásához: ez a narratio.” SZABÓ G. Zoltán – SZÖRÉNYI László, Kis magyar retorika i.m. 39 ff.     

[10] A ruházat a test teste, v.ö.: Norbert ELIAS, Über den Prozess der Zivilisation. Soziogenetische und psychogenetische Untersuchungen, Bern/München, 1969. Bd.I.101;  

[11] A Fordult Éva (1986) – elismerem, némileg erőszakoltan – értelmezhető a biblikus és a világi felfogás ellentétes mezejében is: a ’bos weib, Eva, hat eine angeerbt böse gifftige natur (…) und will auch noch kein end haben, sondern je länger je ärger! (Luther) Az értelmezés harmonizálna a szocializmust építő optimista propagandával, v.ö. a hős aszony- és anyafigurákkal;

[12] v.ö.: allusio (az ismeretesre nézés): rájátszás, célzás, azaz egy közismert kifejezés, mondat variáló, periphrastikus (körülíró) ismétlése más kontextusban. Ez a variáló ismétlés a voltaképpeni és a kontextuális jelentés mellett felidézi és bizonyos mértékig magába olvasztja a közismert másik gondolat, mondat jelentéskörét is”, v.ö.: A szemantika alakzatai (elocutio), in: SZABÓ G. Zoltán – SZÖRÉNYI László (1988) i.m. 170;  

[13] QUINTILIANUS, i.m. 9, 2, 6;

[14] QUINTILIANUS, i.m. u.o.;

[15] QUNTILIANUS, i.m., 9, 2, 12;

[16] QUINTILIANUS, i.m., 9,2, 14-16;

[17] QUINTILIANUS, i.m., 9, 2, 19;

[18] QUINTILIANUS, i.m. 9, 2, 20;